A harmadik térdműtétemet (május 25.) követően jóval gyorsabb volt a rehabilitációm, mint a második után: adódott tehát, hogy elkezdhettem szépen lassan bicajozni, persze csak betonon, hogy ne legyen nagy a rázkódás. Aztán jött az augusztus, és rögtön az elején egy 10 napos edzőtábor Kőszegen, ahol rengeteg hegyet mászhattam, rendesen megmozgathattam a tüdőm és a szívemet, újra éreztem az ereimben a pezsgést, a lüktető vér pedig felvitt minden hegyre anélkül, hogy tolni kellett volna a biciklit. Napról napra fejlődtem, mérhetően gyorsabb voltam, és nagyon kemény hegyi felfelélet toltam, mondván: itt dőljön már el, hogy lesz-e belőlem valaha is sportoló. Leírhatatlan az az élmény, amit több mint két év kihagyás után éreztem: ismét edzések, rendszer, energiaitalok, tervezés, nyújtás, melegítés, levezetés....

Hazaérkezve - sérülés nélkül - elkezdtem a további felkészüléseket, de továbbra is csak fizikálisan: immáron kiszabadultam a Velencei-hg.-be, és a murvás-csúszós, helyenként mélyhomokos, dimbes-dombos edzőterepemen nyüstöltem a biciklimet. (Ez annyira jól sikeredett, hogy szeptember elejére már jöhetett egy lánc- és hátsó fogaskoszorú csere: hiába, a biciklire költeni kell...) Viszont nagyon jól mentek az edzések, szereztem egy kis bátorságot a lankás lefelékben, és lényeges javulásokat értem el az egyensúlyomat tekintve: ez egy érdekes téma, ugyanis nemcsak az izomerőm lett nulla a műtétek után, de az egyensúlyérzékemet is teljesen elvesztettem, és külön edzés kellett a visszahozására.

Augusztus végén beneveztem magamat a tájbringások középtávú OB-jára, ugyanis "féllábbal" (pár cm differencia a két comb átmérője között) is sikerült elérnem azt, hogy a 17km-t 1 óra alatt letekerjem (tájékozódás nélkül) a Velencei-hg.-ben, relatíve jó sok szinttel, és olyan biztonságosan, hogy bukósisak se kelljen (nem nagyon tenne jót a térdemnek egy esés...). Puffy, a verseny főrendezője visszakérdezett, hogy akarok-e indulni a Pannonon előző napon, és hát végülis rábólintottam, mivel ha már egyszer OB-n indulok (versenyengedély nélkül) akkor jó lenne, ha nem ott fognék először tájbringa térképet a kezembe.

Így hát szeptember 10.-én tiszta lelkiismerettel szállhattam vonatra a bicajommal. Fizikailag felkészülten várhattam a hegyeket, azaz főleg a felfeléket. A lefelékben "majd-valahogy-megoldom" terveim voltak, beleértve a bicikli tolását, és technikailag bíztam a talán még nem annyira elfelejtett tájfutó múltamban.

Pályaelemzés: hát itt történt egy érdekes dolog, mivel RouteGadget-re fellépve megnyitottam egy tájkerékpáros versenyt (talán Marossfy Dani linkelte be az országos levlistára) és azon próbáltam meg értelmezni az utak jelölését, azaz a kerékpározhatóságot. Rögtön az elején volt egy átmenet, amin a 4 berajzoló közül mindenki ugyanarra ment, ugyanazt az útvonalat választották: viszont ránézve a térképre, a saját értelmezésemben volt egy optimálisabb választás távban, kerékpározhatóságban, útvonalkövethetőségben. Így hát lemondtam arról, hogy megértsem asztal mellől az ábrázolásmód lényegét, és inkább a tapasztalatra bíztam magamat, azaz a Pannonra: ott majd minden eldől, minden kiderül. Aztán majd a verseny után ha a jók berajzolták az útvonalaikat RouteGadget-ben, akkor majd lehet jobban rájövök mit miért csináltak úgy, ahogy...

A biciklim (mint amatőrnek) nem a legjobb, sőt, egy olyan alapgép, amivel terepbiciklizni nem igazán érdemes: ezt érezni is rajta: nehéz, a olcsó alkatrészekkel van felszerelve. Edzésre jó, de nem szabad tőle túl sokat várni, igazából sajnálom is nyúzni...

Caprine Epik 30 Disc