8. Rogaining (non-official) World Championships, Estonia
.
Álljon itt egy rövidke élménybeszámoló arról a versenyről, ami számunkra talán még ismeretlen, aztán a jövőre nézve ki tudja...
.
Mint azt már tudjátok, Momo 2002-ben tesztelte a Rogaining VB-t, sajnos akkor még nem volt honlap, ahova leírta volna a tapasztalatait. Ezután nemrég Skuló és Werner Peti elindultak a csehek Rogaining OB-ján, amit sérülés miatt hamar feladni kényszerültek. Hiába, ez egy ilyen verseny: egy ideig az ember el tudja viselni a fájdalmat, de a 24 óra az nagyon sok idő...
.
Az utunk röviden úgy alakult, hogy az Easyjet fapados járataival szerdán eljutottunk Berlinbe, ahonnan csütörtökön továbbrepültünk Tallinba, az észt fővárosba. Helsinkitől délre voltunk tehát, nem is annyira messze, és joggal mondhatjuk, hogy a terep, és az emberek amolyan skandinávosak voltak. Egyébként itt sok finn fiatallal találkoztunk, az utca népe pedig szépen beszélte az angol nyelvet. Viszont ami ledöbbentett, hogy 2 óra séta után sem találtunk a belvárosban boltot! Voltak a város határában hipermarketek, de klasszikus szupermarket az nem. Végül hosszú huzavona után találtam egy turinfó pontot, ahol megmutatták a térképen, hol van A szupermarket. Ugyanis volt belőle kemény 1 db. A kínálata egy gyengébb éjjel-nappali boltéval vetekedett, de azért éhenhalás ellen jó volt. Ami viszont volt: wifi, gyógyszertárak és alkoholt árusító üzletek. Hiába, az alkohol itt kelendőbb mint a kenyér!
.
Ezenkívül még talán az volt az érdekes, hogy egy non-stop (?) sztriptízbár épületben volt a youth hostel (diákszálló) ahol sikerült éjszakára megpihenni, azonban nem igazán éltünk a helyzet adta hatalmas lehetőséggel.
Péntek délután aztán átbuszoztunk Tallinba, ekkorra már megjött a hideg és a szél, ami az eső mellett a legnagyobb ellenfelünknek tűnt. Esőt mondjuk szerencsére nem mondtak, mert akkor aztán szép kis verseny lett volna...
.
Tallinból rendezői buszokkal utaztunk le délre, a Karula Nemzeti Parkba, a versenyközpontba. Itt rögtön összefutottunk Walter Kelemennel (eredeti nevén Laci), aki Morandini Viktor rokona. Na ekkor már eléggé leesett, hogy lelkes amatőrök vagyunk csupán, hiszen kajánk nem igazán volt, csak zacskós, ahhoz meg nem volt főzőkészletünk. Waltert szerencsére mindenben a segítségünkre volt. Egyébként egy igazi "Rambó", aki már tapasztalt rogaininges, és a feleségével rója a versenyeket. Idilli családi fészek :-) Amikor megkérdeztem tőle, hogy kik a legfiatalabbak ebben a sportban, akkor azt mondta, hogy változó, de a csaj, aki mellettem áll, ő például 20 éves, és az apukájával fut...
.
Kérdés! Szerintetek Magyarországon van ilyen? "Apa, gyere, fussunk 24 órát!", és mindez egy 20 éves csajtól, akinek klasszikus értelemben véve mással van tele a feje. Furcsák? Nem hinném, talán inkább a nagy átlag a furcsa. Ki tudja...
.
Megyünk, apuci, rogainingezni?
.
A versenyközpontban szombaton 10 órakor kaptuk meg a térképet. Előtte ettünk egy mini tálnyi tejbepapit, aminek a betermelése még egy jóllakott napközisnek sem okozott volna problémát. Őszintén szólva nem tudom, hogy miért gondoltam azt, hogy ennyi elég lesz este 9 óráig.
.
Délig 2 óránk volt megtervezni a pályát. Ez mondjuk nem vett el az életünkből ennyi időt, mert a taktikát már előre megbeszéltük, a fizikai képességeinkhez igazítva: hosszú nappali, majd kaja és pihi, aztán rövid éjszakai, majd kaja-alvás-kaja, és végül egy ultra-hosszú hajrá, azaz egy nappali hosszú pálya, a maradék pontokra, de majd az úgyis alakul.
.
"Bocsi, ti jöttetek az utcai verekedésre? "
.
Őszintén szólva, mivel nem volt nálunk távolságmérő, ezért csak saccoltuk a dolgokat, és túlterveztük az egészet, de ezzel volt mondjuk a legkisebb probléma. Eredetileg első nagy körre a térkép nyugati részét terveztük letudni, nem is tudom miért, az adta magát. Halogén fejlámpát nem vittünk, mindössze egy ledes utánzatot, 2 szelet cerbona szeletet és egy power gélt, valamint valami kis kaját a hasunkba, amit még délig magunkba tömtünk. 1 hátizsákot vittünk, amit 2 óránként cseréltünk, és csak váltásruha volt benne, meg egy víztároló zacskó.
.
A terepen összesen 7 frissítő pont volt, ahol csak vizet adtak, ezt mondjuk én máshogy képzeltem el, amolyan klasszikus frissítőpontként, banánnal, szőlőcukorral, izotóniás (izotópos?) itallal.
Szépen haladtunk az elején, a 63 ellenörzőpontból 16-ot megfogtunk, mielőtt újra kellett volna terveznünk a dolgokat. Itt viszont kicsit megakadtunk. Az ellenörzőpontoknak ugyanis 2-től 9-ig különböző értéke van, nehézség és a célkaputól számított távolság szerint. Előttünk volt egy 9-es és egy 8-as pont, de mind a kettőt nem tudtuk megfogni, mivel akkor sötétedés előtt nem értünk volna vissza, lámpánk meg nem volt. Viszont ha itt hagyjuk őket, akkor nem lesz idő visszajönni, mert messze van. Na bumm: kellett volna az a fejlámpa! A másik gond viszont a kaja volt: kezdtük érezni a hiányát, és nem sok mindent tehettünk, mert útközben sem találtunk semmi ehetőt, és éreztük, hogy ha nem jutunk el hamar a célba, akkor súlyos eléhezés lesz a vége: ezt a jelenséget pedig már mindketten jól ismerjük, alkatunkból eredően.
.
Eddig egyébként jól tájékozódtunk, csak egy 9-es pontot kotortunk meg de rendesen, valamint útvonalválasztási hibáink voltak: nem tudtunk elszakadni attól a nemes érzéstől, hogy tájfutók vagyunk, a rogaining pediglen nem tájfutás: itt mindenhol megéri a kerülés és a pontatlan, elnagyolt térkép miatt a biztos vezetővonalak. Mi pedig egészen sokat futottunk a "semmibe". Volt olyan, hogy elhagytunk egy jóval lassabb párost, futottunk pár kilit, majd utólértük őket. Hiába, ők úton kerültek, és a lassabb tempójukkal is gyorsabban haladtak a kerülőn, mint mi irányba... Hogy miért nem tanultunk mégsem a hibákból? Hát talán több év tájfutó tapasztalatot nehéz ilyen gyorsan félretenni.
.
Beszedtünk tehát 3 pontot, és eljutottunk a térkép délnyugati sarkába. Nagyon messze voltunk a céltól, és eléggé kevés időnk volt hogy visszaérjünk. Sötétedésig már nem sikerülhet, ezt tudtuk, de volt ugye a ledes, lámpának látszó tárgyunk, ami azért segített legalább a térképezésben.
Még világosban fogtunk visszafele 2 egyszerű pontot, de innen órákon át futottunk, mire elértük a célt este fél 10-kor, és mindössze 2 kis értékű pontot tudtunk begyűjteni. Ez nemcsak az időnkből vett el sokat (üresjárat) hanem fizikaliag is fárasztott minket. Ráadásul a végén mocsáron át ment az út, vékony pallókon, és nekem lámpa nélkül külön izgalmas volt. Nem tagadom, rendesen elkedvtelenedtem, mert éreztem hogy elszúrtuk, és nemcsak fizikailag fáradtunk feleslegesen, de el is éheztünk úgy ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva.
.
A célban melegedés, mert reszkettem de nagyon. Az energia- és vércukorszintem új negatív csúcsot ért el, de szerencsére volt leves és főtt kaja. Gyorsan elkezdtem enni, de annyira össze volt esve a gyomrom, hogy rosszul is lettem, és kikészültem. Kijött minden, és ott voltam, mint 1 órával azelőtt: éreztem, hogy így a versenyt nem tudom folytatni.
.
Nem tudnám megmondani, mégis hogyan szedtem össze magam, de fél órával éjfél előtt már az éjszakai kis körön voltunk. 4 közeli pontot fogtunk 2 óra alatt, 17 pont összértékben, ami nem annyira rossz, de sajnos az első nagy mocsártúráson is átestünk: végeláthatatlan dzsuvás mocsáron kellett egy dózerútig eljutni, mert egy nyiladék nem volt meg. Irányba nem voltunk rosszak, de alig akartam elhinni, mikor végre kijutottunk az útra. Sajnos ez is amortizált minket lelkileg, fizikailag egyaránt. Tudtuk, hogy vigyázni kell a nyiladékokra, mert nem mindenhol vannak meg, de így előre nem látszott az annyira rossznak.
.
Következhetett 4,5 óra pihenés, amiben kevesebb mint 3 óra volt az alvás, de ez is üdítően hatott: mint akit kicseréltek, úgy ébredtem a fagyos, 0°C körüli hajnalon.
.
Még sötétben, teli hassal fogtuk az első nappali pontunkat, így már 28 ellenörzőpont volt a tarsolyunkban. Eredetileg 200 pont volt a cél, a többi csak ráadás, ahogy megy. Hát nem haladtunk rosszul, a 8 órából 4 órát vett igénybe egy nagy technikai hibával, hogy a terv nagy részét teljesítsük. Itt is egy frissítőpont volt, ahol kicsit elgondolkodhattunk azon, hogy mi az ami még bele fog férni az időnkbe, és mi az ami nem. Sajnos előttünk állt egy 8-as értékű pont, ami egy durva mocsár közepén volt, és mindenképpen célszerűnek tűnt nem otthagyni. Viszont azt elképzelni sem tudtuk, milyen lesz a mocsár.
.
Hát én már láttam mocsarat. Futottam is benne. Az nem skandi mocsár volt. Nem is akarok vetíteni, a lényeg röviden: mivel Skulónál volt a tájolóm, ezért ő vezetett. A semmibe. És végül ő fogta meg a pontot. Hogy hogyan, azt szerintem ő sem tudja, de hogy én nem, az biztos. Számtalan patakon keltünk át, végig fagyos vízben volt bokáig a lábunk, nekem néhol combig ért a víz, ahol éppen patakba esést imitáltam, és teljesen zsibbadt mindenem. Amire azt hittük, hogy nyiladék, az patak volt, de utána a nyiladék sem tűnt másmilyennek. Végig totál máshova gondoltuk magunkat, és egy aprócska bóját kerestünk a semmi közepén.
Amikor meglett, akkor letudtuk a tájékozódási részét a dolognak, hiszen csak ki kellett valahogy keveredni irányt tartva egy dózerútra. A patakokat is letudtuk, viszont vagy 50 percig sétálhattunk a puha mocsáron, figyelve minden egyes lépésünkre.
.
Az utat elértük, az izmaink merevek voltak, viszont még volt valamennyi időnk. Gyors számolgatás, és kiderült, hogy extrém jó futással és tájékozódással még akár a 220 pontot is elérhetjük!
Nosza nekilendültünk, és tempósabb futással elkezdtük begyűjteni az újonnan tervbe vett 4 ellenörzőpontot. Egészen eddig hihetetlen lassú futás és séta jellemezte a tempónkat, viszont itt egy hosszú dózeron sikerült felgyorsulnunk normális sebességre. Végül még maradt is 15 percünk, ami azért érdekes, mert ha kicsivel több lett volna, (mondjuk 20-25 perc) akkor egy 6-os pont is befigyelhetett volna. Mindegy, a 220 pont szerintem bőven több, mint az előre eltervezett.
.
Meglepetésre egy orosz duó nyert, és a dobogó 3. fokára is oroszok állhattak fel. 68 ponttal maradtunk le, ami nem kevés, több mint 10 ellenörzőpontot kellett volna még fogni. Viszont volt szumma 6,5 óra pihenőnk, számos tehnikai hibánk, ami itt ugye több 10 percekbe mérhető, valamint az az első napi holtfutás visszafele... Pozitívum viszont, hogy az 5 "király 9-es" pontból 4-et begyűjtöttünk. Hát nem tudom, az már egyszer biztos, hogy mind rogaining-technikailag, mind fizikailag van mit fejlődni. Az eredmény pedig egy VB 37. hely, abszolútban pedig az 56. legjobbak lettünk: azaz megvert jó sok szenior, gyerek és nő/lány. Ez van :-)
.
Visszatérve kicsit az életkorra: az oroszok indítottat olyan lányokat is, akik szerintem a 14. életévüket sem töltötték be. Persze gondolom ők nem végeztek valami előkelő helyen, de már maga a tudat, hogy egy ilyen extrém versenyt bevállaltak, hát hihetetlen!
.
Nem csak a 20 éveseké a világ...
.
Többen aggódtak, hogy ez a rogaining aztán legyilkolja a szervezetet, és élő hulla leszek. Bevallom, én is pár nap mankót beterveztem, de végülis nem gyilkoltuk magunkta halálra, inkább túrázásnak volt felfogható az egész. 1 hétre rá, azaz most hétvégén egy hivatalos félmaratoni pályán 1p-el szaladtam gyengébbet, mint az egyéni legjobbam, és úgy éreztem, hogy még maradt is bennem. Szóval temetni még nem kell minket, sőt, nyugodtan tudom ajánlani bárkinek, próbálja ki! Pont az a legjobb benne, hogy bármikor vissza lehet menni a sátorba aludni, kajálni, melegedni. Egy dolog viszont biztos: ha valaki eredményt is el akar érni, akkor az kösse fel a gatyáját, edzzen rá keményen, és ne is álmodjon pihenésről: ahogy Walter is mondta, a rogaining az 24 óra, nem kevesebb...
.
A hazaúton már nem volt semmi érdekes, 2 lett hölgy vitt el kocsival Rigába, ahol szintén egy sztriptíz bárba tévedtünk be a hostel keresése közben. Hely viszont sajnos nem volt, így az ún. "old town" szélére szorultunk. Újabb országot pipálhattam ki, bár sok érdekessége sajnos nem volt. Ami meglepett, hogy az angol nyelv itt már nem annyira beszélt, inkább az orosz terjedt el, a lakosság összetétele miatt. Végül utazás haza Berlinen keresztül, aztán várt az édes pihenés a munkahelyen.
.
Én több ilyen hosszú tájfutást nem tervezek az életemben egyelőre, de eljátszottam a gondolattal, hogyha Momo bácsi kicsit összeszedné magát egy ilyenre, és még ideje is lenne...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kovács péter BME 2008.09.26. 10:55:22
Bota 2008.09.26. 11:19:22
kovács péter BME 2008.09.26. 11:38:57
Bota 2008.09.26. 14:45:34
2008.09.27. 03:19:49
Kati 2008.09.27. 03:21:32
Bota 2008.09.27. 17:30:07
Kati 2008.10.04. 02:01:41
Bota 2008.10.04. 11:45:56
kati 2008.10.06. 14:46:15
Bota 2008.10.06. 16:36:30
lbtibsz 2008.10.07. 21:51:59