írta: Szivák Ildi

Ski-O Word Winter Week, avagy a székely Sítájfutó Világhét

A 2009-es magyar rendezésű Tájfutó VB után nagyon kevés szó esett arról, hogy a téli szezonban Európa sítájfutó mezőny krémje megint csak magyar rendezésű világversenyen mérheti össze tudását. Nem is csoda, hogy kevésbé jutott eszünkbe ez az esemény, hiszen a magyarországi határtól több mint 400 km-re, Románia területén fekvő Csíkszereda adott otthont a rendezvénynek. A verseny magyarságát, székelységét mi sem bizonyítja jobban, hogy a hivatalos nyelvként a magyart és az angolt adták meg. Ennek ismeretében részünk lehetett mindabban a jóban, amit nyáron a tájfutó válogatott kapott Miskolcon. A legmeghatóbb talán a megnyitón a székely himnusz közös éneklése, a legvagányabb Oszi lemezlovassága volt a bankett utáni fergetegesen jó hangulatú tájfutó disco-ban.

Mielőtt magára a versenyekre és eredményekre térnék, kicsit beszámolok a magyar rendezői csapatról és munkájukról. Mindenképpen említést érdemelnek. Csíkszeredában van sítájfutó klub, akiknek lelkét a Csúcs család adja. Közülük is Klaus, aki komolyabban veszi a versenyzést. Igen szép eredményeket ért már el az előző években. Sokszor neki szurkoltunk, ha nekünk nem volt lehetőségünk elutazni egy-egy EB-re, VB-re. Több éves versenyzői tapasztalataik alapján néhány éve Kiácz Bencével kitalálták, hogy a gyönyörű Hargitai hegyeken igen nívós világversenyt lehet rendezni. Nem késlekedtek, megpályázták és el is nyerték a verseny rendezési jogát. Bence és Klaus szerveztek az otthoniak mellé egy nagyobb magyarországi rendezői csapatot, akikkel aztán a lehető legjobban lebonyolították a versenyt. Mindehhez megnyerték Csíkszereda polgármesterét, Ráduly Robertet, aki biztosította az infrastruktúrát, a média megjelenést és közben minden nap kinn segítette a rendezők munkáját. Így lehetett az, hogy a rajtban a kedves barátaink adták a térképet a kezünkbe, melyet Bence tervezett, Serdülő nyomtatott és hogy a helyi szurkolók magyarul bíztattak a befutóban. És a legfontosabb, hogy még a sínyomok is ismerősek voltak otthonról, hiszen Kifu (Máramarosi István) dolgozott rajtuk egész héten. Mintha egy jó kis mátrai OB-n lennénk azzal az aprócska különbséggel, hogy a legnagyobb ászokkal versenyezhetünk. Mindenesetre szeretnék a magyar csapat nevében köszönetet mondani a rendezőknek a kitüntető figyelemért. Ezen kívül fontos megemlítenem, hogy a magyarországi ABT cég jóvoltából egész csapatunk díjmentesen indulhatott a világhét versenyein, ami nagy könnyebbséget jelentet mindenkinek.

A verseny közelsége miatt idén talán az elmúlt 10 év legnépesebb magyar csapata indult neki a versenysorozatnak. A felnőtt EB-n Gond Bazsa, Déry Attila, Simon Ági és jómagam, a Junior VB-n Gond Gergő, Filó Bernát, Szivák András, Bertóti Regi és Pózna Anna, végül a utánpótlás EB-n (17 éves korosztály) Hajdú Szása és Zempléni Réka vághatott neki az igen meredek hegyeknek. Csapatvezetőként Hajdú Kálmán segített nekünk. Persze a szenioroknál is akadt néhány magyar versenyző: Boros Zoltán, Vankó Péter, Jankó Tamás. Áginak annyira tetszett a terep, hogy repetázott a szenior futamokon.

Európa egyik leghidegebb szegletére indultunk, ráadásul a versenyt megelőző hetekben az Olt völgyében -30-35 ˚C-os hideg rekordokat mértek. Így a hazai készülődés része volt beszerezni a „bundabugyit”, no meg persze a kincset érő kék és zöld magas fluor tartalmú vaxokat, melyeket a -10 ˚C-nál hidegebb hó esetén használunk. A biztonság kedvéért azért bedobtunk egy kevés narancs és sárga anyagot is, ki tudja hátha... végül egész héten ezeken a „morzsákon” éltünk. Érkezésünk idejére enyhült valamennyit az idő, így a hét elejére már csak kellemes -8 ˚C várt ránk. A versenyek alatt tovább melegedett és szombaton a sprinten már olvadt. Végül nem a nagy hideggel, hanem a töménytelen mennyiségű hóval kellett megküzdeni mind a rendezőknek, mind a versenyzőknek. Így szerencsére senki sem fagyott meg a rendező barátaink közül az egész napos rajtban állás közben.

Érkezésünk után, kedden a terepbemutatót a pályarendszer legkellemesebb szegletében tartották: nagy lapos mező, sok széles nyom… bemutatták, hogy milyen nem lesz a terep egyéb részein. Mindenesetre átmozgatásra, ráhangolódásra tökéletes volt.

Este természetesen a Vákár Lajos Műjégpályától indulva egy nagyon szép és megható megnyitó ünnepségben volt részünk a Mikó-vár udvarában. A megnyitó után az esélyeinket, várható eredményeinket vettük számba. Ági és Bazsa a téli szezonban számos az olimpiai sífutó és biathlon kvalifikációs versenyen indultak, így jó formában vágtak neki a hétnek. Atti, Andris, Gergő, Szása és én a jó hazai hóviszonyokat kihasználva, amikor csak tehettük havon voltuk. Emellett az előző évekhez képest igen sok sítájfutó versenyre eljutottunk. Regi a Bükkben próbált készülni, amikor épp nem az ágyat nyomta, így kicsit gyengébben tudott nekivágni a futamoknak. Ha számításba vesszük az élmezőny nagy fizikai és még annál is nagyobb technikai (gondolok itt a felszerelésre) fölényét, akkor reális célnak a 140-150%-körüli eredmények tűntek. Persze vártuk, hogy egy-egy versenyszámban néhányunknak becsúszhat 120-130% körüli eredmény. Helyezésben persze még ez a teljesítmény is a mezőny hátsó felét jelentette. Természetesen Ági megvédeni jött a szenior világbajnoki címét.

Február 10-én a középtávú versennyel indult a hét a Csíkszereda közeli Tolvajos-tetőn. A tervezett győztes idők 35-40 percesek, a pályák hossza 9-10 km. A hóviszonyok és az időjárás igen kedvező volt, -8˚C és kemény nyomok vártak miket. Mivel a felnőtt EB-n a világranglista helyezések alapján indítják a mezőnyt, mi mindjárt az elsők között vágtunk neki a pályáknak. Már az első pontra hosszú átmenettel kezdtünk, átküldtek minket a terep leghátsó és egyben legtechnikásabb részére. Itt egy olyan útvonalválasztási lehetőség adódott, amiről még ma sem tudnám megmondani, hogy melyik a gyorsabb. Mindenesetre a magyarok többsége a rövid, ám kegyetlenül meredek és szenvedős utat választotta. Miután a meredeken való erőlködéstől kiszállt az agyunkból a vér, jött a követhetetlenül sok kis ösvényen való csalinkázás. Aztán átdobtak minket a terep középső részén található mezőre, ahol a tévés pont körül tettünk egy hurkot az élő közvetítés kedvéért. Végül jött a megváltás, lesíelhettünk a helyi sípályán és még pár pont az előző napi terepbemutató területén, amely sok gondot már nem okozott. Összességében igen élvezetes és a hazai versenyekhez képest jóval technikásabb pályákon küzdöttünk, rengeteg szinttel megspékelve. A győztes férfiaknál a svéd Arnesson holtversenyben az orosz nagymenővel Khrennikovval. Nőknél az orosz Vlasova nyert maga mögé utasítva a finn Anttilát. Junioroknál a norvégok és az oroszok osztoztak a dobogón. Közülünk Bazsa, Gergő és Ági futottak jobbat, 130-140% közötti eredményekkel.

Csütörtökön, február 11-én következett a hosszútáv ugyancsak Tolvajos-tetőn. Közben megkezdődött a szenior VB is, így Ági az EB-t lecserélte egy szenior pályára. A hosszútáv igen izgalmasnak érkezett, mivel a rendezők a tömegrajtos és pályakombinációs megoldást választották. A pályák hosszúsága miatt a férfiak három, a nők két kört futottak. A körök végén a célterület közelében volt a térképcsere, a frissítés és jobbaknak a léccsere is. A profik nem bízták a véletlenre, az edzők még itt is „simogatták” a második és harmadik körre szánt léceket. A pályák vonalvezetése hasonlított a középtávéra, azzal a különbséggel, hogy most fordítva kezdtünk: mindjárt az elején erős ellenszélben megmásztuk a sípályát. Ez persze kevésbé volt üdítő, mint a tegnapi lecsúszás. Az éjszakai havazás és melegebb idő miatt a férfiaknál a tervezett győztes időnél 20 perccel többet jött a győztes finn Tunis (112:37); másodiknak Khrennikov (114:33) érkezett, aki a majd 30 km-es pálya után, óriási hajrában egy fél cipőhosszal verte meg a finn Kongas-t (114:34). A felnőtt nőknél a norvég Reenaas a befutóban lehajrázta a legnagyobb esélyes Anttilát, őket nem sokkal Vlasova követte. A junior fiúknál orosz győzelem született a dobogó többi fokát pedig a svédek uralták. A magyar csapatból néhányan a pályák brutalitása miatt inkább kihagyták ezt a futamot. Bazsa egészen a harmadik kör közepéig egész jól bírta a mezőnnyel, ekkor sajnos beütött a „nagyhalál”, energia utánpótlás híján teljesen kimerült. Ennek ellenére befejezte a pályát, de kb. 10 helyezést csúszott vissza emiatt. A junior fiúknál Gergőt rossz pontfogás miatt kimeszelték. Az biztos, hogy ez nem a Gondok napja volt. Én 134%-os teljesítménnyel a 28. helyre értem be. A fiatalok (Szása, Réka) 160-170% körüli időket futottak. Ági nagy örömünkre magabiztosan nyerte a női 35-os kategória első napját.

Pénteken a pihenőnapot kihasználva kis csapatunk felfedezte a télen is gyönyörű Gyilkos-tavat és Békás-szorost. Az elmúlt éjszaka megint esett úgy fél méter hó, így természetesen nem lehetett kihagyni a sítájfutó hóember építését. Talán még most is ott napozik a tóparton…

Szombaton, február 13-án a felnőtteknek és a fiataloknak a sprint, szenioroknak még egy hosszútáv következett. Ezen a napon megint Tolvajos-tetőn, a műút túlsó oldalán fekvő kellemesen emelkedő legelőn szó szerint tekeregtünk. A 10-15 perces pályák úgy meg voltak csavarva, hogy a térképolvasás komoly feladatot jelentett. Az újabb folyamatos havazás és meleg rendesen megnehezítette a dolgunkat. Sok helyen a vékony nyomokon csak páros botozva lehetett haladni. Ha a térképolvasás közben kicsit kicsúsztunk a szűk nyomból, térdig süllyedtünk a hóban és persze jól pofára lehetett esni, ha a nyom szélén az olvadt hó megfogta a léc csőrét. Mindezek ellenére nagyon pörgős volt a pálya. A verseny maga nagy izgalmakat hozott, hiszen pl. a felnőtt férfiaknál egy percen 24 versenyző érkezett be. A győztesként a Khrennikov 12:57-es idővel csúszott be, mögötte lélegzetvételnyi lemaradással Lamov és Rost érkeztek. Nőknél a nagy esélyes Lisa Antillának megint nem jött össze. A győztes Vlasovatól  1 percet kapott, ami a 10. helyre volt elég. A junioroknál a dobogót a skandinávok és az oroszok uralták, csak a fiúknál ért fel a dobogóra a bulgár Yazykou. A magyar csapat egyik legjobbja ezen a napon Gergő volt, aki 131%-os teljesítménnyel, a 30. helyre érkezett, ami a mezőny közepét jelentette. Az elvárásoknak megfelelően szerepelt még Ági, Regi, Szása és én. A spint verseny végeztével a rendezők rohantak vissza a műút túloldalára, hogy a délutáni hóviharban levezényeljék a szenior futamokat is. A sok hó miatt délutánra már nyoma sem volt Kifu előző éjszakai munkájának. Így a szeniorok csak találgathattak, hogy merre is vezettek a nyomok és a dolgukat még a zord időjárás is nehezítette. Ági ennek ellenére, betegen 2 és fél perccel megverte a svájci ellenfelét, így világbajnok lett női 35-ös kategóriában. Este végre volt kiért kisétálni a Mikó-vár udvarán zajló díjátadásra

A havazás szombat este sem akart elállni, nem mintha a Klausék ennyit kértek volna. Pár óra alatt Csíkszeredában is leesett fél-egy méter hó. Egyre bizonytalanabbá vált, hogy a váltót meg tudják-e rendezni fenn, Hargitafürdőn. A szánok nem bírtak el ilyen mennyiségű friss hóval, nem sok esélyt láttunk arra, hogy le tudják fektetni a nyomokat. Ennek ellenére este érkezett a hír, hogy lesz verseny, csak a juniorok rajtját átteszik délutánra és a szeniorokat engedik ki először a terepre nyomokat fektetni. Vasárnap 11 órakor a rajtunk előtt egy órával nem akartuk elhinni Ágival, hogy itt verseny lesz. Nyakig ért a hó, félig volt felépítve a rajt, a nyomok… arról inkább ne is beszéljünk. Ennek ellenére a férfiak elrajtoltak délben, a nők pedig negyed órával utánuk. Most értékelte az ember igazán, hogy nő, mert legalább a fiúk „udvariasan” fektettek egy-két keskeny nyomot előttünk. Mire a juniorok kimentek délután, már komoly „sztrádák” fogadták őket. A férfi tömegrajt mindjárt izgalmasnak érkezett, ugyanis a 23 versenyzőt 200 méter lecsúszás után ráeresztették egy egyszemélyes keskeny ösvényre, ennek eredményeképpen ember kupacok és vonatok alakultak ki. Remélem volt aki fényképezett. A lerövidített pályák ellenére a verseny fizikailag nagyon kimerítő volt, hiszen szinte mindenhol csak botozni tudtunk. Ez még nem lenne olyan nagy baj, csak sajnos a friss hóban a bot elsüllyedt, így igazán még ez sem ment. Ekkor jött hogy az ember levette a lécét és megpróbált futni a kissé letaposott nyomokon. De igazából a mi fizikai felkészültségünk mellett sehogy sem volt jó. Az vigasztalt, hogy az élmezőny is nagyon szenvedett. Mindent összevetve csodálkozom, hogy ilyen hóviszonyok mellett egyáltalán sikerült megrendezni a futamokat. Nem meglepő módon mind felnőtteknél, mind junioroknál a skandinávok és az oroszok vitték a pálmát. Úgy érzem, hogy a mi képességeinket meghaladta a nehezített pálya és sajnos mindkét felnőtt csapatunk a vártnál gyengébben szerepelt. Persze voltak kivételek, Bazsa első, nyomfektető futóként igen jó helyen hozta a csapatok, sajnos utána Gergő és Attila is nagyobbat hibázott. A junior fiúknál Szása a mezőny közepén érkezett be, utána Andrisnak már nem ment olyan könnyedén. Igazából nem is volt miért küzdeniük. Sajnos csapattársuk, Bernát úgy döntött, hogy a rossz időjárás miatt inkább elmegy haza egy nappal korábban és nem áll ki a váltóval.

A versenysorozatot a jól megérdemelt bankett zárta, Csíkszereda egyik elit éttermében. Majd aki bírta még, mehetett táncolni egy kis hazai (Oszi-féle) buliba.

Összességében élményekben nagyon gazdag héttel a hátunk mögött tértünk vissza, mivel egyrészt székely vendéglátóink nagyon kedvesen fogadtak miket, másrészt mert nagyon színvonalas versenyen vehettünk részt. Az eredményeket nézve úgy gondolom, hogy ha tehetjük érdemes jövő évben is rajthoz állnunk világversenyeken. Hiszen a 130% körüli eredményeink a nehézkes felkészülési lehetőségeink és gyenge felszereltségünkhöz képest jónak tekinthető.