Összehasonlítva a sprint távot és a klasszikus hosszútávot (ami futásnál 1500 méter felett kezdődik), igencsak eltérő jegyeket vélek felfedezni a futás és az úszás között. Mint az első részben említettem, az úszók a sprint távokra (1-2 perc győztes idő) hosszú edzésekkel készülnek: már a kisgyerekek is több órát vannak a medencében. Azaz nekik nem jelent extra megterhelést egy több kilóméteres úszás.

A DVSC férfi atléta öltözőjében döbbentem rá, hogy a futásban ez teljesen másképp van. Egy 400 méteres sprinter nyilatkozta a következőt: "A jövőben szeretném egyszer lefutni, teljesen mindegy milyen sebességgel, a félmaratont". Mint kiderült, a leghosszabb táv, amit lefutott eddigi élete során, 10 km volt... Az edzéseken pedig volt, hogy az 1km-es bemelegítést 4-5 db 400 méter (maxra) követte, 10 perces pihenőkkel, a levezetés is ~1km volt. Én akkoriban 5km + 10 fokozóval melegítettem a 20*400 méterre, a levezető pedig 10 fokozó után min. 3 km volt... (Minimum 20 km-es edzés, ami közel van a srác élete céljához. Persze reggel is volt egy 10km-es átmozgatás...)

Tényleg ennyire hosszú a félmaraton egy olyan embernek, aki nap mint nap, rendszeresen fut, ráadásul élsportolói szinten? Nem ismerik a kihívást? Erről eszembe jut egy vicc:

A sportoló fekszik a kórházban. Az orvos megméri a lázát:
- Ez bizony 39 fok.
- És mennyi a világrekord? - kérdi a sportoló.

Bátorkodom idézni egy Olaszországban élő magyar srác (Merényi Dániel) blogján szavakba öntött gondolatokat. Ő nem futó, hanem grafikus, de imádja az erdőt, a természetet, és a mozgást. Nagyon szeretem azt, amikor egy ember - akár egy film, akár egy könyv formájában - megfogalmaz olyan gondolatokat, amik bennem is ugyanúgy megvannak, csak nincs meg a tehetségem, hogy szavakba öntsem. Így most őt hívnám segítségül, illetve egy videót, egy igazán nagyszerű emberről. Talán már többen hallottatok egy igen neves futóról...

"Aki nem értené a video, vagy a honlap szövegeit, akkor az a lényeg, hogy a kedves, halkszavú bácsi Marco Olmo, egy szegény családból származó fickó, aki a mai napig szegény, de nem különösebben érdekli. Nincs edzője, nincs dietetikusa, mindent maga "csinál". Nem tudom, feltűnt-e a videón, de az UTMB-t egy Invicta iskolatáskával a hátán nyerte meg. Végülis, elfér benne a motyó, csak a "system" kevesebb. Az UTMB, egyébként a Mont Blanc Ultramaraton. 166 kilométer, 9000 méter szint. A fickó, 59 évesen megnyerte. Aztán 60 évesen is. Meg más ilyen brutál futóversenyeket is megnyert. A videón érdemes a szemét nézni. Ahogy elmondja a teljesen egyszerű mondatait. Azt mondja, minden győzelme egy kicsit "keserű", mert talán nem lesz több.

Marco Ultramaraton világbajnok. Szerintem Ő az igazi sportember. Ezen a pár perces videón azt látom, amit érzek az erdőben, futás közben. Szerintem a futás a szabadban mindig egy kicsit önismereti tréning. Azt gondolom, hogy a szenvedés, a fáradtság, a hazaérkezéskor érzett örömből építeni kell magunkat. Az élet értelmét lehet megtanulni a futásból. Az élet értelme nem más, mint olyan emberré válni, aki már nem akar ember lenni többé, illetve olyan valakivé, aki túllát önnönmagán, és a világot mint egészet tudja csak értelmezni, azon belül önmagát többé már nem. A futás, a természetben ezt képes átadni. Persze, ha éppen a pulzusoddal vagy elfoglalva, vagy versenyre készülsz, az más. Olyankor a világon szaladsz, nem benne.

Ezt akartam mondani csak."

Eredeti blogbejegyzés ITT. Érdemes elolvasni...

Félreértés ne essék: nem attól lesz valaki nagy ember, hogy ultrákat fut, hanem ahogy él, és amit cselekszik. Olmo-nak ez így sikerült, másoknak máshogy. Az eredmény a lényeg ebben az esetben, és nem az út, ahogyan elérünk odáig.