Napsütésben és erős szélben érkezett ki kicsiny rendező csapatunk - Vera, Miki és jómagam - a csákberényi (volt) focipályára. A szél már-már elviselhetetlenül erősen fújt, de azért titokban reménykedtünk benne, hogy előbb-utóbb megunja. 10 órával később, kicsit szétfagyva indultunk is haza - szerény személyem kicsit kikészülve a széltől...

Magunk mögött tudhattunk egy sikeres megyei bajnokságot: több mint 40-en voltunk, és szerencsére senkit sem kellett keresni, mindenki megtalálta a pontokat! Ez a legfontosabb, de amúgy mindenki dicsérte a pályákat, és kellemes emlékekkel térhettek haza a versenyzők.

A pályák lefutása sem volt egyszerű feladat, hiszen a ligetes Pagonyok meg-megtréfálta a futókat, illetve az utak is nehezebben látszódtak, mint például tavasszal/ősszel. Nekem külön élmény volt, hogy a felvezetés elején már elment teljesen a fényem, és az egyik legtechnikásabb pont még hátravolt. Megkockáztatva a lehetetlent, egy kislámpával vágtam neki a pagonyoknak, és csodák csodájára kis keverés után valahogy odakeveredtem a pontra. Azonban jól jellemzi a fényviszonyokat, hogy a kocsit már teliholdban kerestem, és majdnem nekimentem, amikor odaértem :)

Tudtommal csak Harkányi Csabinak ment el a fénye a pálya végén, illetve csak Momo vágott neki tájoló nélkül az éjszakának (meg persze én, de én jól ismerem a terepet).

Ami még nagy kihívás volt: felvezetésnél a saját stekkjeimnek a megtalálása, de ez már megint egy másik történet: Miki és Vera szerencsére nem panaszkodtak :)

Eredmények: PDF illetve XLS

Köszönjük mindenkinek a részvételt és a sportszerű versenyzést!

Nevezések (.pdf)

VERSENYKIÍRÁS és ÉRTESÍTŐ

Fejér Megye Nyílt Éjszakai  Bajnoksága

Időpont : 2012. június 5. kedd.

Meghatározás : Megyei Éjszakai Bajnokság , nem rangsoroló,

Rendező : Fejér Megyei Tájékozódási Futó Szövetség

Helyszín : Csákberény, Pagonyok

Versenyközpont :Csákberény, régi focipálya

Katt a nagyításért!

Térkép : 1:7.500/5m méretarányú!

Elnök: Vizena Miklós

Pályakitűző : Szabó Veronika

Ellenőrzőbíró: Bogos Tamás

Tervezett pályák :

- A : 5,7km/120m/19ep.
- B : 4,7km/105m/15ep.
- C : 2,6km/60m/8ep.

Tervezett „0” idő : Verseny: 21³⁰ Nappali (versenyen kívül): 18:00-tól!

Rajt-cél távolság : 0m

Nevezés :  név, kategória

Bogos Tamás

bota71@gmail.com

Nevezési határidő : 2012. 06. 03. 20.⁰⁰

Nevezési díj : 500Ft

Helyszíni nevezés korlátozott számban !

Dugóka bérlet : 200Ft

Jelentkezés : A VK.-ban 21⁰⁰-ig

Rajtidők: Sorsolás a célban, 21⁰⁰-kor!

Egyéb : A verseny a SPORT-ident edzőcsomaggal kerül lebonyolításra.

A versenyen mindenki a saját felelősségére indul .

Kérünk mindenkit az erdő tisztaságának és épségének megóvására !

Mindenkinek jó versenyzést és sikeres célbaérést kívánunk :

Rendezőség

Diákolimpia rövidtáv - Csákvár, Kastély-park (2012.05.19)

Első ízben indultak harcba a megyei döntőről feljutott diákok Magyarország Tájfutó Diákolimpia Bajnoka címekért, 5-5 korcsoportban a Csákvári Kastély-parkban. A Fejér megyeiek között 6 ARAK-os futó vágott neki a versenynek. Tomi, Zsuzsi, Dani, Janka, Vanda, Ádám. 10 órától karantén volt, szerencsére a többség, Tomi kivételével elől indult. Vanda 4-re, Dani 5-re az elsők között rajtolt. Vanda az egész mezőnyből elsőnek futott be 12:30-as idővel adta fel a leckét a többieknek. 11 órakor kategóriájukban már a dobogós helyek elosztásra kerültek, Vanda újabb Diákolimpiai címmel gazdagodott, az első három sorrendje a tavalyi és tavaly előtti év normáltávú eredményét másolta.

Eredmények NIII. (55):

1 Vékony Vanda ARA Alba Regia Atlétikai Klub 12:30 0:00
2 Pataki Réka Dalida PVS Pécsi Vasutas Sportkör 13:17 0:47
3 Porgányi Anna ZTC Zalaegerszegi Tájékozódási Fut 13:30 1:00
4 Hajnal Dorottya SPA Tabáni Spartacus Sport és Körn 14:27 1:57
5 Sárközy Zsófia MOM Hegyvidék SE-MOM Tájfutó Szako 14:29 1:59
6 Szuromi Hanga PVS Pécsi Vasutas Sportkör 14:31 2:01

Vanda és az új arakos bozótruha a dobogó tetején!

Diákolimpia normáltáv - Csákberény (2012.05.20)

Vasárnap, május 20-án rendezték Csákberényben a tájfutó diákolimpia normáltávú döntőjét. Meleg napnak ígérkezett az előrejelzés szerint. A gyerekek közül Janka indult legkorábban 8-ra aztán jöttek a többiek. A végelszámolásnál sok jó eredménynek örülhettünk. A kicsik közül Janka a mezőny első harmadában végzett, Anna és Dorottya a tegnapi fiaskó után bátran versenyezve a mezőny első felébe kerültek. Vanda egy jó rajtidőt kapott a sorsolásnál, kiegyensúlyozottan futott, egy apróbb útvonal választási hibával 23:39 idővel főlényes győzelemmel, több mint hat perccel megelőzve a másodikat, zárta a mai napot. A győzelem újabb Diákolimpiai Bajnoki címet eredményezett, ezen a hétvégén már a másodikat. Az első három helyezett ezt követően a verseny végéig már nem változott, a hátrább indulók már nem tudtak a dobogós helyekbe beleszólni. Vanda győzelme feledtette Dani és Ádám(aki előző este évzáró bulin dübörgött még) rosszabb futását. Ki maradt még ki? Zsuzsi és Tomi talán... Zsuzsi jól teljesített, Tominak kicsit kemény volt a csákberényi ligetes.

Eredmények NIII. (53):

1 Vékony Vanda ARA Alba Regia Atlétikai Klub       23:39   0:00
2 Szabó Dorina SZV Szegedi Vasutas Sport Egyesüle  30:31   6:52 3 Szuromi Hanga PVS Pécsi Vasutas Sportkör          32:05   8:26
4 Porgányi Anna ZTC Zalaegerszegi Tájékozódási Fut  32:30   8:51
5 Hajnal Dorottya SPA Tabáni Spartacus Sport és Körn  33:10   9:31
6 Finta Sára Katalin MAT Mazsola Tájfutó és Természetba  33:41  10:02

Ismét jó helyre került a kupa!

Gratulálunk Vandának és az arakos versenyzőknek, illetve a felkészítő edzőjüknek, és kívánunk nekik még sok-sok sikert, dobogót, érmeket, kupákat és elismerést!

További infók a hivatalos arakos utánpótlás honlapon találhatóak:

http://arakup.blogspot.com/

Kelly's Bakonyerdő Maraton - Bakonybél - 2012.05.19.

A fizikai felkészülés 3., és egyben utolsó állomásaként a Bakonyba látogattam, a festői szépségű Bakonybélbe. Két éve már voltam itt túrázni gyalogosan, ezúttal a drótszamárral tértem vissza, hogy meghósítsam a falu környéki hegyeket.

Sikerült a versenyre való ráhangolódás, ugyanis a velencei maraton óta csak 2 edzést csináltam meg, azok is rövidek voltak, és könnyen tekertem: azaz gyakorlatilag végig pihentem a hetet. Ez kellett is az utóbbi hetek hajtása után, illetve féltem, hogy belesérülhetek a nagy lelkesedésbe. Viszont a csütörtöki átmozgatásom nem sikerült valami jól, mivel a szürkületben egy nagy lejtőben sikerült satuznom egy nagyot, és arccal a murvára érkezve eléggé összetörtem magam. Fájt mindenem, de hát ezzel jár ez a sport.

Valahogy felügyeskedtem a tetőcsomagtartóra a bicajt, bár nem volt egyszerű, fél kilót is nehéz volt emelni. Viszont sikerült kiszámolnom a leutazásomat, és egy kicsit később értem oda a kelleténél. Így a bemelegítés újfent nem sikerült valami fényesen, rövid volt a távhoz képest. De végülis csak azért volt rossz, mert hegynek felfelé kellett kezdeni, és oda nem árt, ha már meleg izomzattal indul neki az ember. Az első hidegzuhany viszont a rajtba érkezvén ért: 10 perccel a rajt előtt már mindenki bent állt a rajtvonal mögött... Ez azt jelentette, hogy nekem a hátsó sor jutott, ezzel kicsit ellehetetlenítve a rajtomat. Ami viszont megnyugtatott, hogy lassú rajtot ígértek a rendezők, azaz mindenkinek van lehetősége felzárkózni, és megtalálni a helyét, mielőtt elindulna az éles verseny.

Sajnos a rendezők ezt a lassú rajtot sajátosan értelmezték, azaz a motoros elindult vagy 40-el, az élmezőny meg nem győzte felvenni velük a ritmust. Én meg közben próbáltam előrébb jutni a lassabb versenyzők között. Mire odaértem a hegy alá, már nem is lehetett látni az élbolyt, annyira elhúztak. Itt már éreztem, hogy olyan nagyon komoly eredményt nem lehet elérni. Viszont nem tudom, hogy szúrtam el: egy igazi profi tényleg 20-30 perccel a rajt előtt már ott áll a rajtvonalon, és nem merevednek el az izmai???

A hegyre felfelé egy széles út vezetett, ami kedvezett az előrejutásomnak. Szépen előzgettem a végeláthatatlan sort, és közben folyamatosan néztem az órámat. Tudtam, hogy kb. 8 km-nél érünk fel a csúcsra, ekkora táv alatt kell ledolgoznom a hátrányomat. Látszólag sikerült is, mivel nagyon erősnek és pihentnek éreztem magam, és úgy tűnt, hogy pont a vége előtt sikerült mindenkit kielőznöm. Mint utólag kiderült, több mint 10 srác már a szerpentinen tolta lefelé...

Felértem tehát a csúcsra, ahol szétválasztották a három táv mezőnyét, így innentől biztos lehettem benne, hogy aki előttem van, az ellenfél. A hegy után viszont mi már is következhetett volna, mint egy jó kis szerpentin downhill: poros, csúszós úton kellett leszáguldani az országútig. Aki elsőnek előzött vissza, nem sokkal később esett egy nagyot: meg akartam állni segíteni, de ő nem akarta, illetve nem is volt nálam telefon, hogy segítséget hívjak. Látszólag tudott sétálni, csak sántított. Innentől ha lehet, még óvatosabban mentem. A mezőny meg szépen ment el mellettem...

Leérve az országútra, utánuk vetettem magamat, remélve hogy sikerül utolérni őket a következő hegyig. Ez részben sikerült is, sőt, még inni is tudtam pár kortyot, ami az eddigi 2 verseny alatt lehetetlennek bizonyult. A második hegy is hasonlóan sikerült, mint az első, csak itt már az elején sikerült kielőznöm azokat, akik a nagy lejtmenetben elmentek mellettem. Innentől magányos harcosként tolhattam, szépen haladtam felfelé, bár kicsit unalmas volt, hogy érzésem szerint végig felfelé kellett menni. Tovább nehezítette a helyzetet, hogy a váltóm újfent rosszul viselkedett, a lefelé váltások az első tányérokon továbbra sem akartak működni. Így kissé idegesen, néha erőltetett váltással kellett jobb belátásra bírnom, de rendesen mérges voltam rá.

A felfelé menet látszólag nekem kedvezett, ugyanis a célhely elhelyezkedése miatt egyértelmű volt, hogy downhill lejtmenettel fejezzük be a versenyt. Azaz minél nagyobb előnyt kellett itt kovácsolnom, hogy ne előzzön ki a vonat a végén. A felfelékbe végülis annyira elfáradtam, hogy a végére már jól is esett, hogy csak ereszkedni kell. Szerencsére némi aszfalt is vegyült a poros utak mellé, így az előnyöm megmaradt.

Az utolsó 1,5km viszont nem igazán kedvezett egy verseny befutónak: egy keskeny ösvényen kellett lefele repeszteni, ahol nagyon nehéz vagy teljesen lehetetlen volt az előzés. Nekem főleg rossz volt, mivel nem akartam zakózni, így a féket is rendesen markoltam. Itt utolért az egyik fiatal srác, de gondoltam is, hogy nekem egy esést nem ér meg a győzelem - avagy nem tudtam hányadik is lehetek - így inkább elengedem. Viszont ekkor jött egy érdekes jelzés az egyik fán: egy tolószékes emberke... Ekkor még nem tudtam, hogy ez mit jelent, mert a veszélyes helyeket kettő, illetve három lefelé nyíllal szokták jelölni. Gondoltam, biztos csak valami móka. De nem az volt... A következő kanyarból kiérve láttam, hogy az egyik ellenfél tolja a bringát, és sántít, valamint úgy néz ki, hogy innentől már betolja a gépét a célba. Mi történhetett?

A srác mögöttem már annyira megközelített, hogy az első kereke a hátsó kerekemet "súrolta", és a hajrá hevében előzni akart. Nekem ez ellen semmi kifogásom sem volt. Viszont az elénk táruló kidőlt fa nemcsak bennem pörgette le életem kis filmjét, de a srácban is: főleg, hogy ő még nagyobb sebességgel ért oda, mivel előzött éppen. Egyszerre repültünk át a törzsön, kikapva az első kereket, és imádkozva, hogy ne boruljon át az egyensúlyunk leérkezéskor. A hátsó kerekünk fennakadt, így mindketten első kerékre érkeztünk, és egy pillanatig úgy tűnt, hogy nem tudjuk megúszni az esést. Aztán mégis valahogy mindketten megmentettük a helyzetet: ő a rutinjának köszönheti valószínűleg, én a vakszerencsének. De tény ami tény, hogy sikerült a manőver, és mi megúsztuk esés nélkül.

Innentől szépen bekocogtunk a célba, bár kicsit gyanús, hogy az eredménylista alapján úgy kaptam 15 másodpercet tőle, hogy később értem el a rajtvonalat. Azaz itt még lenne mit fejlődni...

Az eredménylistát szemlélve félig elégedett lehetek, félig pedig csalódott: több mint 5 percet kaptam a győztestől (5:38), de felnőtt férfiak között 2. lettem, és az amatőrök közül is csak egy bicajos tudott megelőzni 1 perccel. Abszolútban 10. hely jutott ki.

33km / 850m szint: 1:20:24 (24,6km/óra átlagtempó)

Eredmények:

http://www.temposport.hu/download/2012_kellys_bakonyerdo.pdf

A szponzoros profik 69km/1140m-en és 100km/2235m-en indultak, előbbit 23,7-es km-átlaggal nyerték, utóbbit, ami egyben Magyar Kupa futam is volt, 26,5-ös km-átlaggal. Távban ez ugye a háromszorosa volt a rövidtávnak, szintben is majdnem hasonló arány jött össze, így az elért eredmény azért eléggé durvának hat... Arra edzeni kell rendesen :-)

Tájbringás eredmények:

http://mtfsz.hu/index.php?option=com_k2&view=item&id=2898:sikerek-a-bakonyi-erdőben

Az év (számomra) első MTBO versenyére való fizikai felkészülés második állomásaként a Vértes Maraton várt rám. Nem neveztem be rá, mert még nem voltam benne biztos, hogy nagyon rá tudok készülni az 55km-es táv ~1000m-es szintkülönbségére úgy, hogy előtte 48km-nél többet sohase tekertem.

Végülis hajlottam rá, hogy ennek ellenére letudjam a Vértest is, de aztán a hét közepén egy átmozgató edzés keretén belül beleakadtam bicajos szalagokba és táblákba. Egyből gondoltam, hogy "megfogtam az Isten lábát", azaz a sors kompenzálni akar, hogy idetett a Velencei-hegységbe pont most egy versenyt. Irány haza, és interneten már olvastam is a II. CUBE Velencei-tó MTB Maraton kiírását. A pályarajz alapján a pálya legalább 50%-át bejártam már bicajjal, továbbá jó részét már futásaimból ismerem. Ráadásul a táv is pont ideális, 33km és 650m szintemelkedés. Nem volt tehát kétség afelől, hogy ott a helyem!

Május 13.-án korán reggel felkeltem, összekészültem, és irány le a versenyre Velencére, a Drótszamár Kempingbe. Szombaton eléggé szörnyű idő volt, esett az eső, szél volt, de vasárnapra kisütött a nap, elállt a szél, a talaj viszont vizes maradt. A poros, murvás utakon ez inkább jelent előnyt, mint hátrányt, főleg ha bolyban kell tekerni. A Shimano külön sátorral jelentkezett, ahol a kerékpárok vizsgálatát és beállítását végezték. Mivel nekem nem volt 100%-os a váltóm, ezért rögtön a nevezés után náluk kezdtem. Beállították szépen, majd beültem a kocsiba, és pihenéssel vártam a versenyt megelőző órát. Amikor viszont elkezdtem volna öltözni, kiderült, hogy otthon hagytam a cipőmet...

Az SPD pedál hátránya, hogy igazából csak speciális cipővel lehet versenykörülmények között használni. Így a rajtam lévő edzőcipővel meg sem próbáltam volna a rajthoz állást. Fogtam magam, beültem a kocsiba, és padlógázzal megpróbáltam a lehetetlent: 50 perc alatt megjárni a Velence-Székesfehérvár-Velence távot, főúton úgy, hogy Pákozd fel van túrva... Hihetetlen módon pont sikerült kiszámolni a dolgot, és sikerült visszaérni a kempingbe. Kapkodva átöltöztem, feltettem a rajtszámot, megtöltöttem a kulacsot, lezártam a kocsit, és irány a ~8 perces melegítés. Ez szinte semmire sem volt elég, ami azért is volt nagy probléma, mert a pálya a Bence-hegyre kezdett...

Fehér Jani az Angelika-forrásnál

A rajtot 2 perccel előbb ellőtték, szerencsére én már ott álltam időben. Az idő tényleg ideális volt, rövidnadrág-hosszúujjú póló-mez kombinációt választottam, és nem is volt melegem, de nem is fáztam. A rajtnál a "kemény mag" megnyomta, én kb. a 20. helyre soroltam be, viszont az autópálya felett vezető hídnál jól összetömörödtünk, és alig bírtunk átvergődni rajta. A rendezőség már a verseny elején bizonyított: megfogták az élmezőnyt, és addig kellett lassú tempóban tekernünk felfelé, amíg mindenki át nem ért biztonságosan a hídon! Akkor viszont elengedték a mezőnyt, és bizony a melegítés hiányát egyből éreztem is: jól otthagytak...

A Bence-hegyre azért feljutottam valahogy, majd átzúgattunk Nadapra, és murvás utakon/betonon áttoltuk Sukoróra. Itt jött az első hidegzuhany: jött egy rövid, ámde annál meredekebb emelkedő, viszont nem tudtam leváltani az alsó lánctányérra. Ez azt eredményezte, hogy az emelkedőn felérve elfogyott a lendület, és eldőltem. Itt előzött ki egy fiatal srác, akivel utána végig meccseltük a versenyt. Az pedig már csak másnap derült ki az eredmények böngészése közben, hogy ez a fiatal srác Egei Tomi 14 éves kisfia volt... (Bukósisakban, szemüvegben nem igazán ismertem meg Patrikot).

Patrik az Angelikánál

Sukoró után északra vettük az irányt, és Angelika-forrás felé tekertünk fel a hegyre. A hosszú emelkedőben sikerült utolérnem Patrikot, majd egy ideig egymást előzgettük. Úgy tűnt, hogy lefelében bátran tolja, felfelékben kicsit talán erősebb voltam, síkon pedig kb. ugyanúgy mentünk. Átkeltünk a Hosszú-hegyen, letekertünk Pákozdra, majd vissza az Ingó-kövekhez. A pálya változatos volt, és dimbes-dombos. Az Oroszlán-kövektől már bicajosan is ismert volt a pálya, így mertem bátran tekerni a lefelékben. Azonban amikor odaértünk az Anikó-forrás feletti mély völgyhöz, amin át kellett kelni, én bizony visszaváltottam ameddig lehetett, leereszkedtem a völgy aljáig, és próbáltam kitekerni. A váltóhibám miatt ez nem igazán jött össze, és bizony tolhattam fel a domb tetejére a bicajt. Patrik viszont bátran lezúgatott, a völgy alján beletekert, és a túloldalon gyönyörű szépen átlendült. Így megállás és nagy erő igénybevétele nélkül jutott át ezen a ponton. Jött a nagy emelkedő az Anikó-forrás feletti dombra az enduró ösvényen: hát itt is éreztem a váltó hiányát, de az adrenalin valahogy felvitt a tetőre. Patrik kicsit megzavarodott, mert nem voltak egyértelműek a szalagok, én előbb kapcsoltam, és így a nagy lefelében előre állhattam. Majd' szétrázta az egész testemet a köves lejtő, és végül az aljára érve már a lánc sem volt a helyén. Rövid szervizelés, addig Patrik elment kicsit, de szerencsére hamar utolértem.

A Csala feletti mezőn kielőztem, és innentől egyedül mehettem végig. Az utat ismertem, különös gondom nem volt, nyomathattam a saját tempómban. Kezdtem fáradni, illetve a derekamat éreztem eléggé, de hátranézni nem mertem, mert tartottam tőle, hogy Patrik új erőre kap. Az Angelika-forrásig nem volt baj, akkor viszont már hallottam, hogy közel lehet, mert szurkoltak neki (is). A Meleg-hegy alatt eljöttünk, itt már nem bántam, hogy nem kell feltekerni, a lefelében viszont több helyen is jelezték, hogy figyelni kell, és többször is a fékhez kellett nyúlnom. Patrik nem ért utól, így megtehettem. A hegy aljára érve, Nadapon viszont belefutottam egy útkereszteződésbe, ahol a hosszútáv és a rövidtáv kettévált. Kicsit nehezen értettem meg, merre kell mennem, sőt, rossz felé is kanyarodtam, így le kellett fékeznem teljesen. Ez jelentette a fordulópontot, mivel Patrik lendületből jött, kielőzött, és innentől már csak bekísérni tudtam a célba.

Azért is volt érdekes a nagy hajrá, mivel kb. 1,5km volt még hátra, ráadásul - jó befutóhoz híven - végig emelkedett szinte. Így elvileg volt esélyem, mert eddig is a felfelékben tudtam előnyt szerezni. Viszont itt már annyira fáradt voltam, illetve Patrik is annyira összeszedte magát, hogy nem tudtam felvenni vele érdemben a versenyt. Ugyanazt éreztem, mint a futóversenyeken, ahol rendre lehajráztak: mindegy nekem, menjen, csak ne kelljen összeesni a végén. Kár, hogy nem tudom teljesen kihajtani magam, de azt hiszem ezt is gyakorolni kell, vagy születni rá, nekem egyik sem jött össze soha életemben.

Egei Balázs (11 éves) is végigtekerte a 33km-t, 43. lett

A verseny után eredményhirdetés, életem első bicajos dobogója, és egy jó kis tombolahúzás, amin mindenki nyert. Az igazi nyertes azonban az a 2 srác volt, akik elvitték a fődíjat: 1-1 kb 385.000 Ft-os biciklit. Hát igen, futóversenyeken soha sem találkoztam ennyire komoly tombolával...

A verseny kitűnően sikerült (kevesebb mint 5 percet kaptam a győztestől, aki a Vértes Maratonon is 3. lett!), pont úgy, ahogyan vártam. 21km/órás átlagot tekertem, a GPS-es órám viszont 1000 méter szintemelkedést mért, ami szerintem közelebb áll a valósághoz, mint a rendezők által megadott 650 méter... A rendezésre nem lehetett panasz, mindenki csak dícsérni tudta őket, és tényleg jó hangulatot teremtettek a 93 indulónak.

Tájfutók közül Fehér Jani és az Egei család vett részt a versenyen, utóbbiak (5 fő) mindegyike éremmel és a tombolán nyert kulacsokkal térhetett haza. Azt azért még megjegyezném, hogy a 65km-es távon indulók közül aki Egei Tomihoz hasonló, vagy annál jobb időt tekert, hát le a kalappal... Nekem ez az egy kör is bőven fárasztó volt, ők pedig előttem áthaladva a fordítón még egy kört vállaltak belőle... Azt hiszem, jövőre velük kell összemérnem magam, de addig még rengeteg edzést végig kell csinálnom.

Eredmények:

http://velo.hu/dokok/hir/11012/velence_mtb_veg.xls

Képek:

http://velo.hu/index.php?modul=galeria&kod=841

Útvonal, egyebek:

http://velo.hu/index.php?modul=hir&kod=10928

Hát eljött a nagy nap, elidulhattam életem első terepbicaj versenyén. Ahogy írtam, előzetesen a szintemelkedéstől féltem, de mégsem ez lett a vesztem...

Nem tudom pontosan hány bicajos, de vagy 700 versenyző várakozott a rajtra. Nem sikerült az első sorba beállnom, de ezt nem is nagyon bántam, nem akartam megváltani a világot: a középmezőnyben szerettem volna kerekezni, nem zavarva a nagyok versenyét. A mezőny amúgy kiváló volt, az időjárás már nem annyira: ~30°C volt a rajtpisztoly eldördülésekor.

Rögtön az elején a mezőny eleje elhúzott, ez kb. 50 kerekest jelentett. A többiek viszont beálltak kényelmes tempóra: ezt nem igazán tudtam mire vélni. Próbálgattam előzni, de egyszerűen annyira sokan voltak, és olyan keskenyek voltak az utak, hogy csak nagyon nehezen sikerült előre törnöm. Végre jött az első emelkedő, na mondom itt majd lehet nyomatni: nem így történt... A felfelékben sem lehetett gyorsabban haladni, előzni nehéz volt, és annyira lassan haladtak felfelé az ellenfelek, hogy nekem nem is volt olyan sebességfokozat a bicajomon! Aztán hirtelen valaki elfáradt, leszállt a bicajról, és utána mindenkit annyira megfogott, hogy mindenkinek le kellett szállnia a bicajról, így tolhattuk fel a dombra... Itt már csak legyintettem, nem így terveztem el egy kemény MTB versenyt. Ezen a ponton úgy gondoltam, hogy elszúrtam a versenyzésem: nem rajtoltam el az élmezőnnyel, így most a gyengébbek között kell szenvednem. Viszont azt örömmel konstatáltam, hogy eléggé erős vagyok felfelé.

A hideg zuhany csak ezután jött: amire a legjobban nem számoltam, azok a lefelék voltak... Felérve a hegyre ugyanis egy meredek lejtő következett, köves-gyökeres úton. A halál összes formáját el tudtam képzelni a lefelében, nem úgy mint az ellenfeleim... Azok, akik az előbb még tolták a biciklit, mert nem bírtak feltekerni, magyarán szólva edzetlenek voltak, nagy bátorsággal indultak neki a völgynek lefelé... Sőt, ez már nem is bátorság volt, hanem vakmerőség, lévén hogy az út mellett "kiszálló" versenyzők mellett vezetett fékezéssel lassított utam. Amúgy itt jelezném, hogy az egyik srácot mentővel vitték el az esés helyszínéről, hát gondolom megéri DH-zni erdőben...

Ahogy tudtam, engedtem el a versenytársakat, nem akartam feltartani őket, de komolyan nagyon féltem, hogy esek egy hatalmasat. Még életemben nem tekertem ezen a terepen, és nem tudtam, hogy a következő kanyarban mi vár rám. A szememmel is alig tudtam lekövetni, hogy most éppen milyen akadályon kell átkelnem: gyanítom, hogy az ellenfeleket ez nagyon nem is érdekelte... A teleszkópomat is talán túl keményre állítottam, ez sem tett túlságosan jót a magabiztosságomnak.

A következő nagy lefelében már türelmetlenebb srácok kerültek mögém, az egyik konkrétan belémszáguldott hátolról, tönkretéve a hátsó váltómat. Akkorát estem, hogy a kormány is elhajlott, és a pumpámat is elhagytam... Mindegy, menni kell tovább, csakhogy hátsó váltó nélkül ez annyira nem izgalmas. Abba már bele sem mertem gondolni, hogy mennyi pénzbe fog kerülni a cseréje: mindezt egy olyan srác miatt, aki lefele ugyan meri ereszteni, de felfelében egyből mögém került...

A verseny további részében mögém került egy megmondógyerek, aki folyamatosan beszólogatott, gúnyolódott, hogy milyen béna vagyok. Amúgy igaza volt, meg nem is akartam feltartani, de hát valahogy mindig mögém került. Úgyhogy a verseny felénél kiszálltam a további küzdelmekből...

A fő problémám az, hogy nem látom a jövőt: edzegetni majd jó lesz, mert ott egyedül vagyok, illetve a tájbringában sem hiszem, hogy sok vizet fogok zavarni: ott sincsen akkora tumultus egy-egy lefelében. Ha van, akkor elengedem a tömeget :-) Nekem igazából olyan versenyek kellenének, ahol csak sík és felfele van, lefele nincs. Na ilyen verseny gondolom nem sok van. Viszont az országúti bicajozás is jó ötletnek tűnhet, mert ott merem ereszteni a bicajt a lefelékben, és ott tényleg az edzés, az izomerő jön ki. De ezért nem fogok külön venni még egy bicajt...

Nem tudom, hogy a MTB versenyeken arányaiban mennyi DH érzésű fiatal szokott általában versenyezni: lehet, hogy csak most gyűltek össze ennyien, lévén hogy budapesti, nagy versenyről volt szó. De ha ez általánosságban is igaz, akkor ez nem az én sportom. Részben betudhatom a rutintalanságomnak is a bénázásokat, de nem hiszem, hogy a jövőben több vakmerőség szorul majd belém, lévén hogy elesni a jövőben sem akarok majd. A május 19.-ei Bakony Maraton lesz a következő versenyem, azon majd eldől, hogy hogyan tovább...

Röviden az eredményről: a nehézségek ellenére a rövid távon a felnőtt abszolút mezőnyben a 69. lettem 373 versenyzőből, a felnőtt férfiak között ez a 23. helyet jelentette a 70 indulóból. A női győztes tájbringa válogatott Koós Brigit is sikerült megelőzni majdnem 2 perccel.

A félmaratoni verseny valójában (GPS-el mérve) 18km körül volt (amikor gyalogoltam, azt nem mérte bele, ~2 perc). A szintemelkedést kn. 730 méterre saccolta az órám, az reális lehet. A győztes férfi (51:07) 16:49-et kaptam, de őszintén szólva a maratoni győztes Buruczki Szilárd ideje (42?km : 1:36:47) jóval keményebb első kört sejtet (a 2. kör keményebb volt!).

Eredmények:

http://sportaktiv.hu/_eredmenyek/00000077.xls

Térkép:

http://sportaktiv.hu/index.php?inc=palyaterkep

Eljött hát a 2012-es év, a térdem miatt sajnos úgy kellett döntenem, hogy ezt az évet is kihagyom futás terén. Viszont a bicajon nem éreztem a fájdalmat, a laterális támasztó izomzatnak ugyanis úgy néz ki, hogy nem sok munka jut tekerés közben. Viszont a futást eléggé komolyan űztem anno, és már lassan erőt vett rajtam a lustaság, úgyhogy adódott a kérdés: szinten tartáshoz, minimális mozgáshoz fogom csak használni a kerékpárt, vagy megpróbálkozom átállni erre az új sportra?

Nagy szerencsém, hogy a bringát is lehet térképpel űzni, sőt, az MTBO KOB beszámít a tájfutók bajnoki pontjaiba, így arakosként tudok versenyezni a klubomért. A MTB sport pedig van annyira kemény, mint a futás, sőt, jóval nagyobb bátorság is kell, ha az ember komolyan űzi. Hátránya, hogy eléggé nagy pénzeket kell befektetni, sok pénzt visz el. Emiatt érdekes kicsit, hogy a magyar up. mezőnynek hogyan lehet ilyen komoly gépparkja. Nekem egy egyszerű 106.000Ft-os hobbi kerékpárom volt, ezt cseréltem le egy 380.000 Ft-os versenygépre. Ezért a pénzért amúgy egy középkategóriás bicajt lehet venni, felsőkategóriás teleszkóppal (180.000Ft!). A tüskeálló külső köpeny 15.000 Ft-ba kerül: én egy olyan kiváló gumit vettem a kocsimra, ami kategóriagyőztes, 240km/óráig jó, és jóval több anyag van benne, mint egy kerékpár külsőben, de az sem kerül 15.000-be...

Nos, a bringám megérkezett március közepén, és mindenféle edzésterv nélkül kezdtem neki a felkészülésnek. Soha életemben nem bizajoztam komolyan, bár tavaly volt egy rövid edzőtáborom Kőszegen. Fontos volt, hogy ne sérüljek le, de az is, hogy az év első versenyére, a Buda Maratonra legalább annyira szintre hozzam magam - a nulláról - hogy ne kelljen feladni gyengeség miatt. Kicsit ijesztőnek hatott, hogy a táv lesz az ellenfelem, és nem a stopperóra, de hát valahol el kell kezdeni.

A Buda Maraton általában az első komoly MTB maraton minden évben, és május 1.-jén rendezik a Hármashatár-hegyen. A táv a megszokott maratoni (42,2km), a szintemelkedés pedig 1.600 méter: ez azért is kemény, mert ugye nem csak a saját testsúlyt kell felcipelni, hanem a kerékpárt is, ami az én esetemben ~12,2 - 12,5km!

Amikor már a felkészülés felénél tartottam, és megvoltak a sebességadatok minden edzéshez (GPS), megnéztem, hogy tavaly milyen időket mentek a nagyok: annak ellenére, hogy esős, saras idő volt, ami nagyban lassította a mezőnyt, a férfiaknál 25km/órás átlag sebesség kellett az aranyhoz... Hát ez egy kicsit lehangolt, ugyanakkor valamennyire természetes is, hogy aki több éve keményen edz, szponzorai vannak, és nemzetközi szinten is ismert, az sokkal jobb időt tudjon egy adott távon, mint egy kezdő. Nekem összehasonlítási alapnak megteszi Egei Tomi ideje: 2:01:51 -> ez 20,68 km/ó átlag sebesség, és a 11. helyre volt elég. Ez az az idő, amit kb. 1 év felkészülés után nekem is tudnom kell majd...

Hát ami idén összejött: 7 hét edzés, nagyrészt a Velencei-hg.-ben, ezalatt 917km megtett táv. Összesen több mint 47 órát tekertem az új bicajjal, és 19,5 km/ó átlagsebességet tudtam tartani az amúgy csúszós, murvás, dimbes-dombos talajon. Az átlagpulzusom 141 volt, a max. 188. A nem túl pontos GPS alapú magasságmérés szerint 20.547 méter szintet mentem felfelé.

(Amúgy az én értelmezésemben a szintkülönbség mérés pontosabb a biciklin, mint futva, mivel másodperc alapú mintavétel esetén a kar fel-le mozgása miatt többet számol futásnál az óra: egy sík terepen is folyamatosan szomlja valószínűleg a szinteket, pedig csak a kar mozog fel-le. Bicajon valamivel pontosabb a mérés, mivel a kar végig a kormányon van, ami fix távolságra van a talajtól: mindössze a teleszkóp 100mm-es rugóútja tudja bezavarni, ez amúgy meg is látszódik a pontatlan méréseken. Viszont a távolságot továbbra is szinte 10 méter pontosan méri akárhol a Velencei-hg.-ben...)

Nos hát ilyen előjelekkel várom a május 1.-jei maratont, mely életem első MTB hegyimaratoni versenye lesz. Ha ezt sikeresen teljesítem, akkor még két hegyimaraton vár rám ebben a hónapban: egy a Vértesben, egy pedig a Bakonyban. Aztán szépen lassan lehet szemezgetni a MTBO tájkerékpár versenynaptárból is...

A Fejér Megyei Diákolimpia eredményei letölthetőek innen:

Excel (XLS)

PDF

A mountain bike jelentése: hegyi bicikli. De mivel hazánkban nincsen hegy, csak domb, ezért senki se vegyen MTB-ot!

Valójában magyarul terepbiciklinek hívják, de azért jó tudni, hogy nem mindenki felejtette el a bicikli eredeti hivatását. Létezik ugyanis egy olasz srác, bizonyos Brumotti, aki úgy döntött, hogy felteker az Everestre...

Az egész mutatvány március 26.-án indult. Hogy odaért-e, és milyen élményekkel gazdagodott, arra sajnos nem találtam aktuális híreket, de mindenesetre az, hogy megpróbálta, már önmagában is le a kalappal...

Eredeti cikk, videóval:

http://bringabuzi.freeblog.hu/archives/2012/03/26/Brumotti_es_az_Everest/

Amúgy erről eszembe jutott Tibi bácsi tanítása: igaz az a tájékozódásról szólt, de azért próbálom kicsit rugalmasan értelmezni :-)

Szóval a tanítás: ha a kezdő bicajos srác elé leteszel egy követ, és mondod neki, hogy kerülje ki, biztosan neki fog menni. Miért? Mert fél, hogy nem tudja kikerülni, és annyira fél tőle, hogy el is hiszi, hogy nem megy neki, és emaitt megy neki. Viszont a tapasztalt biciklis nem fél a kőtől, és gond nélkül kikerüli.

Nos az én elméletem, ami egyaránt vonatkozik a bicajozásra és a tájékozódásra: a profi bicajos nem is próbálja meg kikerülni a követ, hanem egyszerűen csak átugrat rajta... Csak nézzük meg a tájékozódást: már nem az jelenti a feladatot elit berkekben, hogy merre kerüljenek, hanem hogy irányban ki tudja a lehető legpontosabban megoldani a feladatot.

Nekem ott volt a bicajozás során az első hidegzuhanyom, amikor félve ereszkedtem le a hegyről, forró féktárcsákkal, majd hátulról valaki rámszólt: "Jövök balról!". Mindezt egy olyan helyen, ahol én örültem, ha találtam egy keréknyomnyi helyet, ahol le tudok gurulni. Ami pedig ezután tárult a szemem elé, az leírhatatlan...: a srác a downhill ereszkedése során TEKERTE a pedált, azaz gyorsított... Na nekem aznapra ennyi elég volt :-)

Másfél hét alatt kétszer is kapcsolatba kerültem a Gárdonyi Rendőrkapitánysággal, mindkétszer a biciklizésem segített megoldani a Velencei-hegységben jelentkező problémákat.

Március 31.-én kimentem biciklizni, és elbicikliztem egy rozsdás, talán világháborús robbanófejnek látszó tárgy mellett. Visszafelé is ugyanezen az úton jöttem, megálltam, és lementettem a GPS koordinátáit, majd hazabicóztam, és felhívtam a 112-t, hogy jobb lenne kifáradni a terepre, és begyűjteni az oda nem illő tárgyat, mivel másnap valami "Nyusziváró Tojáskereső" túrát hirdettek a környéken.

A Fejér Megyei Rendőrkapitányság munkatársa vette fel a telefont, egy női hang szólt bele, majd oltott le eléggé durván: az volt a hölgy problémája, hogy nem maradtam a helyszínen, és nem vártam meg ott a rendőröket. Eléggé nehéz volt az ő IQ szintjére lesüllyedni, próbáltam elmagyarázni, hogy sportoló vagyok, és nem szoktam mobiltelefonnal tekerni, de hát nem nagyon jött össze. Utána átkapcsolt a gárdonyiakhoz, akiknél már jóval értelmesebb rendőrök dolgoznak: hamar megértette, hogy mi van, és az előző hölggyel ellentétben ők állították, hogy a lementett GPS koordinátáimmal tudnak valamit kezdeni. Szerencsére nem igényelték, hogy kimenjek velük, hanem Google Maps-ről lementették a koordináták alapján a robbanófej helyét, és sötétben nekivágtak a hegynek.

Eléggé nehéz volt elnavigálni őket a megfelelő helyre, mivel csak elemlámpájuk volt, és a sok út közül nem tudták, melyiken is keressék. Végül valahogy csak rátaláltak, de a tűzszerészek csak másnap reggel mentek ki begyűjteni az oda nem illő tárgyat, addig szegényeknek kint kellett maradniuk biztosítani a terepet... Amúgy a tűzszerész is felhívott, hogy biztos hogy robbanófejről van-e szó, hát gondoltam akkora szakértője azért nem vagyok a témának...

Másnap kitekertem, és tényleg hűlt helye volt, szóval jó munkát végeztek, és a túrázók hada is megmenekült :-) Sajnos én nem menekültem meg a túrázóktól, és nem kevés gondot okoztak az edzésem során...

Aztán eljött a húsvét, és a locsolkodás másnapján ismét bringára pattantam. Utam az Angelika-forrás völgyén át vezetett, ahol nem semmi látvány fogadott: az amúgy kerékpárral is technikásan megközelíthető úton egy személygépkocsi állt...

A Seat Ibiza összetörve, lecsúszva a patakparton állt, járó motorral. Az ajtó nem volt bezárva, a zár látszólag tönkrement. A kocsiban nem volt senki, és a környékén sem láttam sérültet. Elkezdtem kiabálni, de senki sem felelt. Hát gondoltam irány Sukoró, ezt mégiscsak jelenteni kell. Már olyanokra is gondoltam, hogy valaki rosszat követett el, és errefelé menekült a rend éber őrei elől :-)

Megnéztem az üzemanyagszint-jelzőt, és nullán állt. Gondoltam, ez a kocsi nem most került ide, a keréknyomok sem látszódtak sehol. Amikor azonban le akartam állítani a motort, átváltott eléggé éles hangra, a szíjak nem adtak valami természetes hangot... Hátráltam, mondom ez most vagy felrobban, vagy nem tudom :-) Aztán pont kifogyott a benya, és lefulladt a motor. Odamentem, és levettem a gyújtást, majd bicajra pattantam, és elindultam a forrás fele. Útközben, ahogyan reméltem is, találkoztam egy emberrel: egy idős bácsika sétált, eléggé lassan, ingatag módon. Volt vagy 75-80 éves!

Nagyothallott szegény, így oda kellett mennem mögé, hogy meghallja, hogy szólok neki. Lassan megszólalt, de úgy nézett ki, mint aki nincsen teljesen magánál. Aztán próbáltam beszélni vele, de eléggé zavarodottan adta elő gondolatait. Nem tudta elmondani, hogy miért jött ide, és honnan. Azt hitte, hogy Kőszárhegyen van, ugyanis onnan indult. Azt mondta, hogy nem tudja mikor törte össze pontosan a kocsit, és mióta kóvályog a völgyben. Állítása szerint nem sérült, csak el van keseredve.

A bicajt feldobtam a forráshoz, majd visszaszaladtam, és felkísértem volna őt is a forráshoz. Sajnos eléggé ki volt merülve, alig bírt járni, és nagyon lihegett: feladta 150 méterrel a forrás előtt. Gondoltam kár erőltetni, leültettem egy kőre, és mondtam neki, hogy maradjon ott, csak akkor tudok neki segíteni. Azt mondta, csak hozzak kötelet, kiszedjük a kocsit az árokból (amiben nincsen benzin és össze van törve) és hátramenetben kitolat a völgyből: onnan, ahová bicajjal is nehéz bemenni :-)

Bringával lezúgattam Sukoróra, a Zsuzsi kocsmában kértem segítséget. Hívtuk a rendőrséget, és pont az a két rendőr jött ki, akik másfél hete a robbanófejre vigyáztak egész este... Röviden előadtam a sztorit, majd leraktam a bicajt a kocsmában, és megpróbáltam felnavigálni őket a hegyre. Ez nem volt egyszerű, mert mindig futva vagy biciklivel közlekedek turistautakon, így nem ismerem a szélesebb dózereket, illetve a bicikli utat se kocsiknak találták ki. A fiatalabb rendőrrel kiszálltunk, de így is csak nagy nehezen sikerült ki tudja mekkora amortizáció révén feljuttatni a Focus kombit a hegyre. A bácsikát a fiatalabb rendőr felvitte a kocsihoz, szonda, negatív...

Én a másik rendőrrel lementem a kocsihoz, hát ő is csak mosolygott: lefotózta a kocsit körbe, majd azt, hogy honnan jött, végül azt, hogy hová tartott :-) Neki is az volt a véleménye, hogy nem most került ide a kocsi, és lehet hogy a bácsika ki van már száradva, stb. A kocsiban megtalálta az iratait, és a pénzét: jó sok pénz volt nála, még jó hogy egy ilyen becsületes sportoló talált rá, mint én :-)

Az iratai alapján a bácsi 1924-ben született, azaz 88 éves! Azt hittem lehidalok... Légzsák ugye nem volt a kocsiban, így félő volt, hogy van valami belső sérülése vagy agyrázkódása, így kihívták a mentőket. Kocsi lezár, valahogy sikerült a zárat megoldani a vezető oldalon, illetve az anyósülés felől be lehetett zárni.

A bácsi nem tudta elmondani, mikor indult el pontosan, és miért. A legérdekesebb, hogy állítása szerint 1944-ben, 20 évesen volt rendőr alezredes, és budapesti rendőrkapitány. Levittük a hegyről kocsival, majd a főúton megjött hamarosan a mentő, és bevitték Fehérvárra, én pedig elköszöntem a rendőröktől. Remélem, jól van a bácsi! Azon gondolkoztam, hogy vajon megmentettem-e az életét? Mert hát ugye nem tudta, hogy hol van, az iratait és a kocsiját hátrahagyva (járó motorral!) indult neki az erdőnek, és nagyon rossz állapotban volt... Én pedig pont szabin voltam, és pont arrafelé kerekeztem, de ki tudja milyen gyakran szoktak hétköznap arrafelé járni emberek: én csak bicajosokkal és vadászokkal szoktam találkozni hétköznap.

Másnap is kimentem bicózni, már majdnem sötétben értem ki az Angelika-völgy lábához, éppen akkor kísérték ki a kocsit, valahogy sikerült életre kelteni: de gondolom nem délután mentek ki oda, hanem már délelőtt kint voltak, és autószerelő is segíthetett...