HTML

Tagdíj

A közlemény rovatba írják be,hogy tagdíj  és a nevet, akinek a tagdíját külditek.

Az OTP Bankban vezetett számlánk száma: 11736116-20131533

Bemutatkozás

Alba Regia Atlétikai Klub Tájfutó szakosztály honlapja

 

Fejér Megyei Tájékozódási Futó Szövetség

 

Adó 1%: ARAK

Adószám: 18481769-2-07

Szepesi Imre honlap

2013.06.26. 21:40 bota71

Középtávú OB

Amikor elkezdtem a tájfutást, az akkori fizikai edzőm, Momo a Középtávú OB-t jelölte ki a fő versenyszámomnak. Valójában akkor még ifi voltam, de már a felnőttre koncentráltunk. Így hát idén, miután kiderült, hogy tudok még futni, elkezdtem a felkészülést. Mindössze két probléma jött fel: az egyik a szoros program, ugyanis idén a 4 évvel ezelőtti Váltó OB siker megismétlését tűztük ki a srácokkal, és fizikailag még nem vagyok annyira top formában, hogy 24 óra alatt 3-szor rajthoz álljak... A másik, hogy a Tipo rendezte a versenyt: ez alapból nem lenne gond, mert jó versenyeket rendeznek, de a terepengedélyeztetések miatt a Gerecse és a Mátra a fő versenyterületük, melyekre jellemző a köves talaj, ami sajnos a halálom.

Ezek miatt az idei KOB kihagyása mellett döntöttem. Erre rá is erősítettek az elmúlt pár hét tájfutó sikertelenségei: a Honvéd Kupán kiment a lábam, a megyei éjszakain alig mertem lefelé menni, mert még mindig fájtak a szalagok. Egy móri fizikai edzésen ismét kiment a bokám, majd a tavaszi Szpari váltón is valahogy csak összejött... Végül is csak azért neveztem be, mert annyira örülök, hogy ismét tudok futni, hogy minden lehetőséget ki akarok használni.

Jött tehát a KOB, a 4 évvel ezelőtti helyszínen Pusztamaróton, deja vu érzésem mégsem volt. A rajtba Hocskey-el melegítettem, ami jót tett: egyrészt régen találkoztunk, másrészt elvonta a figyelmemet. Aztán a rajtban találkoztam Attissal, aki közölte, hogy 3 perccel jön mögöttem. Tudtam, hogy utolér majd, de azért nem akartam könnyen adni a sikert. Jól kezdtem fizikailag, technikailag nem annyira, sikerült az első pont mellé futnom, majd a 3. pontra tököltem egy sort: a bója mellett álltam, és nem értettem miért nincs ott a pont. A 4.-5. átmenetekre nagyon lassú voltam, köves részeken bokakímélősre vettem a tempót. Hát ekkor ért utól az addig is hibázgató Attis. Azért nem adtam könnyen, sikerült elfutnom, de a 7. pontot már pont együtt fogtuk. A 8. helyett én a 10.-re mentem, itt azért örültem a segítségnek, mert nem értettem Attis miért nem jön velem, és miért fog a bozótban pontot. Aztán rájöttem, hogy egy disq-et úsztam meg. Egy emelkedőben még sikerült kis előnyre szert tennem, de sikerült a pont alá futnom, így ismét összejöttünk, és együtt befutottunk a célba. 38 percen belüli idővel biztos voltam a bejutásban, de azért a végére izgalmas lett: Dénes Zoli futott be mögém a 8. helyre, kiderült, hogy a "gyilkos csoportban" voltam, ahol magasan a legjobb idővel lehetett kiesni...

EREDMÉNYEK

Készülhettem a nem várt döntőre, ami pocsék módon sikerült: az elején nagyon lassan mentem a köves talaj miatt, és már az egyesre kiment a bokám. Aztán az 5.-re beértem az előttem induló Gyurikát, de más útvonalat választottunk a 6-osra. Hatalmas keveréssel fogtam a pontot, majd a 7.-reis végleg kiszálltam. Volt még 1-2 kiszállásom, és teljesen kimerülten fejeztem be a versenyt, a végén már csak sétálgattam a köveken. Ennyire köves talajra egyértelműen nem jó választás a szöges cipő, lenyúztam a bőrt a talpamról, eléggé begyulladt, és a kedvem is elment az egésztől... Nem volt valami szerencsés verseny a VOB előtt, de a 16. helyemmel nagyon elégedett lehetek, álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyi kihagyás után, ilyen terepen, ilyen pályán ilyen eredmény összejöhet!

ARAK szempontból egy nagyon sikeres versenyt tudhattunk magunk mögött, Vanda a dobogó 3. fokára futott fel, Maki Paróka és Magyus mögött az F40-ben szintén bronzérmet szerzett!

GRATULÁLUNK!!!

EREDMÉNYEK

Vanda_KOB_2013.JPGVanda a szparisok és pécsi utánpótlás gyűrűjében

KOB_Maki_2013.JPGPocakos Tiborunk

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://araktajf.blog.hu/api/trackback/id/tr575379644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása