Már válogatott voltam, amikor megtanultam, hogy hogyan kell átkelni egy száraz árkon, vagy egy kidőlt fán. Pedig Tibi bácsi terem edzésein eléggé sokat gyakoroltunk a padokkal, csak hát az igazi gyakorlást a terepen lehet elsajátítani.

Az egyetemi éveim végén az atlétikába is belekóstoltam, és bizony előkerültek a gátak is. Azt hiszem 1 méteres gátakon gyakoroltam, ami nem volt túl magas, de nekem még azon sem ment valami fényesen. A lényeg az volt, hogy a testsúlyt ne emeljük, mert az plusz energiát vesz el, valamint hogy a futás lendülete ne törjön nagyon meg. Akadályfutásra készültem, de végül soha egyetlen versenyen sem indultam. Az ott megszerzett tapasztalatokat viszont magamban tartom, így pl. amikor futok a Pentelei parkerdő tornapályájának körén, a végén a fa korlátot mindig gátmozdulattal ugrom át.

Az idei mezei OB-n készült képeknél (fotók: Doba István) viszont feltűnt, hogy egy eléggé kis fatörzset eléggé sokan úgy ugrottak át, vagy éppenséggel ráléptek. Ez azért furcsa, mert pont egy mezei futásnál pont hogy a fatörzs átlépése jelentette volna a legjobb megoldást. Mondjuk nem voltam ott, és a képek lehetnek csalókák, de kíváncsi lettem volna, hogy például Gábor hogyan kelt át rajta. A tájfutó versenyekkel is barátkozó Szabó Imi például így:

A háromszoros mezei Európa-bajnok Bene Barnabás pedig így:

A lányok pedig így:

Amúgy vizes, csúszós fára lépni edzőcipővel nem a legszerencsésebb, idén már megtapasztaltam...

Voltak a mezőnyben akadályfutók is, például a felnőtt győztes Minczér Albert, róla sajnos nincs fatörzsátkelős fotó.

KÉPEK