Mostanában le szoktam járni úszni: főleg a móri uszodába, mert ott nyugodtabb a légkör, igazából csak serdülők és gyerekek edzenek a szélső pályákon, mindig van szabad pálya nekem. A hátránya, hogy a fehérvári 33 méteressel szemben itt 25 méteres a medence.

Egerszegi Krisztina anno 13 évesen 6 és fél órákat úszott. Ez kilóméterben kifejezve legalább egy 20-as! Igaz hogy világsztár volt, és nyert 5 olimpiai aranyat.

Én, mint hosszútávfutó, és ultra-hosszútáv kedvelő, nyilván hogy az úszásban is a hosszú monoton edzéseket kedvelem, a dinamikus, sokat pihenős edzésekkel szemben. Azonban mindig el kell csodálkoznom azon, miért is sikeres az úszás, mint teljesítménysport?

A Balaton átúszás, az addig OK. Meg tudom-e csinálni, illetve milyen idővel. Felkészülők rá, úgy-ahogy, de semmi extra. Ugyanakkor lent az uszodában az a sok fiatal gyerek, a jövő nagy tehetségei, elsőszámú sportként, életük részeként az úszást választották. A futást megértem, mert kimegyünk futni egy 4-5 órás ultrát, végigdumáljuk, bejárjuk az adott erdőt, megnézzük a látnivalókat. Friss levegő, vadállatok, kaland. Meg-megállunk egy szép kilátóhelyen, és gyönyörködünk. Senki sem hajt minket, magunk vagyunk, a gyönyörű környezet részeként. Nem szedünk gombát, de iszunk a patakok (pocsolyák) vizéből, és megállunk szamócázni ha már éhesek vagyunk.

Az úszás ezzel ellentétben egy "magányos teljesítmény sport". Itt nem tudnak a gyerekek beszélgetni, mert csak egymás mögött úszhatnak. Más a tempójuk, így nem is alkotnak egy bolyt, le-leszakadnak a gyengébbek, az erősebbek meg elmennek tőlük, nem várhatják meg őket. Egér 200 méteres hátúszásban volt klasszis, és azért a 200 méterért edzett 6.5 órákat! Egy 33 méteres medencében... Ez olyan unalmas, mintha a maratonra készülnék egy 200 méteres atlétikapályán, és legalább annyira furcsa, mintha 30-35 km-es terepfutásokkal edzene egy sprinter.

Nincs friss levegő, csak az az elviselhetetlen klórszag. Nincs változatosság, csak a monotónia. Nincs magány, mert az edző folyamatosan adja az instrukciókat, nekik meg folyamatosan koncentrálni kell.

Csodálkozom, hogy mennyire sok gyerek alkalmas erre., hogyhogy megfoghatóak egy ilyen jellegű sporttal. A szülő meg fizeti a tagdíjat, jár érte az uszodába, ami idő és pénz. Kamatoztatni is nehéz az itt megszerzett tudást, mert max. a Balatonon villoghat vele, hogy mennyire jól tud úszni, de mivel a barátai valószínűleg gyengébbek, így nem igazán van értelme: vagy lelassul az ő sebességükre, vagy úszik egyedül. Pancsolni meg ugye mindenki tud - sajna a Balaton vízszintje erre alkalmas inkább.

Bezzeg a futás: egyrészt csodálatos és változatos terepeken edzhetünk. De ha csak a városokat nézzük: ha éppen elutazol egy nagyvárosba, felhúzod a futócsukát, és beleveted magad az utcarengetegbe: sokkal alaposabban végigjáratod a nevezetességeket, megnézhetsz mindent amit szeretnél. Futni jó, hasznos, és nem utolsó sorban élvezetes. Az egészségről nem is beszélve: eleddig nem nagyon hallottam kokszoló ultrafutókról, ott már inkább agyban dőlnek el a dolgok, és hogy mennyire bírja az ember a szenvedést és a fájdalmat. Az úszásnál pedig egy 13 éves törékeny kislány esetében fel-felmerül a kérdés, hogy hogyan bírt 6.5 órát. Hogy nem élvezte, az biztos...

Ennek ellenére le a kalappal, hogy - talán a sok példakép hatására is - mennyire sokan úsznak. Jó a gerincnek, a tüdőnek, az izmoknak, szalagoknak. Edzeni, edzeni, és irány a Balcsi átúszás!