Idén is volt szilveszteri buli, és idén is Mámor Kupával melegítettek a tájfutók országszerte. Mivel nem félek a távolságtól, ezért úgy döntöttem, hogy a kalocsaiakkal tartok idén is.

Hogy miért is írom mindezt? A kalocsaiak érdekes módon oldják meg mindig a szilvesztert: mivel országszerte mindenhonnan betársulnak a tájfutók, ezért minden évben olyan helyet választanak, ami egyaránt messze van mindenkinek... Ebben az a jó, hogy... nem tudom, de minden évben jó a szilveszter, és ez így is van rendjén! :-)

Míg Fehérváron nem volt hó, addig Szelcepusztán - az idei bázisunkon - igencsak meglátszott a téli időjárás. A hegyre legtöbben hólánccal mertek csak felmenni. Az egészben az volt a szép, hogy mint mindig, én most sem készültem fel túlságosan, és ez több esetben is gondokhoz vezetett: egyrészt nem tudtam hova kell menni, és Aggtelekre terveztem meg az utamat. Mivel Szelcepusztán nincsen térerő, ezért egy oltári hatalmas szerencse segítségével keveredtem végül a kis hegyi falvacskába. A másik probléma a hideg volt, ugyanis olyan nagyon sok ruhát nem raktam be - mert ugye minek -, de azért túléltem...

No és itt jön a lényeg: ugyanis Mámor Kupa előtt nem csak alkohollal, de túrával is melegítettünk. A terv az volt, hogy meglátogatjuk a Vass Imre-barlangot. Az odafele úton nem volt semmi gond, csak csonttá fagytam, visszafele viszont a csonttá fagyott testemmel átélhettem az igazi kínok kínját: ugyanis Józsika dzsippjének az elején utaztam. Namost a mínusz fokokban, szélben, 30km/óra tempót menni ülve, az nem annyira nagyon kellemes. A legjobb az, hogy az ember ilyenkor abszolút tehetetlen: csak ültem, és reméltem hogy egyszer majd megérkezünk. Tulajdonképpen azon járt az agyam, hogy már elértem valószínűleg a tűrőképességem határát, de mégsem, mivel még mindig bírom... Azonban hogy kb. mikor sírtam volna el magam, azt szerencsére nem vártuk meg... Józsikának annyira megtetszett a szenvedésem, hogy Szin határához érve hozzákötötte a szánkóját a dzsipphez, és én húztam fel a hegyre. Olyan 40-el mehettem, el lehet képzelni az milyen élmény lehetett...

A hidegből a fagyból tehát bőségesen elegem lett, ennek ellenére nem hagytam ki a Mámor Kupát. Beneveztem, mint lány, és sikerült kifognom nyári sörváltó partneremet, Józsikát. Simán a győzelem volt a cél, csakhát ahhoz most nem sört kellett inni...

Az idei menü a szokásos forralt bor volt, de tanulva a múltból, kiraktam rettenetes pálinkát is. Hát nem is tudom, mindegyik szörnyű volt az én gyomromnak, de gondoltam a pálinkán legalább gyorsan túl lehet esni. A 3. után már sehova sem kívántam, de főleg nem a gyomromba, így kipróbáltam a forralt bort: na az pedig annyira forró volt, hogy nem tudtam lenyelni, így maradt a pálinka. 10 kemény körön keresztül...

Az idei Mámor Kupa rendhagyó volt: mint már említettem, kaptam magam mellé egy párt. Történt pedig mindez azért, mert Gillich Gyuri barátunk egyeduralmát megtörendő Zoli kitalálta a váltó rendszert. Egy váltót egy fiú és egy lány ill. egy lánynak tűnő, lányos mozgású fiú alkotott. A versenyzőket sorsolással osztották be egymás mellé. Külön pikantériája volt a versenynek, hogy valami egyedi azonosítót kellett kitalálni, ami összeköti a párost.

Összesen 10 pálya volt: minden váltó lefutotta az összes pályát, először az egyik, majd a másik tag. A terep a turistaház környéke volt 1:2000-es méretarányú térképen, illetve külön nehezítésnek volt két pálya 1:15000-es térképen, ami igencsak megkavarta az erőviszonyokat :-)

A pontok jól el voltak dugva természetesen, illetve külön érdekességként az előző napokban Dénes Zoli által elkészített bobpályán kellett teljesíteni az egyik downhill átmenetet...

A hatalmas, embert próbáló küzdelemben, bár becsülettel végigfutottuk a pályákat, és megittuk az italunkat, sajnos csúnyán alulmaradtunk a nálunk jóval felkészültebb ellenfelekkel szemben. Ez azért is külön öröm volt, mert legalább ezen a napon is fagyoskodhattam, megtanulva, hogy az alkohol és a versenyszellem néha nem fűt eléggé...