... kik szívből futottak fel a dobogóra

Ilyen se volt még itt, de anekdotázni támadt kedvem :-)

Bár tény, hogy a felnőtt csapatunk legjobb eredményét a Mátrában érte el, amikoris váltóban nyerni tudtak a fiúk, node akkor én még fiatal voltam, és így arról sokat mesélni nem tudnék.

Azonban nem sokkal később felkerültem én is felnőttben, ahol a kemény mezőnyben próbálgattam helytállni, azonban az egyéni szereplés fölé helyeztem a csapatversenyeket, mivel hittem abban, hogy ott meglehet az aranyérem.

3 évvel ezelőtt, 2006-ban Ádámmal Miskolc belvárosába, a Szentpéteri Kapuba költöztünk, ami egyrészt kedvezett az atlétika edzéseknek, másrészt a Bükk Lillafüred felőli oldalát is szépen leezdhettük, többször buszoztunk ki arrafelé, hogy megjárjuk a Csókást, a Vaskaput, illetve a Létrást. Sajnos volt egy hátulütője is a dolognak: az én csonthártyám sohase bírta a betonfutásokat, amiből itt azért kijutott bőven...

Nagyon készültem a nyárra, és ott is a KOB-VOB-ra, mivel úgy éreztem, hogy Csehbányán labdába tudunk majd rúgni: nem túl technikás, inkább fizikális pályákra számítottam.

Az izgalmak ott kezdődtek el, hogy eléggé komolyan lesérültem verseny előtt: az egyik betonedzésen szétment a jobb térdem, és annyira begyulladt, hogy nem bírtam sétálni se vele. Persze csodák nincsenek, de azért valahogy lejutottam a versenyre. Szokásunkhoz híven a válogató a csapatba kerülésre a Középtávú OB volt, nekem pedig a vízválasztó: sikerül-e gyulladt térddel tájfutnom?

Verseny előtt jéghideg víz alatt tartottam a térdem, ami meg is hozta a hatását, a rajtba ki tudtam botorkálni, és valamiféle melegítést is csináltam közben. Szép lassan bemelegedett futás közben, a pálya nagyon pofonegyszerű volt, és a selejtezőt szépen be is húztam. Sajna a 3. csoportot nyertem meg, így nem lehettem utolsó induló :-) de jó volt ott állni a rajtba, és együtt melegíteni a menőkkel.

A Középtávú OB nekem aránylag jól sikerült, bár elképesztően fájt végig a térdem, csaknem összeestem a célban, és siettem "lejegelni" a kút vize alatt. A 6. helynek örültem, bár ekkor már nem volt szokás a pódiumra hívni a 4-6-ot. A többi arakos felnőtt srác azonban nagy versenyt folytatott a csapatba kerülésért, Momo 12., Maki 13., Gyusz pedig 15. lett. Szép, egyenletes teljesítmény :-) Én természetesen átadtam a helyemet Gyusznak, mert sejtettem, hogy nem fog menni másnap már semmi, de ő ragaszkodott hozzá, hogy aludjak rá egyet...

Másnap bevettem egy fájdalomcsillapító tablettát, és úgy éreztem, hogy meg kell próbálnom a csapatért, így csatarendbe álltam. Elvittem az első futó nemes szerepét, mert nem számoltam azzal, ami a pályán történni fog majd velem...

Szóval már az első pontra hibáztam, és még csak nem is foghatom a térdemre, mert az adrenalin minden eddiginél jobban túltengett bennem: nemcsak hogy elsőnek akartam bejönni, hanem előnnyel akartam hozni a váltót, erre rögtön az elején elszúrom... Szépen lassan felfutottam a nálam lassabban haladó élbolyra, de a 3. pontot (asszem) vagy 15-en kerestük, mire valaki "beleesett". Mire a 15. ember is megfogta, addigra az egész mezőny ott volt. Egyedül az első ponton már elszakadó, a KOB-on bronzérmes Kolos úszta meg ki tudja hogyan a pontkereső játékot, és jól el is lépett a mezőnytől.

Eszeveszett futás következett, hogy behozzuk, de több hiba is becsúszott, és egy útvonalválasztós átmenetben teljesen magamra maradtam. Úgy éreztem, hogy itt a vég, elment az egész mezőny, miközben vagy 6p-es kiliátlagokkal kűzdöttem a dzsuvában. Aztán oldalról megjelent Haresz, előttem meg Bogya Tomi, és erőt vettem magamon. Utólértem az átfutó után a hibázó Tomit, és le is raktam, a befutón pedig Haresz is lemaradt, némiképp meglepődtem, amikor mondták, hogy 2.-nak jöttem. Csak Kolos volt akkor bent, de ő már 2 perce.

A ZTC 2. futója az ex-arakos Varga Bálint volt, akire az üldöző duó, Momo és Lévai Fecó szépen fel is futott. Már nem emlékszem pontosan, de talán utól is érték, vagy csak nagyon megközelítették. Tény, hogy Momo nagyon jó formában volt, fizikailag jobb volt mint Fecó, de taktikusan nem szakadt el tőle, és inkább a biztos együttfutást választotta, a megfelelő kombinációra ügyelve. Így nagy verseny alakult ki, 3 váltó volt egymás hegyén hátán, és nagy sunyiban a Tipo is felzárkózott, de valahogy senki sem számított igazán az akkor még fiatal Lenkei Zsoltira.

A 3. futóknál kisDoma hamar az élre állt, és diktálta a tempót, mellette Krejci és Maki figyeltek. Doma behibázott, Maki és Krejci utána, Zsolti pedig a surranópályán elhúzott úgy, hogy észre sem vették. Krejci nagyon jó erőben volt, elszakadt Domáéktól, és magabiztosan bejött, majd meglepődött rendesen, amikor közölték vele, hogy a Tipo már bent van... Maki is meglepődött, de szerencsére sikerült pálya közben leraknia Domát, így a dobogóra azért csak felfutottunk. Érdekes módon a KOB-on remeklő MEAFC csak a 4. helyet szerezte meg.

Bár valami miatt az eredményhirdetést nem vártam meg (szerintem siettem vissza Miskolcra), lélekben ott voltam a fiúkkal a dobogón, amit jó lenne egyszer megismételni, újra látni, dehát most is ezen leszünk. Remélem nem felejtem el idén sem betenni a fájdalomcsillapítót :S