(Persze-persze, nyugszik...)

Vadlesen a Vértes szívében (memoár)

Még valamikor fiatal miskolci éveim alatt futottunk egyet Ádámmal, hóban, a Bükk-fennsíkon, Csókás felé, térképpel. Megmutattam Ádámnak az (asszem) Ördög-lyuknak nevezett töbört is, és lám: egy vaddisznó nyom megy lefele, de visszafele nincsenek nyomok! Lementünk hát, bár nagyon meredek a fala, és csak utána láttuk, hogy elmenekülni eléggé bajos lenne, jöjjön aminek jönnie kell... Husáng a kézben, és szólítgattuk a disznót, ami valószínűleg a töbör aljában lévő kis barlangszerűségben lapult. Szerencsénkre volt annyira para, hogy ne jöjjön ki, mert szerintem kevesek lettünk volna mi oda, mint kukoricaszárban a C-vitamin...

Aztán egyszer úgy adta a sors, hogy egyedül futottam Válint-kereszt fele egy nagyobb kört, és már rendesen sötétedett, amikor egy dzsuva közepén áthaladó kis ösvényen toltam. Aztán hirtelen nagy vaddisznóröfögés, és már csak azt érzékeltem, hogy körbevettek. Természetesen menekülési esélyem nem volt, annyira sűrű volt a növényzet. Bár nem láttam őket, de eléggé félelmetes volt a jelenlétük és a hangjuk, és elképzelni sem tudtam, mi lesz a végkifejlet: kűzdelem vagy menekülés.

Volt még jópár érdekes vaddisznós élményem, amikből nagyjából azt a következtetést vontam le, hogy a disznó mérges egy állat, és nagyon gyors, de a legnagyobb veszély abban rejlik, hogy sunyin kivárja amíg az ember megközelíti, és amikor már elkerülhetetlen a találkozás, akkor pattan csak fel, és menekül eszetlenül. (ezek azok az ún. 10m-en belüli élmények...) De tényleg nem hiszem hogy harcba bocsátkozna az emberrel, még arra is kevés az esély, hogy átgázoljon rajta...

Volt ugye egy alsópere-i móka, ahol is éjszaka többen találkoztak nagyvadakkal, egészen közelről, én meg galád módon jól kimaradtam ebből az fantasztikus élményből. Merthogy a legjobb kábítószer ugye az adrenalin :-)

Haresz viszont mesélte ezen a héten, hogy a Vértes rendesen tele van vadakkal, ígyhát egyértelmű volt, hogy ezt látni kell! Irány a Köves-völgy (Kápolnapuszta), és hogy legyen is értelme az egésznek, a 2003-as Arak Kupa (válogató verseny) térképe és pályája is előkerült. Én úgy emlékeztem, hogy az erdő szép, futható, a pálya jó vonalvezetésű, és minden csodás. Hát nem :-) Eltelt igaz 5 év, de most egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy a terep déli fele futhatatlanul dzsuvás és tájfutásra alkalmatlan :-( (kűzdeni persze lehet...)

Sebaj, lesz ami lesz alapon megindultam. Hát nem mondom hogy erre számítottam, de ~1200 méter után már meg is kellett állnom: nyiladékra vetődtem ki, és ott menetel előttem a disznócsalád: anyuci és apuci elől, mögöttük 10-12 barna "csöppség" akik ki sem látszottak a magas fűből :-) Persze az apa látta hogy akció van, és a közöttünk lévő ~30m-es távolságot 20-ra csökkentette. Én csak álltam ott, és komolyan semmire sem gondoltam, teljesen üres volt a fejem, már-már szinte flegmán vártam a folytatást. Szerencsére az apuci csak röfögött agresszíven, mintha fenyegetne, majd továbbállt. Még éppen el tudtam volna kapni az utolsó kicsit (aztán almát a szájába!), aki lemaradva követte tesóit, de inkább örültem hogy végre mehetek tovább.

Komoly 800 métert kellett megtenni, hogy ismételten vaddisznók állják el az utamat (a többi nagyvadat már meg sem említem). Reméltem, hogy ők sem fognak potenciális Zrínyinek nézni, és tényleg, újabb röfögés, "fenyegetés", majd szépen arrébb vonultak. Én meg azt hittem, hogy ezek éjszakai állatok! :o

Gondoltam ennek a fele sem tréfa, és lassan rájöttem, hogy így nem lehet haladni: folyton mindenfele vadak, és dzsuvás erdő. Végül egy extrém nagy vaddisznó csapat miatt feladtam az erdei kolbászolást, és inkább az utakat preferáltam innentől.

Elmentem egy dagonyáig, ahol (természetesen?) egy magasles is volt. Sajna vadak éppen eliszoltak, de azért felmásztam hátha látok valamit. Meg sem lepődtem a német cigarettás dobozon, hát igen: ekkora vadállományhoz elkél a nyugati segítség...

Mindszentpuszta és Kőhányás között már szép volt az erdő, és inkább szarvascsapatok, magányos őzek és muflonpárok voltak a jellemzőek. Dehát itt is volt egy nagy hármaszöld "paca", amin 2 út ment át: az egyik egy dombon keresztül, egy nyíltabb területen, nem ezt választottam. A másik egy völgyön keresztül, egy zártabb zöld dzsuván. Sejtésem beigazolódott, mert találkoztam is egy disznóval: pont az utolsó pillanatban ugrott fel, vagy 10m-re lehettem tőle. A legnagyobb riadalmat nem is ő okozta, hanem egy ketyós madár, ami egészen 2m-es közelségig engedett, és csak utána szállt fel nagy robajjal...

Szóval szerintem a vaddisznó nagy, nehéz, gyors, mérges, és legalább annyira nem szeret minket, mint mi őt. Aki még nem találkozott élőben vele, annak javasolom hogy vegye az irányt a Vértes felé :-)