Százhalombattán elképzelésem sem volt, hogy milyen erdő lehet, amolyan parkerdőre számítottam, nagy dzsuvával. Melegítés közben arra gondoltam, hogy itt tevékenykedett a százhalombattai rém, ugye éppen kocogókat megtámadva... Az előző este miatt nagyon fáradt voltam, és kb. nem volt semmi kedvem 40°C-ban tájfutni és dzsuvát túrni, viszont annyira élvezem, hogy ismét tudok tájfutni, hogy még az ilyen alkalmakat sem hagyom ki.

Érdekes, hogy amit anno tanultunk Tibi bácsitól, hogy hogyan kell pályát tervezni, az a mai pályatervezők munkáján abszolút nem jelentkezik: előszeretettel használnak hegyesszögeket, és sokszor futunk ugyanazon az úton. Végülis valamilyen szinten zavaró, valamilyen szinten nem, de az biztos, hogy én a jövőben is tartani fogom magamat a megtanult szabályokhoz :)

Próbáltam futás előtt sokat inni, persze ez sem segítette, hogy belevessem magam a pálya és a terep nyújtotta örömökbe. Rögtön az első pontnál egy szeméttelepen kellett átkelni, gondoltam ha itt elesek, akkor jöhet a tetanusz... A hármas pontnál annyira nem stimmelt a térkép, hogy ilyet nagyon ritkán tapasztalok: ott voltam a pont mellett, de valahogy nagyon nem úgy nézett ott ki semmi. Végül egy nagy kerülővel jutottam vissza a bójához, de rendesen megutáltam a dzsuvát. Emiatt az 5-ösre kitoltam a nyiladékra: nem kellett volna, futhatatlan volt a felnőtt aljnövényzettől...

A 7. pont fehér erdőben lett volna, ha télen futunk, így nyáron valami tengernyi dzsuva nőtt a pont köré. A 8-asra megérte volna úton kerülni, de valahogy nem akartam C-szintűre degradálni a pályát, így inkább átvergődtem valahogy az erdőn. Mire a pontra értem, már a feladáson gondolkodtam, de hát ha már itt vagyok...

A 10-esre menet volt időm kitisztítani a fejem, és hát a nap is rendesen kiszívta az energiát. Sajnos sejtettem, hogy ha a fehér erdő futhatatlan volt, akkor a zöld sem lesz más... Valami hihetetlen módon volt megtervezve a kis kör, odafele megfogtam azokat a pontokat, amiket visszafele is fognom kellett. Közben eléggé sokat sétáltam, mivel nagyon nem volt kedvem botladozni. A 15-ös metsződésvölgye megérne egy misét, szerintem 1:2000-es térképen is nehezen lehetett volna ábrázolni, de így inkább nem kellett volna eröltetni a pályába kerülését. A 17-esről lefele jövet már örültem, hogy vége a kínszenvedésnek, de még sikerült egy jót bebozótoznom, és egy villanypásztor is majdnem végleges csapást mért rám. Valahogy kikeveredtem a távvezetés alatt, és futhattam vissza a már szintén fogott 18-asra. Tulajdonképpen innentől már csak be kellett volna kocogni, node a 22-es pont még hátravolt: látszólag ártalmatlan, a valóságban viszont 5 tisztás van ott legalább, én mindegyiket végigjártam.

Azt már kár is megjegyezni, hogy több pontnál alig bírtam belefeszegetni az SI-t a dobozba, mert biciklilánccal volt védve: szerintem jól szét is nyomorgattam a dugókát, de hát ez van. Itt jön legjobban elő a gyors dugóka előnye...

Hát végülis ez is megvolt, teljesen kiszáradtam, és legszívesebben kiterültem volna a célba, de mennem kellett haza. Már a nyújtás sem esett jól, szinte menekültem a százhalombattai dzsungelből...

PÁLYA