Tavaly sikerült betöltenem a 35-ik évem, így hivatalosan szenior kategóriában is elkezdhettem versenyezni. Kicsit olyan, mint ifjúsági- és junior koromban, amikor ott volt a lehetőség a felnőttben indulásra, de legtöbbször inkább maradtunk a realitásoknál.
Tudtam, hogy nekem, még ha nem is sok verseny fér bele az időmbe, de inkább maradnék az F21 előjelű kategóriáknál. Persze vannak kivételek.
Amikor megtudtam, hogy a Szenior Sítájfutó VB Norvégiában lesz, máris elkezdett dolgozni az agyam, hogyan lehetne kivitelezni a versenyen való indulást.
Pár e-mail váltás után Kiácz Bencével lebeszéltem, hogy ha nem bánja a magyar sítájfutó vezetőség és társadalom, akkor én szeretném képviselni a nemzeti színeket a Szenior VB-n. Felkészülésemet egy helyi sítájfutó versennyel kezdtem, hiszen előtte soha nem próbáltam még a sízés és tájfutás kombinációját. Természetesen Szivák Ildiék révén mindig sok információt kaptam, párszor még meghívást is, hogy próbáljam ki ezt a szakágat, de eddig nem vettem a bátorságot erre.
Mivel a sízés és a tájékozódás-térképpel alapja a munkámnak, így úgy gondoltam a sítájfutás űzése még a jövőre nézve is kecsegtető befektetés.
A mindennapi sítúrák és a sí edzések gondoltam kellő felkészítést biztosítanak fizikailag, még akkor is, ha főként klasszikus stílusban kivitelezem ezeket. Már az első edzésem előtt eldöntöttem, hogy maradok a tradíciós klasszikus stílusnál és megpróbálom reprezentálni azt a szintet, ahol, vagy ahonnan jövök, tehát kezdő.
Ennek érdekében a klasszikus lécemet és botomat (kis kosaras) készítettem elő a versenyre és felkészültem arra, hogy ennek előnyeit és hátrányait „élvezzem” a pályákon. Ezenkívül úgy döntöttem, hogy jó kezdőként maradok a melegítőben versenyzésnél és kihagyom a szuper áramvonalas ruhák reklámozását, és amúgy is Lance Armstrong az nyilatkozta egyszer: „It is not about the bike”.
A Szenior Vb egy volt a 3 nemzetközi verseny egyikének (Európa Bajnokság, Junior Világbajnokság) amit a Lillehammertől 20km fekvő Nattrudstilen területen rendeztek. Szép emlékeim fűződnek ehhez a területhez, hisz 3 síversenyen is szerepeltem ezen a környéken (Birkebeineren - 54km, Troll Ski Marathon - 95km, Troll Ski Marathon - 45km) az utóbbi években. Persze ez teljesen más „technikát igényelt”.
Sikerült a munkahelyemről is elszabadulnom előbb, így 4 napot töltöttem sítájfutással, amit főként edzőtábornak tekintettem, mégha mások Szenior VB-nek is neveztek.
A tréningnap egész jól sikerült, és jó volt látni, hogy milyen kihívásokkal fogok szembenézni a következő napokban.
A sprint szám nagyon rövidke volt, számomra elég technikás, de nagyon élvezetes egyben. Kicsit nehézkesnek találtam a 205cm-es lécem manőverezését egy kb. 1 méter széles hószánnyomban, amit még tetézett a kis kosaras botom állandó eltűnése a mély hóban. Egy nagyobb és pár apró hibával megpecsételtem az eredményem, így 6 perc hátránnyal a legjobbak mögött 12.-ként végeztem a nyílt sprint verseny 35-45-ös kategóriájában. Mindezek ellenére úgy döntöttem nem változtatok a stílusomon és felszerelésemen a főszámra.
A hosszútáv két nap összetett idejéből adódott össze, így első nap egy hosszabb, fizikailag nehezebb pályát, majd második nap egy technikás, gyors pályát kellett teljesíteni.
Az első nap tényleg komoly fizikai kihívást jelentett, főleg hogy több mint 500m szintet kellett leküzdenünk. Ebből a szempontból a klasszikus felszerelés jól jött, de tudjuk, hogy ahol felfele van ott lefele is, így a lefelékben volt öröm kapkodni a túlméretes léceim. A sebességem is valahol gyengélkedett, hisz a wax próbált odaragasztani a hóhoz.
A második nap hasonlóan folytattam, sok kis hibával, elakadással, de óriási lelkesedéssel őröltem a kilométereket, ami végül a foghíjas mezőnyben egy 7. helyre lett elegendő. Persze az igazi eredményt az saját maga érzi az ember.
Kicsit a sítájfutás a velencei tájfutáshoz hasonlítható, hisz technikailag nem tűnik nehéznek (az asztalnál megnézve) és szinte az egész az útvonalválasztásokról és sebességről szól.
Bár könnyűnek hangzik, azért ott van a „hó” mint külső tényező és persze az egyen síző technikai felkészültsége és tapasztalata, ami kihozza a végső eredményt.
Amit következtetésnek le lehet vonni:
- klasszikus léc és technika nem igazán előnyös (kivétel meredek felfelékben)
- melegítőben jobban mutat a síző (tisztelet a kivételnek)
- síléc hossza, síbot hossza és a kosár mérete lényegesen befolyásolja a sebességet.
Összességében nagyon jó versenyrendezés (kivetítők, kamerák, „online követés”, új pontérintési rendszer - „touch free”), kitűnő pályatervezés, szép idő és jó tapasztalat volt ez a hosszú hétvége. Várom a folytatást, remélem még idén sikerül több tapasztalatot szerezni…
Momo
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.