...avagy egy rontott verseny...

A Dobogókői Hegyi Fesztivál jó lehetőséget biztosított a felkészülésre, és a Kovács Ádám által 2007-ben beállított 96,5 perces pályacsúcs leszedésére. Viszont nem sikerült agyilag megfelelően felkészülni, rákoncentrálni a nagy eseményre, és sikerült teljesen elszúrni mindent...

Az első fő gond az alapozás megkezdése volt, ami előtt volt egy ~1 hetes pihenő. Sem a pihenő, sem a napi 2 edzések, sem a hétvégi hosszú futások nem szolgálták a regenerálódást, és sikerült "ólomlábakkal" megérkezni Dobogókőre. A ~2 órás vezetés sem feltétlenül jó ilyenkor.

A második gond az időjárás volt. Sikerült egy szokatlanul meleg időt kifogni, ami kicsit meg is zavart. Emiatt termoruhában futottam, izzadtam rendesen, teljesen értelmetlen volt. Illetve sima edzőcipőben vágtam neki a távnak, és a talaj a sok eső miatt, és mivel nem tudott lefagyni, rendesen sáros volt. Mondhatni dagonya... Így pedig nem lehet normálisan futni. Így utólag 2 lehetőség jöhetett volna szóba: szöges-edző, de a betonszakaszok miatt ez nem is biztos, hogy nyerő... A másik az Inov-8 sárra kifejlesztett cipői, pl. az XTalon 212. Bár még nem próbáltam, de kialakítását tekintve pont ilyen talajra fejlesztették ki.

Ilyen még nem fordult elő velem, de sikerült "lekésni" a rajtot. Próbáltam valami értelmes bemelegítést csinálni, kb. 15 percet kocogtam, és 3 perccel a rajt előtt érkeztem vissza. Hogy ezt hogy sikerült ennyire benézni, azt nem értem... Viszont emiatt nem tudtam átvenni a termo felsőt valami vékonyabbra, mert mire Zita odahozta a kocsiból, már ellőtték a rajtot. Kapkodva indultam el, és ideges is voltam, rohanhattam a mezőny után. Rögtön az elején az élre álltam, és döngettem lefelé a piroson. Bemelegítés alatt sikerült eldönteni, hogy nem a sárgán fogok lemenni, mert túl sáros, én pedig nem akarok kockáztatni. Így a piroson jutottam le a Szakó-nyeregig, és innen csaptam át a Téry-útra. Itt beérkeztem a mezőny mögé... ??? Nem akartam elhinni, de a sárga rendesen gyorsabb volt! Az első ponti, Körtvélyesig kellett rohannom, hogy utolérjem az élen futó Antal Andrist. Kb. 2 perccel sikerült gyengébb idővel ideérni, mint Kerényi Máténak pár éve...

Nem voltam valami önfeledten boldog, ráadásul a köves, sáros talaj folytatódott, egészen le a patakig. Óvatosan botladoztam, nyomomban Andrissal, próbáltuk túlélni a szakaszt. Aztán jött a már jól ismert hegy... A Vadálló-köveknél a legutolsó gondolatom volt, hogy a kilátással foglalkozzak, mivel rengeteg turistát kellett kielőzni, akik nem akartak félreállni az egynyomos ösvényen, és a cipőmben csúszkáltam rendesen: gyakran úgy éreztem, hogy többet csúszok vissza, mint amennyit felfelé megyek. Egy örökkévalóságnak tűnt felérni a Prédikálószékre, kb. a táv 1/5-ét sétáltam, de így is sikerült 20 percen belül felérni, ami eddig nem sok futónak sikerült jobb körülmények között sem.

Fent a hegyen sikerült keveregni egy jót, nem tudtam merre kell továbbmenni, aztán valahogy rákeveredtem a piros háromszögre. Toltam lefelé, ahogyan a csövön kifért, majd lent a betonon is adtam az ampert, de sikerült gyengébb idővel leérni a Sikárosi rétre, mint anno a maratoni (!) pályacsúcsomnál, illetve egy évvel később csúcsformában... Na erről ennyit. Ráadásul az addig magammal cipelt, sok kényelmetlenséget okozó energiaitalt sem sikerült kinyitni, így frissítés nélkül, némi "tökölődés" után folytattam utamat a Bernát-forráshoz. Nagyon fáradtak voltak a lábaim, és az órámra nézve eldőlt, hogy a pályacsúcstól búcsút vehetek...

Jött az utolsó nagy emelkedő. Az erdészet hosszú évek után ismét megnyitotta a kék jelzést, ráadásul egy új kék útvonal is felfestésre került, amit nagy örömmel teszteltem: egészen futható lett volna, ha kicsit több erő van a lábaimba. Így viszont - az esélytelenek nyugalmával - váltottam sétálásra a tempót, és meg is álltam, hogy leszenvedjem az energiaital kupakját, most-vagy-soha alapon... Valahogy sikerrel jártam, megittam, majd majdnem rosszul is lettem: iszonyatos íze volt... Pont ez kellett a kínszenvedések végére...

Felérve a hegyre tempót váltottam, és rámentem a "lehetetlenre", de még sikerült egy levágást kihagynom, így végül kevesebb mint fél perccel lemaradtam a pályacsúcsról... Hát ez van: gyenge voltam, voltak keverések, rossz döntések, majd legközelebb...

Szerencsémre a nagyon jó tempóban kezdő Józsa Gábor-Bakó Áron duó a pálya végére elfáradt, így megmaradt a maratoni csúcsom. Illetve Gábor inkább csak kevert, és az utolsó emelkedőnek már pályacsúcson kívüli idővel vágtak neki. Viszont Gábor kevert egy nagyot, szerintem csak ezen múlott a csúcsdöntés, mivel én anno a hosszabb útvonalon (piroson) kapaszkodtam fel Dobogókőre, míg a kék humánusabb és rövidebb...

Hát ennyit a versenyidőszakról, jöhetnek az unalmas téli alapozó futások, némi TTEV-vel színesítve!