Így az ünnepekre, az edzőtábortól távolmaradó, honlapot olvasó klubtagoknak egy kis élménybeszámolóval szeretnék kedveskedni!

A tájékozódási túraversenyek sokféle fajtája ismert, a legtöbbről még csak hallottam, de kipróbálni nem állt módomban. Skuló mesélt egy olyan fajtáról, amikor az emberek abszolútte nem tudják hol is lesz egyáltalán a verseny, egy lefüggönyözött busszal viszik ki a csapatokat. Néha ki lehet sakkozni, hol is lesz potenciálisan, tájegységre, hegységre, de nem az a lényege :-) Sokszor a résztvevők eltorzított térképet kapnak, és különböző fejtörő, mókás feladatokkal kell teljesíteni a pályát.

Amikor felvételt nyertem a Miskolci Egyetemre, az akkor már a válogatottságtól leköszönő, de a szememben még mindig nagy futónak számító Valler Ferke vett a "szárnyai alá": ő ugyanis egy évvel idősebb volt, mint én. Érdekes módon az én egyetemi "kereszttestvéreim" voltak az ő nagy haverjai, és a banda igencsak érdekelt volt a tájékozódási sportokban: Mi Ferkével tájfutók voltunk, Pirigyi Levi, Beregi Balázs és Tóth Dénes pedig szerettek túrázni (Levi volt a vezetője az egyetemi tájékozódási túraverseny "DSK"-nak).

A DTC egyik lelkes tájfutója és túrázója, Emmer Gyuri révén kerültünk be mi, műszakisok (Ferke pedig mint közgázos) a Magyar Agrárfelsőoktatái (Intézmények) Túlélő Túra(verseny)-sorozatára, a MATT-ra. Gyuri egyébként állatorvosnak tanult, és mivel a legutóbbi MATT-ot az ő csapatuk nyerte, így ők voltak a 2003-as Vértes MATT-nak a főszervezői. A MATT-okat minden évben kétszer, tavasszal és ősszel rendezik, az ország különböző erdeiben.

Mivel többen nem értek rá az eredeti csapatból, így Levi és Ferke bevettek a csapatba, 4.-nek pedig Ferke közgázos szaktársa (aki jelenleg Ferkével együtt Gyusz munkatársa), Szabó Gergő ugrott be. Szó szerint fogalmam sem volt mit lehet várni egy ilyen 20 órás mókától, vittem 10/20-as halogént, meg némi ruhát, és persze egy üveg bort, a biztonság kedvéért. A leutazás aránylag zökkenőmentes volt, kivéve, hogy az egyre több hozzánk csapódó csapat közül jónéhányan annyira csatak részegek voltak, pár órával a verseny előtt, hogy iknább javallottam volna nekik egy detox-ot, mint egy erdei túlélést.

A versenyt az tette igazán keménnyé, (ami miatt sok csapat le is mondta a részvételt), hogy váratlanul leesett a hó... Október 25.-én. Sokan emlékezhetnek erre az időpontra, ekkor volt ugyanis a híres-hírhedt bükki ENOB, ahol a döntőn már tapostuk a havat, a jól selejtező emberkék pedig hódózereken futhattak. Na mi amint letudtuk az OB-t (és elszörnyülködtünk Pelyhe Deniel sporttárson, aki valószínűleg a bajnoki címet vesztette el JózsaG-vel szemben, amikor elhagyta a dugókáját), már zakatoltunk is Várgesztes felé.

Elfoglalva a tornateremben méltó helyünket, kitűztük a rettegett Róka+LYUK csapatzászlót, és vártuk a fejleményeket, illetve sasoltuk, hogy a maradék bátor csapatok közül hány ember fog elvérezni az alkohol hatására. Azt hiszem, itt játszottam életemben először páros snapszert, mialatt Ferke és Levi vázolta az eddigi egyetlen MATT-ukon megszerzett tapasztalatokat. Ferke remélte, hogy mivel ketten is értettünk a tájoló és a térkép használatához, simán jó eredményt tudunk elérni. Tévedett.

A verseny sajnos rosszul kezdődött, mert a rajt pillanatában a szervezők még nem tudták kiharcolni, hogy éjszaka is mehessünk. A terepen ugyanis vadászat folyt. Mi erősködtünk, hogy láthatósági mellényben, aktív fényekkel megyünk ki, de természetesen nem sikerült az alku. Aztán egyszercsak hirtelen a szomorú, már-már lehangolt társaság megkapta a zöld jelzést: mindenki, aki BÁTOR, láthatósági mellényben, "hangosan", aktív fényforrás-üzemeltetés mellett elrajtolhat. A csapatok hatalmas örömünnepek közepette készültek az olykor -8°C-ot is elérő fagyos éjszaka meghódítására. Ennyi barmot, gondolhatnátok :-)

Álmomban sem gondoltam volna, hogy mekkora élményt jelent egy ilyen verseny. Bár volt nálunk jónéhány vértesi tájfutó térkép, alapvetően azokat nem használtuk. Sajnos. A verseny hivatalos térképe ugyanis a vértesi Cartographia által forgalmazott túrázók térképe volt, nagy méretaránnyal. Namost ez annyira pontos és hiteles, mint én amikor atomfizikát tanítok. Gondolom mindenki kitalálhatja: a tájfutó tudás, pontosság, iránymérések, stb... inkább hátrány egy ilyen térkép esetén. Ugyanakkor 20 óra alatt, nem vicc, be lehet járni gyakorlatilag az egész Vértest! Pont ez a lényege a MATToknak: megismertetni a egyetemistákkal a magyar hegyeket, erdőket, alaposan, ahogyan egyébként valószínűleg soha nem lenne rá lehetőségük.

Szóval adott egy túratérkép. Rengeteg ellenőrző pont volt megadva, a sakk szabályai szerint. Először ki kellett találni, mit is kell keresni a térképen. Például: "Aki sok követ eszik, az itt nagyon rosszul lesz" -> ez volt a Kőhányás. Utána a fix pontokhoz képest voltak megadva a kisebb értékű pontok, amiket csak meg kellett keresni, és mindegyikhez volt egy kérdés: pl. hány lépcsőfoka van a magaslesnek, meg ilyenek. Persze nyilván amit nem sikerült megtalálni, azt betippeltük, illetve igyekeztünk infót cserélni az ellenfelekkel, de ez nem volt egyszerű :-) A sakklogika pedig az volt, hogy - bár már nem emlékszem pontosan - de valami olyasmi módon volt megadva a kis értékű pont, mint: a lovas egy ugrással otterem. Mivel a túratérkép hálózva van, számokkal és betűkkel, nomeg 4 lehetséges lólépés van egy adott pontból, hamar rá lehetett találni a dolgokra. A tervezés, pontok berajzolása eléggé sok időt elvett, aztán jöhetett a túlélés!

"A kötelező pontokon vívással, buzogánnyal való verekedéssel, a balesetben megsérült csapattag megmentésével, sziklamászással, csontok keresésével iránytű és koordináták segítségével kincsvadászat, íjászattal, idegen nyelvek felismerésével gazdagíthatták pontjaik számát. A szerencsésebb csapatok összefuthattak a túra alkalmával a mozgó ellenőrző állomással is. Amikor is feladatot lehetett náluk megoldani."

A mi logikánk csődöt mondott, ugyanis rosszul mértük fel a helyzetet: sok kis értékű ponttal szüttyögtünk, és kihagytunk két nagy értékűt, melyek összege magasabb volt, mint a kis pontoké együttvéve! Azonkívül éjszaka olykor 10-15 csapat is keresett 1-1 pontot, de annyira rossz volt a térkép, hogy esélyünk sem volt (ezt a Vértes térképén már eddigis sokat tapasztaltam...). Mondjuk magasan mi rendelkeztünk a legjobb fényerővel :-))) Olyan helyeken jártunk, ahol se előtte, se azóta nem. Az erdő gyönyörű volt, mindamellett, hogy ennyire szerintem azóta sem fáztam, mint ott. Ehhez jött még a nehéz hátizsákom, amitől végig nagyon durván fájt a hátam. Levi pálinkája jelentett néha egy kis melegséget, de az is véges volt. Fizikailag teljesen elhaltunk. A pontok közötti "unalmas időt" próbáltuk mindenféle dologgal feldobni, de olykor az állomásokon is kaptunk feladatot, amit a következő állomáson kellett bemutatni. Így: versírás, stb... Ezekkel is szenvedtünk rendesen, mert kellettek a jó pontok.

Amikor végre elékeztünk a cél közelébe, Levi térde szétment, én pedig szétfagytam: mi feladtuk. Ferke és Gergő emlékeim szerint még mentek egy keveset, de aztán ők is kifújtak. Sajnáltam, hogy én is a feladók között voltam, keményebbnek hittem magam, de a hideg mindigis a legnagyobb ellenségem volt. Így nem lett meg a 20 óra, én 16-18 órára emlékszem. Utána pihenésképp beültünk egy kocsmába, de vagy két felesig bírtuk agyilag, utána egyre primitívebbre ment át a kártyázás: a legvégén már azt játszottuk, hogy az nyer, aki a nagyobb lapot húzza :-)

Sajnos a térképem elveszett, megsemmisült, így nem tudom beszkennelni. Többször is elterveztem, hogy csinálok egy ultrafutást, ahol hasonlóan bejárom az egész erdőt. Ki tudja, talán egyszer :-) De rengeteg, tájfutók által is rejtett kincs lapul az erdő mélyén, úgyhogy aki szereti a természetet, annak érdemes túrázni menni családdal, haverokkal, és felkeresni minél többet a térképen is jelölt nevezetességekből!

MATT történelem