HTML

Tagdíj

A közlemény rovatba írják be,hogy tagdíj  és a nevet, akinek a tagdíját külditek.

Az OTP Bankban vezetett számlánk száma: 11736116-20131533

Bemutatkozás

Alba Regia Atlétikai Klub Tájfutó szakosztály honlapja

 

Fejér Megyei Tájékozódási Futó Szövetség

 

Adó 1%: ARAK

Adószám: 18481769-2-07

Szepesi Imre honlap

2007.12.16. 16:44 bota71

A 3 hegy

Dobogőkői hegyifutó (Skerletz Iván Hegyi Maraton)

2007. November 24. szombat

  Az ARAK tájfutók közül Angyal Gábor, Prill László, Szepesi Imre és szerény személyem gondolta úgy, hogy lekűzdi ezt az elsősorban tájfutóknak kitalált versenyt. Volt 20 és 32 km-es táv is, a a rövidebb távon 800m, hosszabb távon 1350m szintet kellett legyűrni.

Előzmények: Egyrészt Gábor mesélt sokat erről a versenyről, és mindig invitált, de valami mindig közbejött: nem igazán sikerült jó időpontra tenni, ilyenkor kezdik ugyanis sokan az alapozást, és pont pihenés után vannak.

Létezik emellett egy rekord, ami "nem illik leszedni". Ugyanis anno Skuló pár éve leszedte, és azóta nem engedik azt az útvonalat futni: a pálya hosszabb és meredekebb lett, és ezzel bebiztosították magukat a rendezők :-)

Aztán a lényeg a lényegben: sokat hallottam a híres Prédikálószékről, és mivel én elsősroban a hegyeket szeretem, hát mindenképpen látnom kellett. Le kellett győzni!

Még pár éve amikor Less Árcsi keményen edzett velem, sokat beszélgettünk arról, mi lenne az igazi keménység! Eléggé szerettük a hegyeket, és már nem tudom pontosan melyik DTCs tájfutó agyából pattant ki az ötlet, de hamar elsajátítottam: Himalája edzőtábor!!! Egy hét a Magas-Tátrában, a futott kilóméterek tökmindegy, csak a szint meglegyen 8848m!!!

Sajnos aztán jött a Magas-Tátra katasztrófája, és valahogy nem is jött össze a társaság (Celin, Skuló meg még páran jöttek volna). Ezért ki kellett találni addigis egy nagy erőpróbát, amin tesztelhetik magukat a diósgyőriek, és jött az újabb ötlet: a 3 hegy!

Nagyjából az edzés a következő: Puskaporoson öltözés, majd a környéken lévő 3 nagy hegyet meghódítani. Az volt az egyedüli bibi a dologban, hogy közben nagy távolságot is le kellett volna futni, úgy meg extrakemény lett volna a dolog. Így ejtettük.

Szóval ilyen előzmények után én megelégedtem most ezzel a Dobogókőivel, de majd egyszer a Puskaporost is meg kell próbálni, csak mert jó...

A verseny: Az első meglepetés már a rajtoltatásnál ért minket, ugyanis csak úgy ellőtték. A versenyzők szerintem max. ötöde állt ott, a többiek készülődtek még csak. Be sem jelentették,, hogy "1 perc a rajtig" mondjuk.

Az idő fantasztikus volt, szerintem mindenki túlőltözött, egy póló is elég lett volna. A talaj viszont meglehetősen dagonyasár volt helyenként, nagyon csúszkálós, kűzdős, de hó az nem volt.

Nem volt egy olcsó verseny, ráadásul egy olyan túristatérképet kaptunk, amin a túristautak több helyen rosszul szerepelnek: nem tudom mikori lehet a térkép, de frissítve régen nem volt már. Ez azért furcsa, mert sokan memóriából mennek, akik meg nem, azok így nagy hátrányba is kerülhetnek. Tény hogy a pálya bejárása nem árt annak aki még nem futott itt soha.

A pálya: Összesen 7 ellenörzőpont volt, sorrendben:

1. Fagyoskatona
2. László kúp
3. Pilisnyereg
4. Körtvélyes puszta
5. Prédikálószék
6. Sikárosi út
7. Szilágyi Bernát forrás
Cél és rajt: Dobogókő

ZsebeIstivel indultam neki a pályának, mert azt mondták sok rövidítés van, és féltem, hogy sokkal hosszabb útvonalon futok majd, mint a többiek. Isti pedig ismeri a pályát. Az első pont egy hihetetlen durva downhill: még be sincs melegedve az ember, de max sebességgel  tolja lefele, és hát ugye ez rendkívül sérülésveszélyes tud lenni, többször elgondolkoztam rajta, hogy lassítani kellene.

Ezután kis beton síkfutás, majd egy nagyobb hegy a 3-asra. A 4-es egy dombos átmenet, nincsenek nagy szintek, és igazából csak itt kell odafigyelni, mert túristaúton nagy kerülő lenne, keresztbe meg meg kell találni az ösvényeket.

Az 5ös a Prédikálószék, egy futhatatlan mászás: ~2km/460m! Gyakorlatilag itt gondolkoztam el azon, hogy futni, vagy túrázni jöttem? Egyszerűen túlságosan meredek ahhoz, hogy a gyaloglásnál gyorsabban haladjon az ember, és a fizikai különbségek sem annyira jönnek ki: ki tud gyorsabban sétálni?

Ezután egy nagy rohanás lefele, megvan a 6-os és 7-es pont, és a célba Dobogókőre megint mászhatunk fel. Ez már barátságosabb emelkedő, de pont amiért előtte nagy rohanás van, teljesen beállnak az izmok, a sár miatt nehéz is haladni, és egy nagy szenvedéssé változik az egész. Tulajdonképpen nem olvastam a versenykiírást, de ha olvastam volna, szerintem akkor sem segített volna: egyrészt a rendezők leírták, hogy a nem egyértelmű helyeken szalagok lesznek kint. Nos itt a hegy alján nem volt szalag! Útelágazás, és a KÉK jelzés visz fel Dobogókőre. Azonban az út lezárva arra, amerre a térkép jelöli, és jelzés sincs felfestve. A kiírtásban benne volt, hogy lesz egy ilyen hely, amin a verseny résztvevői futhatnak. Nos én a másik hegyre futottam fel, mert követtem inkább a jelzést, és lám, a KÉK jelzés felvitt Dobogókőre, csak hosszabb és meredekebb útvonalon. Több ember mellett elfutottam, szerintem ők is emiatt kerültek. Na mindegy, csak azért legalább a térképen jelezhették volna, vagy az útelágban szalaggal, mert ez nem volt mindegy...

Összegezve: Nem is feltétlenül kellene ezt tájfutó rendezvénynek tekinteni, mivel habár térképpel is lehet futni, sokan szerintem már memóriából megoldják, nem nagy dolog. A futás sem igazán élvezhető a folyamatos hullámzás miatt, túl meredek emelkedők és lejtők is vannak benne, sétálni meg nem szeretek egy futóversenyen.

A vándorserleg is egy érdekes dolog, kihozzák, odaadják, fotók készülnek, majd visszaveszik. Ez amolyan átverés, szerintem. De ők tudják... Akkor még csak-csak lenne értelme, ha belegravíroznák a győztesek nevét, de így, hogy az sincs, végképp nem  értem.

Eredmény: Új pályacsúcs lett ezen a hosszabbított pályán, a régi csúcs azonban fent maradt. Ilyen ideális időjárási körülmények között, mondjuk október elején, csúcsformában, sár nélkül többen is le tudnák szedni, de szerintem így is csak idő kérdése. Aztán majd ha megint megközelítik, akkor hamarosan tényleg maratoni távon futhatnak a versenyzők :-)

A verseny honlapja:

http://www.tabanispartacus.hu/tajfuto/index_tajfuto.php?page=verseny

2 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://araktajf.blog.hu/api/trackback/id/tr795224552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Less Áron 2008.01.15. 15:31:35

Tomi! Én kétszer is futottam 3hegyet: - 2003.12.20: 3hegy classic: 15,5 km, 810 szint, 77 perc. Ez Celinnel. - 2004.02.21: 3hegy XL (1000 szint): 16 km, 1010 szint, 80 perc. Magyussal és Celinnel. Ez már durvább volt, mert a 16 km-ben volt 1000 szint lefelé is és kb. toronyiránt mentünk mindenhol, és nagyon durva volt. Pulzusom 179/158 volt, ami akkor nagyon magasnak számított

Bota 2008.01.22. 08:20:17

Wow, akkor félreértelmeztem anno, mert én ezekről pont lemaradtam! Kár :-) Na majd egyszer...
süti beállítások módosítása