Másfél hét alatt kétszer is kapcsolatba kerültem a Gárdonyi Rendőrkapitánysággal, mindkétszer a biciklizésem segített megoldani a Velencei-hegységben jelentkező problémákat.

Március 31.-én kimentem biciklizni, és elbicikliztem egy rozsdás, talán világháborús robbanófejnek látszó tárgy mellett. Visszafelé is ugyanezen az úton jöttem, megálltam, és lementettem a GPS koordinátáit, majd hazabicóztam, és felhívtam a 112-t, hogy jobb lenne kifáradni a terepre, és begyűjteni az oda nem illő tárgyat, mivel másnap valami "Nyusziváró Tojáskereső" túrát hirdettek a környéken.

A Fejér Megyei Rendőrkapitányság munkatársa vette fel a telefont, egy női hang szólt bele, majd oltott le eléggé durván: az volt a hölgy problémája, hogy nem maradtam a helyszínen, és nem vártam meg ott a rendőröket. Eléggé nehéz volt az ő IQ szintjére lesüllyedni, próbáltam elmagyarázni, hogy sportoló vagyok, és nem szoktam mobiltelefonnal tekerni, de hát nem nagyon jött össze. Utána átkapcsolt a gárdonyiakhoz, akiknél már jóval értelmesebb rendőrök dolgoznak: hamar megértette, hogy mi van, és az előző hölggyel ellentétben ők állították, hogy a lementett GPS koordinátáimmal tudnak valamit kezdeni. Szerencsére nem igényelték, hogy kimenjek velük, hanem Google Maps-ről lementették a koordináták alapján a robbanófej helyét, és sötétben nekivágtak a hegynek.

Eléggé nehéz volt elnavigálni őket a megfelelő helyre, mivel csak elemlámpájuk volt, és a sok út közül nem tudták, melyiken is keressék. Végül valahogy csak rátaláltak, de a tűzszerészek csak másnap reggel mentek ki begyűjteni az oda nem illő tárgyat, addig szegényeknek kint kellett maradniuk biztosítani a terepet... Amúgy a tűzszerész is felhívott, hogy biztos hogy robbanófejről van-e szó, hát gondoltam akkora szakértője azért nem vagyok a témának...

Másnap kitekertem, és tényleg hűlt helye volt, szóval jó munkát végeztek, és a túrázók hada is megmenekült :-) Sajnos én nem menekültem meg a túrázóktól, és nem kevés gondot okoztak az edzésem során...

Aztán eljött a húsvét, és a locsolkodás másnapján ismét bringára pattantam. Utam az Angelika-forrás völgyén át vezetett, ahol nem semmi látvány fogadott: az amúgy kerékpárral is technikásan megközelíthető úton egy személygépkocsi állt...

A Seat Ibiza összetörve, lecsúszva a patakparton állt, járó motorral. Az ajtó nem volt bezárva, a zár látszólag tönkrement. A kocsiban nem volt senki, és a környékén sem láttam sérültet. Elkezdtem kiabálni, de senki sem felelt. Hát gondoltam irány Sukoró, ezt mégiscsak jelenteni kell. Már olyanokra is gondoltam, hogy valaki rosszat követett el, és errefelé menekült a rend éber őrei elől :-)

Megnéztem az üzemanyagszint-jelzőt, és nullán állt. Gondoltam, ez a kocsi nem most került ide, a keréknyomok sem látszódtak sehol. Amikor azonban le akartam állítani a motort, átváltott eléggé éles hangra, a szíjak nem adtak valami természetes hangot... Hátráltam, mondom ez most vagy felrobban, vagy nem tudom :-) Aztán pont kifogyott a benya, és lefulladt a motor. Odamentem, és levettem a gyújtást, majd bicajra pattantam, és elindultam a forrás fele. Útközben, ahogyan reméltem is, találkoztam egy emberrel: egy idős bácsika sétált, eléggé lassan, ingatag módon. Volt vagy 75-80 éves!

Nagyothallott szegény, így oda kellett mennem mögé, hogy meghallja, hogy szólok neki. Lassan megszólalt, de úgy nézett ki, mint aki nincsen teljesen magánál. Aztán próbáltam beszélni vele, de eléggé zavarodottan adta elő gondolatait. Nem tudta elmondani, hogy miért jött ide, és honnan. Azt hitte, hogy Kőszárhegyen van, ugyanis onnan indult. Azt mondta, hogy nem tudja mikor törte össze pontosan a kocsit, és mióta kóvályog a völgyben. Állítása szerint nem sérült, csak el van keseredve.

A bicajt feldobtam a forráshoz, majd visszaszaladtam, és felkísértem volna őt is a forráshoz. Sajnos eléggé ki volt merülve, alig bírt járni, és nagyon lihegett: feladta 150 méterrel a forrás előtt. Gondoltam kár erőltetni, leültettem egy kőre, és mondtam neki, hogy maradjon ott, csak akkor tudok neki segíteni. Azt mondta, csak hozzak kötelet, kiszedjük a kocsit az árokból (amiben nincsen benzin és össze van törve) és hátramenetben kitolat a völgyből: onnan, ahová bicajjal is nehéz bemenni :-)

Bringával lezúgattam Sukoróra, a Zsuzsi kocsmában kértem segítséget. Hívtuk a rendőrséget, és pont az a két rendőr jött ki, akik másfél hete a robbanófejre vigyáztak egész este... Röviden előadtam a sztorit, majd leraktam a bicajt a kocsmában, és megpróbáltam felnavigálni őket a hegyre. Ez nem volt egyszerű, mert mindig futva vagy biciklivel közlekedek turistautakon, így nem ismerem a szélesebb dózereket, illetve a bicikli utat se kocsiknak találták ki. A fiatalabb rendőrrel kiszálltunk, de így is csak nagy nehezen sikerült ki tudja mekkora amortizáció révén feljuttatni a Focus kombit a hegyre. A bácsikát a fiatalabb rendőr felvitte a kocsihoz, szonda, negatív...

Én a másik rendőrrel lementem a kocsihoz, hát ő is csak mosolygott: lefotózta a kocsit körbe, majd azt, hogy honnan jött, végül azt, hogy hová tartott :-) Neki is az volt a véleménye, hogy nem most került ide a kocsi, és lehet hogy a bácsika ki van már száradva, stb. A kocsiban megtalálta az iratait, és a pénzét: jó sok pénz volt nála, még jó hogy egy ilyen becsületes sportoló talált rá, mint én :-)

Az iratai alapján a bácsi 1924-ben született, azaz 88 éves! Azt hittem lehidalok... Légzsák ugye nem volt a kocsiban, így félő volt, hogy van valami belső sérülése vagy agyrázkódása, így kihívták a mentőket. Kocsi lezár, valahogy sikerült a zárat megoldani a vezető oldalon, illetve az anyósülés felől be lehetett zárni.

A bácsi nem tudta elmondani, mikor indult el pontosan, és miért. A legérdekesebb, hogy állítása szerint 1944-ben, 20 évesen volt rendőr alezredes, és budapesti rendőrkapitány. Levittük a hegyről kocsival, majd a főúton megjött hamarosan a mentő, és bevitték Fehérvárra, én pedig elköszöntem a rendőröktől. Remélem, jól van a bácsi! Azon gondolkoztam, hogy vajon megmentettem-e az életét? Mert hát ugye nem tudta, hogy hol van, az iratait és a kocsiját hátrahagyva (járó motorral!) indult neki az erdőnek, és nagyon rossz állapotban volt... Én pedig pont szabin voltam, és pont arrafelé kerekeztem, de ki tudja milyen gyakran szoktak hétköznap arrafelé járni emberek: én csak bicajosokkal és vadászokkal szoktam találkozni hétköznap.

Másnap is kimentem bicózni, már majdnem sötétben értem ki az Angelika-völgy lábához, éppen akkor kísérték ki a kocsit, valahogy sikerült életre kelteni: de gondolom nem délután mentek ki oda, hanem már délelőtt kint voltak, és autószerelő is segíthetett...