HTML

Tagdíj

A közlemény rovatba írják be,hogy tagdíj  és a nevet, akinek a tagdíját külditek.

Az OTP Bankban vezetett számlánk száma: 11736116-20131533

Bemutatkozás

Alba Regia Atlétikai Klub Tájfutó szakosztály honlapja

 

Fejér Megyei Tájékozódási Futó Szövetség

 

Adó 1%: ARAK

Adószám: 18481769-2-07

Szepesi Imre honlap

2009.06.03. 19:29 bota71

Pózolj éremmel!

Éjszakai OB - Szelcepuszta

2009. május 30.

Idén a statisztika szerint Drásnak kellett volna folytatnia a szép Páhy-tanodás sorozatot, miszerint első éves juniorként éjszakai bajnoki címmel kell beköszönni... Sajnos ő tanulmányi okok miatt nem tudott eljönni, úgyhogy Pápai Tomi tartotta a frontot, nem is kis sikerrel, ugyanis a tavalyi bajnoki címe után idén is nagy kűzdelemben felfutott a dobogóra, egy igencsak szoros versenyben. Több jónevű válogatottat is megvert, nagyon örültünk az ismételt sikerének!

A család másik tagja, Golyó sem tétlenkedett, az igencsak erős F50-es mezőnyt leiskolázva bajnoki címmel térhetett haza! Hát micsoda éjszaka volt ez?!? A sikert megkoronázandó Ildi a HOB után fejlámpával is pontszerző tudott lenni (7. hely), 2 értékes bajnoki ponttal gyarapítva egyesületünk táblázatát. Véleményem szerint teljes sikerrel zártuk tehát az estét, de a verseny nem volt ennyire mesés...

Történt ugyanis, hogy az utóbbi időben megszokott esős-szeles idő idén sem kímélte a mezőnyt, valamint a terep sem volt az a szép fehér szálerdő. A tavalyi ENOB győztes időket elnézve aggódva mustráltuk a pályaadatokat, hiszen a pályakitűző mintha teljesen amatőr kezdő lett volna, nem igazán kínálta a "papírformát", mindenhol jól meghúzta a pályahosszokat. Az eredmények sem lettek fényesek, amit ugye várni lehetett: gyakorlatilag szinte minden kategóriában jelentősen nagyobb idővel nyertek, mint a bajnoki szabályzatban előírt ajánlott idők. Ez főleg a leghosszabb pályát futókat érinthette, pl. én még csak-csak végigultráztam volna a versenyt, de féltem hogy a fényem nem lesz elegendő, ilyen "fantasztikus" időben pedig nem akartam botorkálni a töksötétben... Ez van, legközelebb remélhetőleg jobban elgondolkoznak rajta a pályakitűzők, mit is tud a mezőny valójában, éjszaka.

A pályák közül én csak az F21-et láttam, de többen panaszkodtak, hogy minősíthetetlen volt: támadópont- és felfogóvonal nélkül kellett irányátmenetekkel a semmibe pontszerű objektumokat fogni, hát igencsak jól éreztem magam, amikor pofásan kikaptam egyet-kettőt közülük, de azok is inkább megérzéses alapon mentek. Itt nem kellett nagyon elveszni, vagy nagyon mellémenni, elég volt egy pár méteres "hiba", és máris percek mehettek el a terület átfésülésével.

Számomra tovább bonyolította a dolgot, hogy a tűnyiladékok túl vastag vonallal voltak ábrázolva, és útnak néztem őket. Nem is gondoltam volna, hogy a vonalvastagság ennyit számíthat...

A férfi és női felnőttek ajándékképpen a pálya legelején kaptak egy pofás kis "lehetetlen átmenetet", olyat, amilyet éjszakai pályába vétek belegondolni is... A nők aránylag jól viselték, a férfiak nagy része innen inkább besétált a célba, komolytalannak ítélve a pályakitűző munkáját. A mázlisták itt összeverődhettek 3, 6, 9, stb... perccel előttük indulókkal, ezáltal csökkentve a magány érzését, ami ilyen időjárásban elengedhetetlen egy jó futáshoz!

A versenyre a koronát a csillagrendszerű pályaszakasz tette fel: az egy dolog, hogy ennek kellett volna szétdobni az embereket, de akik együtt érkeztek rá, azonos pályán futottak, így gyakorlatilag egyetleg bolyt sem dobott szét: értelmetlen volt. Viszont sikerült egy olyan pont köré tervezni, amit egyszer is élmény és fájdalom volt megfogni, nemhogy háromszor!!! Ha volt olyan ember, aki mindháromszor hiba nélkül fogta meg, az gyorsan töltsön ki egy lottószelvényt, mert valószínűleg ekkora mázlija soha az életben többet nem lesz... Sem a pont, sem a rá futó átmenetek nem tipikusan éjszakaira jellemzőek, és szerintem hatalmas hiba volt kínozni vele az amúgy sem túl lelkes népet.

Az elit versenyt végül a Gyurika-Évike páros nyerte, teljesen megérdemelten, bár Gyuri mérges is volt, hogy a sok fiatal titán, akik miatt elvileg túl lett tervezve a pálya, mind feladta... De legalább a MEAFC-nak volt egy jó napja, rendesen uralták a mezőnyt. A számomra abszolút favorit HVCS, Magyus azért megizzasztotta kicsit a dobogósokat utolsó futóként, de végül egyedül teljesítve a pályát lemaradt a nagy visszatérésről.

7 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://araktajf.blog.hu/api/trackback/id/tr185224669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kovács péter BBB 2009.06.04. 12:30:25

Én csak az F40-es pályát ismerem, az is az elitnél említett retvákkal kezdődött, és később sem volt jobb, az alapvetően tiszta terep majd' minden bozótosában jártunk. Nem tudom Áron (és édesanyja) hogyan nem fulladt meg a sok csuklástól, de hogy sokan emlegették pálya közben és utána, az biztos. Azért szívesen megnézném az F21 pályát, nem tudnád feltenni? Köszi!

Andor 2009.06.04. 13:59:05

Szerintem Haresz-nál elérhető: http://doma.harzol.hu/show_map.php?user=harzol&map=18

Bota 2009.06.04. 15:21:17

Én azzal a förmedvénnyel nem fogom terrorizálni a versenytől távolmaradó sporttársakat :-) Egyébként ha valamit feltennék, az az F20-as ill. F50-es pálya lenne, mivel azon voltunk sikeresek!!!

id. Vellner Gábor 2009.06.04. 22:09:43

Gratulálok Pápai Tominak! id. Vellner Gábor

Pápai Tomi 2009.06.06. 14:24:03

Kössz Gábor. Viszont Gratulálok, jól futottál. :):)

Bota 2009.06.06. 19:56:58

Szerintem ő az apukája, mert id. :) Nemdebár? Ő egyébként végre egy nagyon lelkes szülő, aki tudtommal nem tájfut, de végtelenül büszke :)

Pápai Tomi 2009.06.08. 19:09:59

Valóban. Köszi a javítást :S. Nem vettem észre :)
süti beállítások módosítása