Éjszakai OB - Szelcepuszta

2009. május 30.

Idén a statisztika szerint Drásnak kellett volna folytatnia a szép Páhy-tanodás sorozatot, miszerint első éves juniorként éjszakai bajnoki címmel kell beköszönni... Sajnos ő tanulmányi okok miatt nem tudott eljönni, úgyhogy Pápai Tomi tartotta a frontot, nem is kis sikerrel, ugyanis a tavalyi bajnoki címe után idén is nagy kűzdelemben felfutott a dobogóra, egy igencsak szoros versenyben. Több jónevű válogatottat is megvert, nagyon örültünk az ismételt sikerének!

A család másik tagja, Golyó sem tétlenkedett, az igencsak erős F50-es mezőnyt leiskolázva bajnoki címmel térhetett haza! Hát micsoda éjszaka volt ez?!? A sikert megkoronázandó Ildi a HOB után fejlámpával is pontszerző tudott lenni (7. hely), 2 értékes bajnoki ponttal gyarapítva egyesületünk táblázatát. Véleményem szerint teljes sikerrel zártuk tehát az estét, de a verseny nem volt ennyire mesés...

Történt ugyanis, hogy az utóbbi időben megszokott esős-szeles idő idén sem kímélte a mezőnyt, valamint a terep sem volt az a szép fehér szálerdő. A tavalyi ENOB győztes időket elnézve aggódva mustráltuk a pályaadatokat, hiszen a pályakitűző mintha teljesen amatőr kezdő lett volna, nem igazán kínálta a "papírformát", mindenhol jól meghúzta a pályahosszokat. Az eredmények sem lettek fényesek, amit ugye várni lehetett: gyakorlatilag szinte minden kategóriában jelentősen nagyobb idővel nyertek, mint a bajnoki szabályzatban előírt ajánlott idők. Ez főleg a leghosszabb pályát futókat érinthette, pl. én még csak-csak végigultráztam volna a versenyt, de féltem hogy a fényem nem lesz elegendő, ilyen "fantasztikus" időben pedig nem akartam botorkálni a töksötétben... Ez van, legközelebb remélhetőleg jobban elgondolkoznak rajta a pályakitűzők, mit is tud a mezőny valójában, éjszaka.

A pályák közül én csak az F21-et láttam, de többen panaszkodtak, hogy minősíthetetlen volt: támadópont- és felfogóvonal nélkül kellett irányátmenetekkel a semmibe pontszerű objektumokat fogni, hát igencsak jól éreztem magam, amikor pofásan kikaptam egyet-kettőt közülük, de azok is inkább megérzéses alapon mentek. Itt nem kellett nagyon elveszni, vagy nagyon mellémenni, elég volt egy pár méteres "hiba", és máris percek mehettek el a terület átfésülésével.

Számomra tovább bonyolította a dolgot, hogy a tűnyiladékok túl vastag vonallal voltak ábrázolva, és útnak néztem őket. Nem is gondoltam volna, hogy a vonalvastagság ennyit számíthat...

A férfi és női felnőttek ajándékképpen a pálya legelején kaptak egy pofás kis "lehetetlen átmenetet", olyat, amilyet éjszakai pályába vétek belegondolni is... A nők aránylag jól viselték, a férfiak nagy része innen inkább besétált a célba, komolytalannak ítélve a pályakitűző munkáját. A mázlisták itt összeverődhettek 3, 6, 9, stb... perccel előttük indulókkal, ezáltal csökkentve a magány érzését, ami ilyen időjárásban elengedhetetlen egy jó futáshoz!

A versenyre a koronát a csillagrendszerű pályaszakasz tette fel: az egy dolog, hogy ennek kellett volna szétdobni az embereket, de akik együtt érkeztek rá, azonos pályán futottak, így gyakorlatilag egyetleg bolyt sem dobott szét: értelmetlen volt. Viszont sikerült egy olyan pont köré tervezni, amit egyszer is élmény és fájdalom volt megfogni, nemhogy háromszor!!! Ha volt olyan ember, aki mindháromszor hiba nélkül fogta meg, az gyorsan töltsön ki egy lottószelvényt, mert valószínűleg ekkora mázlija soha az életben többet nem lesz... Sem a pont, sem a rá futó átmenetek nem tipikusan éjszakaira jellemzőek, és szerintem hatalmas hiba volt kínozni vele az amúgy sem túl lelkes népet.

Az elit versenyt végül a Gyurika-Évike páros nyerte, teljesen megérdemelten, bár Gyuri mérges is volt, hogy a sok fiatal titán, akik miatt elvileg túl lett tervezve a pálya, mind feladta... De legalább a MEAFC-nak volt egy jó napja, rendesen uralták a mezőnyt. A számomra abszolút favorit HVCS, Magyus azért megizzasztotta kicsit a dobogósokat utolsó futóként, de végül egyedül teljesítve a pályát lemaradt a nagy visszatérésről.