Józsa Gábor kollégával együtt hosszas tanácskozás után rájöttünk, hogy a tájfutás ugye nem olimpiai sportág, és hát valahogy mégiscsak el kellene jutni Pekingbe.

  Ugyan volt már mindkettőnknek atléta egyesülete is, de sajnos nem kaptunk olyan támogatást, ami elég lett volna. Így jutottunk el odáig, hogy egy harmadik egyesületbe is belépünk, mint jó cserkész a KISZ-be. Választásunk a híres-neves PVSK-ra esett (ugye 1919 óta...).

  Miután aláírtuk az igazoló papírokat, Gábor a sakkot, én a rúdugrást jelöltem meg mint olimpiai számot. A szintek teljesítésére egyébként még 2-3 hónap rendelkezésünkre áll.

  Mivel a klub zsákbamacskát nem vesz, így egy kemény fizikai felmérő elé állított minket. Gábor látványosan jobbnak bizonyult ezen, így 3szor annyi támogatást ígért be neki a klub, mint nekem(pfff).

  Elkeseredésre azonban semmi ok: remélhetőleg több út vezet Pekingbe, és még semmi sincs veszve, megfelelő edzésekkel és felkészüléssel, esetleg mentális tréningekkel ottleszünk. Pénzben és egyesületi erkölcsi támogatásban nem lesz hiány! (legfeljebb a 5,55 méteres magassággal...)