"Ha utánagondolok tulajdonképpen nincs is szükség ránk, mások éppúgy megtennék, amit mi, ha nem jobban." Beckett: Godot-ra várva

Bár ezt a postot nem szándékoztam megírni, ledves drúgjaim - főleg mivel vannak akiknek nincs baja és csak mosolygással nyugtázzák - de azért, csak úgy Bendegúz módjára, leírom, hadd lássa a világ, mi folyik itt... és nem csak Gyöngyösön! Kommenteket nem várok, akit érdekel, olvassa el, vélemény nélkül.

Vannak komoly sportsérülések, olyanok, mint amilyen edzőtársammal is megtörtént például most tavasszal: 4 hónapos bokaszalag-szakadás. Én akkor megúsztam (tükörjégen simatalpú cipőben futás - 20km)...

Azonban történhet bárkivel egyszerű munkahelyi baleset is, beveri a térdkalácsát, kicsit fáj, de nagyon nem mutat tüneteket. Csak amikor az ember futni szeretne, na az nem megy. Orvosilag egyszerűen megoldható: ne fusson! Így pedig nem számít betegnek az illető, tehát nem kell ellátni.

Ha azonban az illetőnek céljai vannak, és esetleg mégiscsak erőszakoskodik, hogy futni szeretne, esetleg elejti a bűvös (ááá dehogy bűvös!) szavakat, miszerint "válogatott versenyző vagyok, és a világbajnokságra készülök" akkor kezelésben részesíthetik. Esetleg.

Fehérváron a térdsérüléssel több orvost is fel lehet keresni:

Eddig Kardos dokihoz jártam, az ő módszere, hogy a szteroid injekciót lidokainnal hígítja (elvileg, sose beszélhettem vele erről) majd a sérülést körbeszurkálja. Bár jó keze van, tulajdonképpen sokszor nem a probléma gyökérokát szünteti meg, pusztán a pillanatnyi fájdalmat. Esetenként kisebb sérüléseknél összejöhet, hogy az illető helyrejön, de mivel nincs röntgen vagy MR felvételre szüksége, így sokszor nem lehetünk biztosak benne, hogy tényleg jó-e az injekciós kezelés. Nálam eddig még mindig bevált, néha hosszabb, néha rövidebb volt a gyógyulás, szóval egy szavam sem lehet. Anno Szundi Attis óvva intett az injekcióktól, de be kell ismerni, ha a gyógyszerek nem szívódnak fel, akkor jönnie kell a szükséges rossznak. Eleinte rendesen tűundorom volt, kirázott a hideg ha injekciókra gondoltam. Na ez nem változott, de túltettem magam rajta, és beláttam, hogy csak így gyógyulhatok meg. Azonkívül sokkal kevesebb gondot okoz, ha a probléma helyére juttatják csak be az anyagot, és ott koncentráltan tud hatni. Egyetlen hátránya amit most meg tudnék említeni, az a fájdalom, és a 2-3 napos regeneráció utána.

Az igazi térdspecialistáknak a Mohácsi dokit (egy vagyonba kerül elvileg) és a Majzik dokit mondják itt Fehérváron (focisták, kézisek, jégkorongosok orvosai). Abkarovics Géza inkább műteni szokott, és tudtommal magánrendelése is van, de személyesen mindig csak futólag látom a kórházban. Egyébként egy rémálom az a káosz ami az ajtajuk előtt van (Térdszakrendelés, bár mindenféle problémával jönnek a betegek), és eléggé nehéz időpontot kapni. Ezért is van az, hogy klasszikus értelemben véve "enyhébb" akut sérülésekkel nem nagyon tudnak foglalkozni. Bár ha az embernek pénze van, ki tudja... Engemet a csonthártya-gyulladásommal most Majzik doki kezelt, másfél héttel a baleset után kaptam az első Kenalog szteroid injekciót,ami nem hozott semmiféle változást. A második injekció 1 héttel később került a helyére, mely végül totális káoszt okozott: eléggé durván begyulladt a térd, ágynak dőltem 3 napra, mozdítani se nagyon bírtam, és a jegelésre sem reagált túl jól. Közben persze az eltelt immáron 3 hét alatt folyamatosan toltam befele az igencsak erős, vényre kapható gyulladáscsökkentő gyógyszereket, és mindenféle kenőcsöt kipróbáltam, tapaszokkal együtt.

Közben tartottam a kapcsolatot a klubvezetőmmel, aki próbált tanácsokkal ellátni, illetve klubtársammal is egyeztettem, neki mi vált be. Amikor kiderült, hogy a térd rosszul reagált a második Kenalogra, jött az újabb kísérletezés, hogy akkor legyen fizikoterápia és lézer: de ekkor már úgy éreztem, hogy Majzik doki is csak találgat. Elkeseredésemben jött a pénz ötlete, hiszen az minden kiskaput kinyit: 1 nap alatt elkészült az MR felvétel, 18.500 kemény magyar forintért. Ennyit kellett fizetni, hogy ne kelljen a 4 hetet kivárni... Mindezt úgy, hogy elméletileg az orvos tudatában válogatott versenyző vagyok, és nyakamon a VB!!!

Nos hazudni nem szép dolog, de sajnos ez esetben nem is hasznos. Az MR megmutatta, hogy eléggé durva csonthártya-gyulladásom van, illetve porcszakadás, de az nem fáj. Irány a fizikó, persze pénzért, ha az ember nem akar 2 hónapot (!!!) várni, mivel csak ilyen időtávba tudtak időpontot adni a kórházba. Újabb kemény ropogós ezresekért lement a semmit sem érő fiziko, közben pedig megjártam Szolnokot, ahol egy fiatal doki várt a MÁV Kórházban.

Dr. Svichrán András, az ottani sebész egészen sokat foglalkozott velem, nem volt tapasztalható az a kaotikus állapot, mint a Fejér Megyei Kórházban, aholis órákat kellett várni 2 perces "vizsgálatért". Mondjuk pechem volt, mert éppen szabira ment, és az MR felvétel akkor még nem volt meg, így csak ismételt tapaszt és egy újabb gyulladáscsökkentő pirulát tudott felírni. Ez azért érdekes, mert mindegyik szer tudtommal két hatóanyag közül tartalmazza az egyiket, tehát 3 gyógyszerből kettő tutti ugyanazzal a hatással bír. Az egyik hatóanyag a Diclofenac, a másikat így fejből nem tudom, de egyik sem használt, és ezt már akkor tudtam.

A sorozatos erős pirulák miatt sikeresen összeesett a szervezetem, a gyulladás meg vígan túlélt mindent: persze, gyomron keresztül néha hatástalan minden, de legalább a májat terhelheti kicsit. Úszás és biciklizés ugyan javasolt, de amikor az ember 5 percet (!!!) nem tud sétálni úgy, hogy ne fájjon, akkor eléggé ki tud készülni. Az én elvem az volt egyébként, hogy a 2. injekció nem stimmelt, valami fertőzés kerülhetett be vele, ami miatt mindenre rosszul reagál a szervezetem.

Időközben beszállt egy másik doki is, Zsoldos doktor úr, egy fiatal reumatológus Mezőtúrról. Na ő a maximum: neki nem volt szüksége a kezére sem, pusztán leírva a tüneteket, telefonon keresztül ("nehogy már leutazzon ilyen messzire egy diagnózis miatt!") megmondta, mi a gond. Az MR felvételeket kézhez kapva, még este (!) felhívtam, és készségesen minden latin szót elmagyarázott, és közben azt is közölte, hogy a diagnózis teljességgel megegyezik azzal, mint amit ő mondott. Hát igen, erről ennyit. Ő és klubtársam együttesen ajánlották ekkor a homeopátiát, mint az utolsó lehetséges szalmaszálat :-)

Jött tehát a homeopátiás kenőcs (Traumeel), és a kőszegi edzőtáborban ráfeküdhettem a Bemer készülékre, amiről még lehet hogy írok. Sajna egyik sem hozott megváltást, de legalább 10 percet le tudtam futni edzőtábor végére!!! Kis öröm is öröm.

Ha már Kőszeg, akkor irány Szombathely, Bíró doki, akinek sem a stílusa, sem a diagnózisa nem fogott meg. Az MR felvételek nem érdekelték (???) de az MR riportot elolvasta, legalábbis egy mondatot rajta. Porcszakadás. Tartott egy 3 perces előadást erről, majd felajánlott egy injekció kúrát erre a problémára: Synocrom nevezetű 5-ös sorozat: cirka 100 ezer forintért beadják itt Fehérváron, a hatása pont 50%-os: vagy bejön, vagy nem. Amilyen hatalmas mázlista vagyok, utóbbi jönne be, de nincs annyi pénzem, hogy ez kiderüljön. Amúgy heti egy injekció azt jelenti, hogy ez egy 5 hetes kihagyással toldaná meg az azóta eltelt majd' 3 hónapot. Mindezt azért, hogy esetlegesen megoldjunk egy olyan problémát, amely jelenleg tünettel nem jár.

Bár próbáltam közbevágni, vagy 3-szor, hogy csonthártya-gyulladásom van, és a porcszakadás (meniscus medialis) NEM FÁJ, hagyjuk már békében, ez nem hatotta meg. Egyetlen szó sem esett arról, mit lehetne annak érdekében tenni, hogy ismét futhassak, mint (virtuális) válogatott a (virtuális) VB-n!!! Affene...

Namost kiszabadulva a rendelőből, kis túlzással élve fuldokolva a csalódottságtól, irány vissza a Bemerhez... Amúgy Bíró doki az edzőmet legalább helyrerakta egy műtéttel, szóval biztosan jó orvosról van szó, egy másodpercig sem állítanám az ellenkezőjét. Csupán az a kis készség (?) hiányzik belőle, hogy egy MR felvétellel bizonyosságot szerezzen a maga igazáról, és esetleg észrevegye a tényleges problémát. Ezúttal legalább örülhetek, hogy egyetlen doki sem szikével állt a problémámhoz, mert már rég szanaszét vágtak volna a semmiért.

A VB-vel kicsit mázlim volt most, mivel időben foglaltam szállást, és anno kezelt itt egy Csernushoz hasonlító Dr. Veréb Viktor nevű sebész. Fiatal, tettrekész, életerős, és bár halálra dolgozza magát, sohasem fáradt és türelmetlen. Mindenki szereti a munkatársai közül, és valahogy a sok beteg ellenére mindenkire elég időt szán. Bár őt sem érdekelte különösebben az MR, és először nem is tudott fogadni egy szétszakadt motoros, 3 súlyosan sérült biciklis és egy elgázolt férfi miatt. Mindamellett egy ilyen éjszaka után reggel már rendelkezésemre is állt. Bár neki sem volt túl sok ötlete arra vonatkozóan, hogy ha semmi nem használ, akkor mit lehet tenni, ő legalább megértette elsőre a problémát. Elmondta, amit a többi doki elutasított, hogy a Kenalog injekció igenis kétes eredményekkel járhat: nem valószínű, hogy fertőzésről lenne szó, inkább az van, hogy rosszul sült el. Megmutatta a tipikus jeleket, és mondta, hogy ezzel sokmindent nem lehet kezdeni, pechem volt. Valamint "megnyugtatott", hogy pont ugyanígy járt nemrég ő is egy Kenaloggal, azaz számomra ez azt jelenti, hogy máskor inkább a Diprophost fogom eröltetni...

Ajánlott egy injekció kúrát, ami szintén homeopátiás, de többször hasznosnak bizonyult már sportolóknál. A neve Zeel, és elvileg vényre kapható, gyakorlatilag Miskolcon szinte lehetetlen fellelni, egy helyen kapható, és ott is odaadják vény nélkül :-) Hogy is hihettem, hogy egyszerű lesz...

Veréb doki megértően kezelte a problémámat, nem kellett neki hazudozni, egyszerűen kezelt mert ez a dolga. Egy hetet voltam Miskolcon, tehát sok ideje nem maradt, de 3 injekciót is besűrített. Ez az amit az eddigi dokikból hiányoltam... Egyszer már helyretett, és most is csak bizakodni tudok... Ha valakinek, hát neki hihet az ember. Maga a kezelés nem valami kellemes, ugyanis egy tűvel behatol a csonthártyába, ahol a gyulladás van, itt már majd'megőrül a páciens. Aztán jön a ~20 másodperces kínszenvedés, amit ordítással lehetne a legegyszerűbben kibírni, bár lehet akkor sem lenne jobb. Az első után beájultam, de a többi elviselhetőbbnek bizonyult...

A probléma ugye ott jön elő, hogy nem tudtam Miskolcon maradni. Így viszont a maradék 2 injekciót itt kellene beadatni. Sejtettem hogy nem lesz egyszerű... Gyors telefonálgatás, gyakorlatilag az összes létező főorvossal sikerült beszélnem a Fejér Megyei Kórházban. Egyik sem hajlandó beadni, mivel: nincs rá ideje. Persze ha a nővér előkészíti a dolgokat, akkor 20 másodpercről beszélünk, és hát ugye a TB-t én is rendesen fizetem, ennyi "törődés" azért beleférne... Nem tudom mennyi egy orvos órabére, de nevetve fizetném ki az alig 1 perces részét. Sajnos az orvosok egy része szabadságon van, lehet hogy közülük valaki hajlandóságot is mutatott volna. (Az egyik kiváló főorvos fiát nagyon jól ismerem, nagyon jó barátok voltunk középsuliban. Neki sincsen ideje... Ellenben megkérdezte, hogy miért nem a háziorvossal adatom be... ???)

Az injekció kúra mellé maradt még a lézerkezelés. Érdemes pontlézerrel kezeltetni a gyulladást, a szórt lézerzuhany olyan, mint a halottnak a csók. Legnagyobb elképedésemre, bár a hét minden napjára kaptam időpontot, 1 hónapot kellett várni a kezelésre, majd közölték, hogy mivel nem akut sportprobléma (????????????????) ezért csak heti kettőt kapok. Bár le van foglalva a helyem, inkább kávézni mennek akkor. Vagy nem tudom. A lényeg, hogy ragaszkodni kell a szabályokhoz. Szinte komolyan térdenállva kérleltem, hogy ne húzzuk már 1 hónapig a dolgot, már nagyon szeretnék egy jót SÉTÁLNI,  a futás már régen nem érdekel! Sajna semmi sem hatotta meg. Hogy miért nem kaptam azonnal időpontot? Miért nem írta rá a doki a papírra, hogy sürgős, vagy akut, vagy mittudomén, miért nem érdeke, hogy meggyógyuljon egy fiatal sportoló?? Veréb doki, nem hazudok, felkísért a miskolci lézeres osztályra, hogy személyesen győzze meg az ott dolgozókat, hogy minden nap kell nekem a lézer. Itt melyik doki csinálná meg ugyanezt? Nem kötelességük, de ugyanmár...

Amúgy a legtöbb doki véleménye, hogy ha nem tud az ember futni, akkor ne fusson. Ha fáj a térde, akkor hagyja abba a sportot. Mindenhol találkoztam ezzel az amatőr véleménnyel, de hogy ez a legegyszerűbb útja a lerázásnak. Ha minden él- és amatőr sportoló abbahagyná a sportot, ha egy profi doki azt javasolja neki, akkor nem sokan maradnánk a versenyeken, és a BSI hamar becsődölne pl. :-))

Veréb dokival anno valami ilyesni párbeszédet nyomtam 2004-ben:

- Most mit csináljak? Terhelhetem, futhatok vele?

- Miért ne? Akármit mondok, úgyis futni fog vele. A sportolók ilyenek.

- De én ultramaratont! akarok futni! 1 hónap múlva!

- Hát akkor fusson ultramaratont. Az agya úgyis megmondja, meddig mehet el... Fusson, ameddig bírja... Nézze: ha fut vele, attól jobb nem lesz. De rosszabb sem.

Így is lett, és le is futottam az ultrát Skulóval. Majd beledöglöttem a fájdalomba, de megcsináltam. A térdem azóta is rossz, de azóta is terhelhető. Ha "lecsap a biztosíték" akkor le kell állni. Ha nem, akkor mehet ami a csövön kifér...

Sokan panaszkodnak arra az orvosok közül, hogy kevés a pénz. Persze sokan magánrendelőt nyitottak már, és abból azért csurran-cseppen: egy térdspecialita egy 10 perces beszélgetésért 5-25 ezer forint közötti összeget kér. Ebben nem feltétlenül van benne a kezelés ára. A választás lehetősége, miszerint gyógyítsunk/kezeljünk vagy ne, a kezükben van. A legtöbbször pedig a nem-et választják. Az alapvető hasonlóság, hogy sokat beszélnek a problémáról, ha magánrendelésre jelentkezik be az ember, ettől pedig az az érzésünk támad, hogy foglalkoznak velünk a pénzükért. Pedig ez nem igaz: nekünk nincsen szükségünk arra, hogy tudjuk, mi a bajunk. Nekünk arra van szükségünk, hogy Ő tudja, mi a bajunk. Ha teszem azt fizetek 10.000 Ft-ot a dokinak, bemegyek, ő szó nélkül megnézi az MR-t, bólint, majd bead egy számunkra ismeretlen injekciót, vagy felír egy számunkra lényegtelen nevű gyógyszert, és ugyanolyan néma csöndben kikísér, és meggyógyulunk, akkor az pont elég lenne nekünk. Nem éreznénk magunkat átverve. Viszont ha egy rakat pénzért cserébe egy agyonfirkált lapot kapunk számunkra ismeretlen latin nevekkel, akkor lehet hogy elkiáltjuk magunkat, hogy "Vááá milyen bölcs doki kezelt, ejj!", de amikor 2 hónap múlva ugyanúgy megvan a probléma, akkor rájövünk, hogy valami nem stimmt.

Vegyük például a híres térdspecialistát, Béres György doktor urat. Aki nem volt valami szimpatikus. Vagy a sportkórházban dolgozó Halasi Tamás doktor urat, aki a legszimpatikusabbak közé tartozik. Mindegyik azt mondta nekem anno, hasonló sérülésnél, hogy "ne terhelje nagyon, ne fusson vele sokat". De én abszolút NEM tudtam vele futni! Sétálni sem! Valamint nem terheltem már hetek óta! Hiszen sérült voltam... A különbség csak az volt, hogy Béresnél 10.000Ft-ba került ez a bölcs tanács, míg Halasinál ingyen volt, amolyan TB-sen.

Na mindegy, lényeg ami lényeg, pontosan addig van minden jól, amíg ilyenekbe nem kell belefolyni. Pont ezért is néznek hülyének, akik nem élték még át ezt, és kívánom nekik, hogy ne is kelljen. A rengeteg útiköltség, stressz, várakozás, hit majd csalódás elveszi az életkedvet az embertől. Hogy az orvosok ezt miért nem látják, miért hagyják, az rejtély. De a "kedvencem", a Massa-baleset is bizonyítja, hogy jó orvosokkal vagyunk körülvéve. Valami hiányzik bennük, kiégtek?, de esetenként elő lehet belőlük csalogatni. Akkor pedig gyógyítanak. Menthetetlenül. Massa pedig valószínűleg előbb fog volán mögé ülni, mint én futócipőt húzni...