A sprinten már eldőlt, hogy nagyon meleg hétvége el nézünk, így a hosszútávú versenyre már kicsit félve neveztem. Mivel a következő bajnokság a hosszútávú lesz Zebegényben, így azért kicsit arra is szerettem volna készülni, illetve nem ártott, hogy erdei térkép is került a kezembe idén. Tehát irány Sümeg!
Sajnos a versenykiírást otthon felejtettem, és reggel úgy indultam neki, hogy azt sem tudtam, hova kell menni. Rémlett, hogy Sümeg, meg Csabrendek, meg focipálya, de végül Sümegen keveregtem, és kerestem a sportközpontot. Ott viszont nem volt semmi. Végül hatalmas szerencsémre találkoztam a melegítő Füzy Annával, aki felvilágosított, hogy Csabrendek lesz a nyerő. Ott is kevertem kicsit, mivel az útról nem láttam kitáblázva, de végül valahogy meglett a versenyközpont.
Sok időm nem maradt a felkészülésre, kapkodva szedtem le a bicajt a kocsiról, felpattantam, és már tekertem is ki a rajtba. Éppen hogy odaértem, de még szerencsém is volt, mivel közölték, hogy vagy 10 percet csúszik a rajt. Így szusszanhattam kicsit, mielőtt nekivágtam a nagy távnak. A célom egyedül az volt, hogy megbarátkozzak a tájbringa térképpel, mivel tavaly a középtávon ez annyira nem sikerült.
Pont előttem rajtolt a verseny fő esélyese, aki végül meg is nyerte a versenyt, így megfigyelhettem, hogy merre rajtol el. Itt egy kis rendezői baki csúszott be, ugyanis a vétel útvonal pont a rajton keresztül, vissza vezetett volna, de a rajtszemélyzet hirtelen úgy döntött, hogy a dánt már nem engedik vissza. Előtte viszont 1-2 bringást elengedtek. A RouteGadget-et böngészve pedig kiderül, hogy utána is engedtek el versenyzőket visszafelé, így kicsit igazságtalannak tűnik a dolog. Persze mondom ezt az elit bringások nevében, mivel én nem látom a rajton keresztüli útvonalat jobbnak...
Így nálam nem is volt kérdés, egyetlen út maradt, amerre mehettem. Elrajtoltam komótosan: szerencsére a rajtbója a rajt helyén volt, így egy hibázási lehetőség kihúzva. Viszont jött egy másik, amitől eleve nagyon tartottam: az erdőben rengeteg út van, és ki tudja melyiket jelöli a térkép. Futva egyszerűbb megsaccolni a megtett távot a sebesség függvényében, de a bringámon ez jóval nehezebbnek tűnt. Így egy kis útra hittem azt, hogy az én utam, és tettem egy pár perces kitérőt. A mögöttem rajtoló Egei Tomi így már az első ep.-nál utolért, de hagytam is, hadd menjen. Ő amúgy nem volt túl friss, előző nap egy kemény hegyimaratonon jött döbbenetesen jó időt...
Az egyes így meglett, mehettem a kettesre. Na itt vége is volt a szó szerint vett versenyemnek, mivel teljesen elvesztettem a fonalat... Történt ugyanis, hogy a világkupára készített térképen volt olyan magasles, ami rajta volt, és volt, amelyik nem. Hogy mi alapján szelektáltak, azt nem tudom, de eléggé megzavart ez a fajta pontatlanság. Aztán odaértem egy hajtűkanyarba, azaz pontosan tudtam, hogy hol vagyok. Viszont a kanyar mögött ott volt egy HÁZ, kerttel, ami nem volt rajta a térképen! Hát mondom ilyen nincs, ezt megnézem. Behajtottam a ház előtti tisztásra, volt ott egy út. Kicsit lementem rajta, végülis zsákutca volt, de az sem volt jelölve a térképen. Mondhatjuk, hogy a versenyt nem kellett volna, hogy befolyásolja ez a kis hiányosság, de én tájfutó térképhez szoktam, így rendesen meglepett...
Végülis innentől simán fogtam a kettest, illetve a többi pontot is. Azonban volt pár tényező, ami lassította a haladásomat:
5. pont: Fut egy magasfeszültségű vezeték az út mellett, és még itthon ülve is nehezen tudom kiolvasni: szürke színnel van ábrázolva, vékony vonallal, túl közel az úthoz. Ez szerintem csak nekem okozott problémát, mivel bár tudtam, hogy jó helyen vagyok, azt már nem akartam elhinni, hogy egy ilyen objektum nincsen ábrázolva. Így mindenáron meg akartam találni, és vagy 1 percembe tellett mire észrevettem, hogy tényleg ott van :) Viszont a térképtartó is visszaverte a napsugarakat, ez is rendesen nehezítette helyenként a tájékozódásomat.
9. pont: Az elején egy szeméttelepen kellett átvágni, amin rengeteg üvegszilánk, törmelék volt. Én egyszerűen a vállamra vettem a bicajt, és átsétáltam rajta. A többiek is erre mentek, nem tudom hogy volt-e versenyző aki átvágott. Aztán a pontra az erdőn keresztül mentem, egy keréknyomvályús úton, ami technikás és lassú volt nekem, egyet dőltem is. Azt hittem, hogy én voltam az egyetlen bolond, aki erre ment, de többen is ezt az utat választották. Lehet, ők gyorsabban megoldották...
14. pont: az egyetlen technikai hibámat erre az átmenetre követtem el! Sajnos pont együtt fogtam a 13-as pontomat pár fiatallal, akik hasonló irányba mentek a következő pontjukra, én pedig elmentem velük. Ezzel nem is lett volna probléma, de így felülről kellett fognom a pontomat, és a térkép ábrázolása szerinti kisösvény (ami a valóságban dózerúttá szélesedik) leágazását nem tudtam kiszúrni. Így egy másik úton mentem le, és kevertem egy gyönyörűt. Egy női versenyző tett helyre, és onnantól már nem volt gond. A mezőny egy jó része alulról ment, szerintem is az volt a vétel. Amúgy ez a hibám betudható annak, hogy már eléggé szomjas voltam, mivel frissítőpont nem volt a pályán a kulacsom meg már porzott rég, és már csak be akartam érni minél előbb a célba. Klasszikus...
A térképen az utak ábrázolását nem igazán értettem, helyenként a kis ösvény dózerútnak volt ábrázolva, és vica versa. Sajnos nem kerültem közelebb ahhoz, hogy megértsem a tájbringás jelkulcsot, az utak ábrázolását, de azért jó kis sport ez, és élveztem a pályát! Számomra eléggé technikás volt, és meglepődtem, hogy mennyire jól választottam az útvonalakat: szinte végig lemásoltam a jó versenyzők útvonalát, viszont nyilván lassabban oldottam meg a feladatokat.
A bringám is jól bírta, csak egyszer esett le az ülése, a bilincs kioldott egy lefelében, de fél perces megállást okozott csak. Aztán a defekttűrő 15e Ft-os Conti ProTection gumimnak is jó teszt volt a verseny, sajnos nagyon csúnyán elbukta a próbát: 4 tüskét szedtem ki belőle... (Hivatalos leírás: "Azok az abroncsok, amelyek ezzel a tulajdonsággal bírnak, különösen ellenállók és érzéketlenebbek a sérülések vagy egy idegen tárgy áthatolása ellen. Az oldalfalakat egy pótlólagos ProTection réteggel látják el, amely véd a sérülésektől. Ehhez jön még egy új külső és a Black Chili összetevő, aztán irány a föld legkeményebb terepe!")
Hát erről ennyit: a tájbringa sokkal off-road-abb, technikásabb verseny mint egy MTB maraton, itt nem biciklis utakon megyünk, hanem mindenen keresztül. Ezeket az utakat nem bicajozásra találták ki. A tájbringa legalább annyira távol áll a MTB-tól az én szememben, mint a tájfutás a terepmaratonoktól. Ég és föld, és ha én a MTB maratonokon bénázok technikailag, akkor egyértelmű, hogy a MTBO puszta teljesítése is egy igazi kihívás! Itt nem a győzelem a tét számomra, hanem az élvezet...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Andor 2012.07.03. 21:11:21
Ismeretlen_6020 2012.07.20. 16:11:27