43. alkalommal került megrendezésre a Schmidt Ferenc Terepfutóverseny a Péti-hegyekben. A verseny honlapján a következő módon értékelték az eseményt:
"A verseny egyedülálló: az ország legrégebbi terepfutóversenye, hisz megszakítás nélkül, időjárástól függetlenül, azonos terepen és távokon minden korosztály számára biztosít versenyzési lehetőséget.
Az időjárás kedvezett a több mint száz regisztrált versenyzőnek: sármentes, kellemes időben lehetett az erdei utakon vezető kiszalagozott pályát teljesíteni."
A pálya nagyon jó vonalvezetésű volt: ha lett volna benne gallyazás, bozót és mocsát, akkor egy kemény tájfutó pályának is beillett volna. A száraz talaj miatt nem volt szükség szöges kombi cipőre, a 10°C körüli hőmérséklet pedig ideális futóidőt jelentett.
A pályánk 2db 5km-es körből állt: az első körben az élmezőnnyel "utaztam", szerencsére nem volt túl kemény a tempó. A második kört egyedül teljesítettem, próbáltam kicsit növelni a tempót. Aztán szépen lassan végigfutott a fejemen, hogy mi is az igazán nehéz dolog a tájfutásban. Nehéz a terepen futás, a tájékozódás, de még nehezebb az, hogy egyedül megfelelő tempót diktáljon az ember.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.