Ismét bringára pattantam, hogy összemérjem erőmet és tudásomat országunk legjobb tájbringásaival. Előtte viszont a rendezők két versennyel hangolták rá a versenyzőket a nagy megmérettetésre.

Szombat délben a Zebegény Kupa középtávú versennyel nyitott a hétvége, mely a Dunakanyar felett magasodó sípálya körül vezette végig a bringásokat. Mind a terep, mind a pályák jók lettek volna, ámde közbeszólt a természet: egész nap esett az eső, talán még előző este is, így a terep kissé - számomra - biciklizhetetlenül sárossá vált.

Rögtön a rajtba menet eltévedt csaknem a teljes mezőny, mivel sárga szalagokat próbáltunk megtalálni a zöld növényzeten, több-kevesebb sikerrel... Aztán valahogy meglett a rajt, és még csak le sem késtük, mivel - szerencsére - kicsit csúszott. Viszont jó ráhangolódás volt végignézni a felvezetőket, már ami látszódott belőlük a rájuk és biciklijükre ragadt sárrétegből... Na gondoltam csak éljem túl a mai napot!

Rögtön az 1-es pontra egy érdekes szituációba keveredtem: kiérve a betonútra, vissza kellett volna menni az erdőn keresztül egy mezőre. Mindezt úgy, hogy egy patakon kellett volna átkelni, a patakmeder pedig esős-sáros időben nem annyira mászható, biciklivel a vállon... A biciklisportnak van még egy érdekessége: itt is van stopli a cipőn, de ennek nem érdemes sárosnak lennie, mert akkor nem akad bele a pedálba, azaz nem funkcionál megfelelően. Ebből kifolyólag én ugyan át nem keltem a patakon, ráadásul az én értelmezésemben a tájbringa utakon való kerékpározás. Viszont itt rendesen elvétettem a vételt... A kerülő ugyanis még rosszabb volt! Itt is át kellett vágni a patakon, majd felfele a hegyre egy ideig ment a tekerés, aztán túl meredek és csúszós lett, így tolhattam. Aztán felérve a dózerútra, jött a meglepetés, miszerint a poros út nyálkás-csúszós felszínén nem igazán tapadt a kerék, hamar összeszedte és dobálta, de csúszott is rajta. A második esés után inkább toltam: mindezt az elvileg legjobban tekerhető dózerúton, lefele! Na gondoltam mi lesz még itt...

A kettes pont óvatosan meglett, majd a 3-asra ugyanarra kellett visszamennem: felfele gondoltam megpróbálom kitekerni az emelkedőt, bár a cipőm akkor már sehogyan sem akadt bele a pedálba. Már majdnem a tetején voltam, gigászi harcot vívva a talajjal és a nyomvályús úttal, viszont hirtelen feltűnt a domb tetején egy csaj, aki hamar felmérte, hogy két nyom van, az egyiken pedig valaki szenved felfelé, és mindjárt fentvan. A csaj mégis az én nyomomat választotta, ráadásul meg sem várta, míg felérek. Hogy elkerüljem az ütközést, félrerántottam a kormányt, estem egyet, a csaj meg csak ereszkedett lefelé... Hát ennyit a fair-play-ről... Még szerencse, hogy csak egy kis versenyről volt szó, nem pedig a VB-ről...

Az 5-ös pontra aztán jött a technikai K.O., a pont előtti dózerúton senki sem tudott feltekerni, de még feltolni sem lehetett a bicajt: annyira összeszedte a sarat, hogy a kerék már nem tudott átfordulni, beleakadt a teleszkóp hídjába, és blokkolt. A vállamra sem tudtam felvenni, mert már túl nehéz volt... Valahogy átszenvedtem magam a füves részre, letakarítottam a sarat, és valahogy feltoltam a hegyre. Lefele is próbáltam füvön menni: ekkor száguldott el mellettem az egyik legjobb magyar válogatott, Rózsa Laci, akinek a sebessége kicsit extrémnek tűnt akkor... Egy sáros-csúszós lefelében ilyen sebességet egy DH versenyen sem tudnék elképzelni, "jó érzés volt" tudni, hogy ennyivel jobb technikailag és bátorság tekintetében a mezőny :)

Az első komoly technikai hibát a 8-asra tettem bele: érdekes egy eset volt. A hetesről lefelé menet döngettem rendesen, ahogyan a bátorságom engedte, de aztán a 8-as pont előtt bevillant a 3-as pont, mellette a 37-es kód. Ekkor ugye fejjel lefelé volt tájolva a térkép, és az agyam fáradt állapotában összekombinálta úgy, hogy "7-es pont"... Így közvetlenül a 8-as előtt szomorúan visszafordultam, hogy "jó ég kihagytam a 7-est", és visszatekertem. A pontot is csak másodszorra sikerült megfogni, mert nem vettem időben észre, hogy az út a zöldben megy lefelé, és a rét szélén próbálkoztam... Itt azért jó sok bennemaradt, és vicces, hogy a célba beérve nem is tudtam, hogy hülyeséget csináltam. Néztem a papíromat, és nem értettem, mi volt az a plusz pont, amit megfogtam. Csak eléggé lassan esett le, de akkor nagyot koppant...

Aztán a befutó pontra is csináltam egy érdekes mutatványt, elfelejtettem, hogy le van hajtva a térkép széle, és egyetlen választásnak a sípályán való biciklifeltolás mutatkozott... Amikor már nagyon elfáradtam, kb. a felénél, akkor jutott eszembe: kihajtottam, és bevillant a másik, talán kicsivel jobb alternatíva, betonszerpentinen fel... Hát ez van, ebből is tanultam: és jobb, hogy nem az OB-n jöttek elő a problémák!

Megtanultam tehát, hogy az erdőn néha igenis át kell vágni: így az asztal mellől már látom is a 9-es pontra vezető két kis lila vonalat, ami ezek szerint az átvágási lehetőséget mutatja... Aztán megtanultam, hogy a kód nem a pontsorrendet mutatja, és ha úgy érzem, hogy kihagytam egy pontot, akkor inkább megállni, és megbizonyosodni róla, hogy tényleg elszúrtam-e. Végül pedig egy sípályán soha sem kell feltolni a bicajt, és a térképet érdemes hajtogatni, még ha ez megállással is jár...

PÁLYA

RÉSZIDŐS EREDMÉNYEK

ROUTE GADGET