Három arakos csapat várta a déli rajtot október 12.-én a tázlári lőtér melletti ún. Akadémiai-"erdőben". A terep koránt sem ismeretlen a szegedi edzőtábort megjárt tájfutóknak, igazi csemegeként szolgált minden egyes edzés, amit a nyílt kopasz dombokon, ligetes foltok követésével, nagyon finom domborzat kiolvasásával töltöttünk.

Elnézegetve a régi, 1994-es térképeken született pályákat, egyértelmű volt hogy az alföldi terepeken megszokott növényzet követése koránt sem lesz itt olyan egyszerű, mint más terepeken. Az is biztos volt, hogy a nyílt terepen a szél, eső vagy esetleg a rekkenő hőség meg fogja viselni a futókat. Ezúttal az utóbbi jött be, amin a déli 12 órás raj nem sokat segített...

A szervezők időben kapcsolhattak, ugyanis a megszokottnál több frissítő volt kint a pályán. A számuk örömteli volt, az elhelyezésük annál átgondolatlanabb. Kézzel voltak felrajzolva az előre nyomtatott térképekre, illetve volt egy ellenőrző pontunk, ami nem volt frissítőként megjelölve, mégis frissítőpont volt, ezzel igencsak megzavarva pl. engem. A legrosszabb mégis az volt, hogy a pálya utolsó - legnehezebb - harmadát frissítés nélkül kellett letudni, ami végleg hazavágta az amúgy sem acélos formámat...

Node kezdve az elejétől: az erős szenior csapatunk 2 részre szakadt: Momo, Maki és Gyusz bevállalta a felnőtt csapatot, míg Pata, Barna és Maráz Gábor F105-ben indultak. A nőknél egy N145-ös váltót tudtunk kiállítani Kati, Edit és Marianne részvételével. Nálunk egyértelmű volt, hogy én futom a király pályát (15.7km), amit úgy éreztem nem is lesz nehéz végigfutni. Így utólag azért már más a véleményem, főleg hogy a pályán majdnem 22km-t sikerült összeszednem... Maki az utolsó pillanatban elvitte a 12km-es pályát, így Gyusznak és az erejét lassan visszanyerő Momonak maradtak a 14,5km-es pályák.

A felnőtt csapatunk az eddigi pech szériát sajnos nem megszakítva idén sem remekelt: Maki jót futott, de Momo és Gyusz sokat kevert, Gyusznak a lába is begörcsölt. Én valami félelmetes módon elhaltam a pálya utolsó harmadára, addig relatíve csak a térkép (nehezen olvasható domborzat, sárgán barna) és pálya nyomtatásra lehetett panaszom (körök és számok helyenként kitakartak értékes információkat). Érdekes, hogy tudok rajzolni egy relatíve kis kört (500m-es sugárral), ahol bermuda háromszög volt nekem a terep: semmit sem értettem. Pedig egyrészt Dénes Zoli helyesítette, másrészt a terep többi részén egészen jól eltaláltam. A pályánkon amúgy nem meglepő módon Lévai Fecó robbantott, aki mindig stabil pontja a csapatversenyeknek: mindössze 2 percet kapott a válogatott Mátétól, és 6perces kilóméterátlagokkal tudta le az amúgy nagyon figyelős és technikás pályát.

Minden összevetve technikailag kifogott rajtunk a terep, fizikailag nem igazán voltunk erre felkészülve, bár az OCSB mindig az egyik legkeményebb verseny. Személyes véleményem, hogy a jövőben ezt nem nagyon kellene erőltetnünk, én pl. idén már az ENOB-ot is kihagyom. Amúgy a 6. helyet szereztük meg a nem túl acélos mezőnyben, de mivel az egyik ponton megadta magát a dugókám (avagy én voltam béna, ezt így utólag már nem lehet megmondani), ezért kizárták a csapatunkat.

Az F105-ös csapat cserébe elhozta a 6. helyet, a lányok 4.-ek lettek, 11 percre a dobogótól!

Idén lassan véget ér a tájfutó idény nekünk. Lesz még egy megyei bajnokság a Gém-hegyen, egy Őszi Szpari Várgesztesen, és remélhetőleg egy évzáró valahol a Vértesben. Aki esetleg még visszavágyik az Alföldre, annak pedig jó lehetőséget kínál az Őszi Boróka Kupa Bócsán.

Úgy érzem, egyre jobban összeáll a csapatunk, mindenki komolyan gondolja a jó eredmények elérését, és tesz is érte. Viszont ami még ennél is fontosabb, céltudatosan tudunk készülni a fő eseményekre, és szerencsére nem sérülünk le.

A Váltó OB előtt részt vettünk a Szpari váltón, most pedig az OCSB előtt a Kalocsa Kupa váltójára álltunk össze. Éppen most jött haza Momo, ami kicsit fájós izmokkal, de oda tudott állni a rajthoz, Maki pedig előző héten a MOM Kupán hangolódott a versenyre. Igaz, hogy Izsák nem nagyon hasonlít Tázlárra, de ami a legfontosabb: tudtunk gyakorolni az alföldi kevés domborzatos, iramfutós pályára.

Úgy nézett ki, hogy két nagy ellenfelünk lesz, a Sörekvés SE és a Tabáni Spari. Papírforma szerint a sörekvéses Zsebe Isti kezdett egy igencsak jó idővel (19,5 perc) a 3,5km-es pályán, majd a második futók közül a válogatott szintű szparis Bakó Áron robbantott egy 17,5 perces idővel. Már Isti ideje is durva volt, de ez még jobban fellelkesített: itt bizony nagyon kell tolni!

Nálunk Maki kezdett, 22 percen belül hozta a stafétát (délelőtt eléggé jó időt futott, de kicsit el is fáradt). Momo is hasonló időt futott, a sörekvéses Korcsok Pali viszont majdnem 23 percig kint volt a pályáján, így 1:07-es hátrányban mehettem ki Nagy Pista mögött.

Nem bíztam a véletlenre, bekezdtem, el is futottam majdnem az 1-es pont mellett. Szépen jöttek a pontok, de a pálya felénél megettem egy lutripontot, kb. pont 1 percet sikerült ott hagyni. Pistának sajnos Csuka Dolli kikapta ezt a pontot, így ő hiba nélkül roboghatott tovább. Hiába volt a nagy igyekezetem, már nem sikerült lényegesen közelednem, így 50 másodperccel lemaradva a győzelemtől a 2. helyre futottam be. A szparisoknak nem volt erős befejező embere, 3.-ak lettek. Pista jól futott, csak hibamentes futással, Áron-szintű eredménnyel lehetett volna ma megverni. Amúgy tavaly is erős volt, emlékszem. Vicces volt, mert nem tudtam milyen felsőben ment ki, és minden előttem futóban őt véltem felfedezni :)

Érdekesség még, hogy a Sörekvéssel életkorban is összecsaptunk, mi 2 évvel voltunk összesen idősebbek náluk. Az eredményhirdetésen egy nagyon ötletes "tájoló érmet" kaptunk, a helyezéseknek megfelelően az I-es, II-es ill. III-as szám felé áll a tájoló északi nyila.

A tanulságokat sikerült levonni. Ami fontos, hogy Momo napról napra jobb formában lesz, hiszen elkezdett futni. Most hétvégén minden kiderül...

EREDMÉNYEK

Egy érdekes versenysorozat (Skyrun) utolsó állomásán vettem részt: nyáron volt ugye a visegrádi sípályán való felfutás, ahol fáradtan és kimerülten a 2.helyet szereztem meg, most a győzelem volt a cél.

Maga a pálya nem igazán kedvezett a gyorslábúaknak: az eleje mondjuk aszfalton teljesen futható volt, illetve a vége is lankásan emelkedő beton volt. Viszont a közepe... Gyilkosan emelkedő felfelé, amit lehet, hogy csak én tudtam végig kifutni, de a sebességem sajnos nekem sem volt valami acélos. Nézegettem is az órámat, hogy ebből bizony nem lesz valami fergeteges bombaidő. Egyből Fecóra gondoltam, aki hátracsapott kézzel biztosan legalább ilyen sebességgel megoldotta volna sétálva.

Nem is ez volt az érdekes, hanem hogy ismét belefutottam egy olyan versenybe, amin igazából nem kellett volna indulnom. Ugye volt egy jó kis utazás Óbudára és vissza, ami nyilván költség. A nevezés 2.500Ft volt. Összesen 32 férfi és 9 női versenyző vágott bele különböző korosztályokból. Nos lássuk azt a versenykiírást, értesítőt, aminek tartalmaznia kellett volna minden lényeges információt:

- "Időmérés: Az időt chippel mérjük." -> Nem volt chip-es időmérés, stopperrel mérték.

- "Verseny távja: 3 km terepfutás" -> 2,6km volt, bár ezt már a rajt előtt bemondták. Mondjuk a Mahfusz honlapján 5km-el volt meghirdetve...

- "Szintemelkedés: 350 m" -> a pályarajz szerint 310m, és mivel nem nagyon volt lefelé futás, egyezzünk is ki ebben.

- Nevezési díj szeptember 20.-ig 2.450Ft (előre utalással), utána 3.450Ft. -> A nevezési határidőt kitolták, a helyszínen is 2.450Ft volt. Ezt ezek szerint csak azok tudták, akik a Mahfusz-tól kaptak hírlevelet.

- "Pályarajz és szintrajz" -> szintrajz elmaradt, a pályarajz nem sok információt tartalmaz (egy kék-lila-rótsaszín vonal).

- "pályabiztosítás" -> festékkel és szalagokkal volt jelölve az út, mindössze egy helyen tévedtem el majdnem: ott 2 hölgy volt hivatott figyelmeztetni a futókat arra, hogy a széles dózerútról hirtelen fel kell kanyardni egy egynyomos ösvényre élesen balra, de ez nálam elmaradt (túl korán érkeztem).

- "A rajtcsomagok átvehetők 1,5 órával a verseny rajtja előtt." -> csak rajtszám volt.

- "A Skyrun futamokon az első 3 férfi és női versenyzőt díjazzuk." -> nem volt még eredményhirdetés sem. Életem első ilyen versenye :-) Viszont kaptunk ásványvizet a célban.

Végül, de nem utolsó sorban: elképzelés sem volt arra, hogy a pólóban és rövidnadrágban hegyre izzadtan és kimerülten felérkező futók hogyan fogják elkerülni a tüdőgyulladást. Én mire leértem a hegyről, már égett a torkom, és tüsszögtem rendesen.

(A győzelmemmel, és a visegrádi 2. helyemmel az 4 futamos sorozat korosztályos (26-30 év) 5. helyet szereztem meg. Érdekesség, hogy mind a 4 futamot a korosztályom nyerte: Pelsőczy Attila, Kovács Zsolt, Tábor Miklós.)

Hát aki ezek után kedvet érez ilyen jellegű futóversenyekre, az látogassa meg a következő honlapot:

http://skyrun.hu/

Egész éves tapasztalataimat összevetve: hatalmas szakadékot látok a terepfutó versenyek és tájfutó versenyek rendezése között: a tájfutó versenyek igényesebbek, jobbak, profibbak. A terepfutó versenyeknek van hová fejlődnie.

Mondhatnánk persze, hogy kevés az induló, de az igazából csak a profitot határozza meg. Én pl. még sose jöttem ki nyereségesen versenyrendezésből, de nem is volt sohase célom. Csak pozitív kritikát hallottam a Velencei-tó körüli Pók-féle "batyus" futásokról, ahol nincsen nevezési díj, mindenki visz valamit (kaja-pia), amit kivisznek a frissítő pontokra lelkes önkéntesek, illetve a célban el lehet fogyasztani a verseny után.

18.1km/1171m : 79:24 (4:24-es átlag)

A versenyre úgy akadtam rá, hogy a Mahfusz Kupasorozat 5. állomásának lett meghirdetve. A versenyt a Bécs-Budapest Ultramaraton társulata rendezte, mint kiderült, nem a legjobban.

Az első probléma a verseny "uphill" jellegével volt: a versenyközpont Dobogókőn volt, a rajt viszont Esztergomban. A versenykiírás nem tartalmazta, hogy buszos szállítás lesz a verseny után Dobogókőről Esztergomba, csak azt jelezték, hogy verseny előtt a rajtba vállalnak szállítást. Emiatt pénteken fel kellett (feleslegesen) utaznom Dobogókőre, hogy a szombat reggel 9 órás buszindulást elérjem. Ködszitálás és eléggé hideg csípős idő fogadott, ráadásul péntek este esett is valamennyi eső.

A buszon közölték, hogy a melegítő ruhákat a verseny előtt fél órával le kell adni. ????????

Na ilyet még nem pipáltam: el sem tudtam képzelni, hogy hogyan oldják meg, hogy mindenki versenyruhában hideg izmokkal lenyomjon egy ilyen kemény erőpróbát! Végül is azzal segítettek valamit, hogy lassú rajt volt: az első 1,3km-t 5 perces tempóban kocogta le a teljes mezőny. Magyarán ha valaki még be is tudott volna melegíteni versenyruhában (lehetetlenség), akkor is kihűltek az izmai a tényleges rajtra...

Én inkább kihagytam a melegítést: kocogtam egy ~9 percet, és próbáltam egy helyben mozogni a rajtig. Ami még izgalmas volt, hogy nem volt nálam eldobható múanyag flakon, csak kulacs, és hát a melegítő ruhákkal együtt azt is feladtam a buszra, azaz az utolsó 30 percben már nem tudtam inni Isostar-t, amit azért megszoktam versenyek előtt.

Külön élmény volt a versenyruha megválasztása a körülményekhez igazodva: vagy 5 percet variáltam, hogy akkor hosszú nadrág-hosszú ujjú felsővel, vagy rövid nadrág+póló+mez. Utóbbi mellett döntöttem, és végül nem lőttem mellé.

A tényleges rajt után megkezdtük a versenyt. Már az első 100m-en kiderült, hogy nincsen mezőny, hiába kupafutam... Így tolhattam végig egyedül, mintha egy edzés lett volna. Eléggé elkeserítő volt, így nem sok értelme volt eljönni... A frissítő pontok pontosan ott voltak, ahol a versenykiírásban meg voltak jelölve, viszont a távolságuk megadásánál valamit nagyon elkalkulálhattak: szerencsére GPS-el futottam, így engem nem vertek át, tudtam végig, hogy hol járok. Már csak az volt a kérdés, hogy meglesz-e a kiírt táv (ennek tükrében nem voltam benne biztos...).

A verseny első fele semmiféle izgalmat nem rejtegetett, szinte már-már unalmas dimbes-dombos futás volt. Semmi extra. Aztán 9,5km-nél kiértünk Piliszentlélek fölé, és gyönyörű kilátás tárult elénk: az őszi színekbe öltözött Pilis lassabb tempóra kényszerített, pedig addig próbáltam adni az ampert... A falu után felfutottunk a pálosi kolostor romjaihoz, ahonnan szintén szép kilátás volt, illetve itt még eddig nem voltam. Verseny után vissza is jöttem kocsival, hogy megnézzem a romfalakat.

A verseny második fele sokkal szintesebb volt, a romoktól gyakorlatilag végig felfele kellett futni. A tervem az volt, hogy minél jobb tempóval érjek fel Dobogókőre, illetve sehol se sétáljak bele. Minden a terveknek megfelelően alakult, leszámítva, hogy az amúgy példaértékű útvonaljelölés a cél felé közeledve egyre ritkult, kétszer majdnem eltévedtem (többen el is kevertek...).

A cél előtt egy jó hosszú turista csoportba sikerült belefutni, akik nem igazán akartak félreállni az egy nyomos ösvényen, kellett hozzá türelem, hogy átverekedjem magam rajtuk. Végül a cél előtt 500m-el bevillant egy fals szalagozás, amit lekövetve majdnem 1,5km-el hosszabb útvonalon sikerült befutnom. Hát én sem úsztam meg...

Az időm így is jónak mondható, telibe 86 perc lett a felvezető futással együtt, és 19.38km lett a teljes táv (eltévedés nélkül 18.1km lett volna). A tempóm a teljes távon 4:26 lett, a tényleges versenytávon 4:24, amivel igazánelégedett lehetek. Az ígért szintemelkedés (1171m) szerintem nem volt meg, a GPS-em 1070m-t mért, de szerintem 800-850m körül lehet a valóságban.

A hideg, szeles időre senki sem volt felkészülve, így gyakorlatilag szétfagytunk az eredményhirdetésig. Még megnéztem a menedékház mögötti gyönyörű kilátást, majd eldöntöttem, hogy idén az enyém lesz a Dobogókői Hegyifutón a 21km-es pályacsúcs is! Csak addig le ne sérüljek...

A kupasorozat záró állomása a Hármashatárhegyen lesz, egy 5km-es verseny, október 6.-án. Jelenleg az 5. helyen állok, és akkor tudnám megnyerni az összetettet, ha a versenyt nyerném, és Pelsőczy Attila csak a 3. lenne, Csontos Laci pedig nem állna dobogóra... Kíváncsian várom a kiírást, ha "uphill" verseny lesz, akkor van valami esélyem (bár az 5km rövid, nem én vagyok a papírforma esélyes :) ...).

Hát ez most nem lesz egy hosszú élménybeszámoló: 12-en utaztunk le Szentendrére, és bebizonyítottuk, hogy a rövidtáv nem a mi versenyformánk.

Technikailag ez bizony különbözik a klasszikus tájfutástól, és lehet is gyakorolni, mi nagyon nem tettük meg. Nekem pl. csak a Balaton Kupán jutott 2 futam, de azok nem is hasonlítottak erre. Őszintén szólva nem készültem fel rá technikailag, fizikailag viszont nem voltam rossz, majdnem össze is jött a pontszerzés.

Rövid vélemény a versenyről: a selejtező nem volt rossz, de a rajtoltatást nem sikerült jól megoldani, és sorban állás volt az SI dobozoknál. A döntőben ismét rajtoltatási probléma volt, ezúttal nagyon elhúzták, halálra unta magát mindenki. A terep primitív volt, csak futni kellett (volna), egy bajnoksághoz nem feltétlenül volt megfelelő.

Másnap a Pontbegyűjtő Csapatbajnokságon is csak egy csapatunk indult, ők sem fejezték be eredménnyel.

Ez még nem azt jelenti, hogy le kell minket írni, hiszen az OCSB-re keményen készülünk, és ott bizony oda kell magunkat tenni!

Idén a VTC és a Postás SE közösen rendezte meg a tájfutás Tour de France-át, azaz a sport 5 napos ünnepét, a Hungária Kupát. A szokásos módon augusztus 16-20. között 3 klasszikus, egy sprint és egy rövidített normáltáv várta a versenyzőket.

Első két nap Bakonybélbe látogatott a mintegy 1400 tájfutó és néző. Első nap egy szintes, fizikailag nehéz terepen dőltek el a helyezések, másnap pedig egy laposabb, technikásabb, részletgazdag csipkézett völgyeken és patakmederek mentén kellett megtalálni a bójákat.

Szerdán aztán Veszprém belvárosát vették célba a futók, ahol a Séd-patak völgyében egy mindenki által dícsért techinkás futamon mérkőzhettek meg egymással.

Utolsó két nap a versenyközpont területe mellett, a lőtéren zárultak a küzdelmek,szélsőséges időjárási körülmények között: a 4. etapot a rekkenő hőség nehezítette, amit a frissítőpontok jó elhelyezése sem tudott teljes mértékben megoldani. A záró futamon, a vadászrajt után pedig szélvihar fogadta a futókat, az erős északi szélben meglehetősen nehéz volt futni, és irányt tartani az amúgy teljesen nyílt terepen.

Dani a dobogó 2. fokán

Egyesületünket összesen 19 fő képviselte, és igencsak szép eredményekkel térhettünk haza: összetettben Fent Marianne a W60 kategóriában 3 futamgyőzelemmel magabiztosan hozta el az aranyérmet, Deczky Dani pedig egyenletes versenyzéssel és két futamgyőzelemmel 2. lett F16C-ben. Stein Barna éppenhogy lemaradva a dobogóról, a legfiatalabb szenior kategóriában a 4. helyet szerezte meg.

Marianne a dobogó legfelső fokán

Az Ifjúsági EB-t idén ősszel rendezik, ez adta az apropóját hogy a Hungária Kupa futamai válogassanak az egyes futamokra. Emiatt egyesületünk serdülő (W14) versenyzője, Vékony Vanda egy korosztállyal feljebb, a 16-os lányok között indult. Sajnos pont a válogató futamok voltak túl erősek számára (11. hely a normáltávon és 8. hely a sprinten), viszont összességében egy nagyon stabil versenyzést hozva sikerült a 4. nap végén dobogó közelbe kerülnie (4. napon 3. legjobb futott idő!), amit 5. napon egy bronzéremre tudott váltani! Itt kell megjegyezni, hogy Vanda térképén elmosódott nyomtatási hiba miatt egy fontos út, és emiatt kerülnie kellett, de így is a legsikeresebb napot zárta, a 2. legjobb időt sikerült megfutnia!

Az Ifjúsági EB tehát idén elmarad, de még így is lesz bőven ideje arra, hogy kijusson - az eredményei alapján talán már jövőre!

Vanda a dobogó 3. fokán

Összesen 5-ször szólítottak arakos versenyzőt a pódiumra, hogy átadják a napi győzteseknek járó fehér pólót! A többi arakos versenyző is próbált kitenni magáért, és többen is bekerültek a napi 1-6.-ba (nem mindenki futotta végig az összes napot, így nem mindenkinek volt összetett eredménye. Maki pl. lesérült a 3. nap után, beverte a fejét, de jól van!).

1. nap:

W60A: Fent Marianne 1.

M16C: Deczky Dániel 1.

M40A: Kiffer Gyula 1.

M35A: Stein Barnabás 5.

2. nap:

W60A: Fent Marianne 2.

W21C: Kifferné Endes Anikó 3.

M40A: Molnár Tibor 4.

M16C: Deczky Dániel 5.

M35A: Stein Barnabás 5.

3. nap:

M16C: Deczky Dániel 1.

W10DK: Grabecz Hanna 4.

W60A: Fent Marianne 5.

W21C: Kifferné Endes Anikó 6.

M40A: Kiffer Gyula 6.

4. nap:

W60A: Fent Marianne 1.

M16C: Deczky Dániel 2.

W16B: Vékony Vanda 3.

M35A: Stein Barnabás 4.

M21E: Bogos Tamás 5.

5. nap:

W60A: Fent Marianne 1.

W16B: Vékony Vanda 2.

M16C: Deczky Dániel 2.

M21E: Bogos Tamás 3.

M35A: Stein Barnabás 4.

M14C: Skrop Tamás 6.

Kati és Sanyi pályaelemzése

Eredmények

HONLAP

A Fejér Megyei Középtávú Bajnokság eredményei letölthetőek innen: [PDF] [XLSX]

A pályák letölthetőek:

Összpontos

A pálya

B pálya

C pálya

Köszönjük mindenkinek a részvételt!

Rendezőség

Július 13.-án, Visegrádon gyülekeztek a hegyifutók, hogy eldöntsék, ki lesz idén az országos bajnok. Zitával a nyílt kategóriákba neveztünk, úgymond távolról figyeltük a profik küzdelmét.

A szervezők rögtön az elején elkövettek egy nagy hibát: nem tudtak róla, vagy nem gondolták, hogy ekkora gond lesz, de a visegrádi várjátékokkal egy időben szervezték meg a versenyt, a pályát pedig a hegyi szerpentinen keresztül vezették. Azonban nagyon gyorsan lereagálták a dolgot, profi módon változtatták meg utolsó pillanatban a pályát, ami így egy kicsit rövidebbre, de szintesebbre sikerült. Az egészből mi, a mezőny semmit sem érzékelt, nagyon profi szervezés mellett dőltek el a bajnoki címek. A kemény küzdelem amúgy nem csak a bajnoki cím megszerzéséről szólt, de a verseny válogató is volt a szeptemberi lengyel Hegyifutó VB-re is. A módosított pálya pedig rendkívül hasonlított a VB várható pályájára, azaz aki ezen a versenyen jól futott, az nagy valószínűséggel a VB-n is hasonló módon helyt fog állni. A mezőny talán a verseny történetében az egyik legerősebb volt, a férfi és a női élboly is próbált együtt maradni, és ezúttal elmaradtak a taktikázások: az élen állók adták az ampert rendesen... Ez azt is jelenti, hogy a VB-n is talán sikerül majd együtt maradniuk, és egymást erősítve futhatják le a rendkívül kemény távot.

A VB pálya...

A pálya a nőknek 2 körös, a férfiaknak 3 körös volt. 1 kör a gépées szerint 2.850m hosszú volt, és 235m szintemelkedés volt benne. A pálya rövid leírása: a síháztól fel kellett futni egy meredek szerpentinen a sípálya tetejére, majd egy "eszetlen" downhill-el érkeztünk vissza a célba, ahol még volt egy kis hurok egy lankás emelkedővel és lejtővel (sípálya alsó lépcsője).

Rögtön az elején felmértem, hogy hogy is vannak az erősségeim: felfelékkel nem lesz gond, a downhill pedig nekem fog a legjobban menni, mert hát tájfutó vagyok, és sokkal bátrabban futok a lefelékben, mint az atléták. Még akkor is, ha a térdem és a fájós bokáim egy kicsit akadályozhatnak is. Utóbbi nem következett be, viszont rendesen elkalkuláltam magam: a hegyifutón induló atléták nemhogy nem féltek a downhilltől, hanem még jobban is pörgették a lábukat (az én utóbbi 4 évben elvégzett nulla résztávos edzésem eredménye...). Az egyetlen mázlim az volt, hogy a sok kerékpáros edzésen voltak pörgetések, így az izmaimnak nem volt teljesen idegen a nagy sebesség. Viszont ez azért mégis más... Érdekesség, hogy a GPS végül 2:25-ös max. tempót mért be nekem, ami nem annyira nagyon fényes, hiszen ezt is valószínűleg csak 1 msp-ig értem el: Bokodi Balázs barátom anno ifiként 1000m-en keresztül diktált pályán ilyen iramot :)

Tehát rögtön az elején lankás lefelé, mindenki futott ahogy bírt. Aztán megkezdtük a mászást, és érzetem, hogy mindenki erőből megy ugyan, de azért ez a tempó fokozható, így az élre álltam. A mezőny pedig jött, és a sípálya tetejére egy kb. 10 fős boly alakult ki. A lefelében pedig toltam, ahogyan csak a csövön kifért, egy pillanatig sem féltettem a térdem vagy a bokáim, de hát nagy meglepetésemre a 10. hely környékén találtam magam a kör végére. Nem kicsit volt idegesítő, nagyon durván kaptam ki a srácoktól. Olyan deja vu érzésem támadt, hiszen a nem túl fényes MTB-os karrierem is hasonló versenyzéseket hozott...

Reméltem, hogy atléta sporttársaim bezsibbadnak a nagy lejtmenetben, és hát így is lett. Felfelé a hegyre ismét sikerült átvenni a vezető helyet. Azaz csak majdnem, mivel egy fiatal srác, aki amúgy válogatott atléta, nagyon elkapta a fonalat, és nem zsibbadt be a lejtmenetben, így őt már nem sikerült utolérnem. Ő szépen el is szakadt a fáradtan mozgó mezőnytől, és nagy különbséggel behúzta a bajnoki címet.

Tehát a 2. kör felfeléje is ment, lefelében viszont ismét mindenki elhúzott. Annyira sikerült felhoznom magam, hogy a későbbi ezüstérmes Soós Daninak csak kb. 10 méter előnyt adtam a 3. kör elejére. Az utolsó hegymenetben már én is fáradtabban mozogtam, de sikerült ismét vagy 7 srácnak egyszerre feljutni a hegytetőre. Gondoltam, ez valami eszement hajrá lesz a végére, ahol nem én leszek az esélyes :-) Így is lett, mindenki elhúzott mellettem, a végére az utolsó emelkedőben sikerült valamit hoznom, és végül az abszolút 6. helyre futottam be, de így is rendesen kikaptam a downhillesektől, akik véresen kemény meccset vívtak (Dani kemény 40msp-et adott...). A bronzérmet a Hegyifutó EB-t frissen megjárt Pelsőczy Attila szerezte meg, a 4. helyen pedig a Kékes Csúcsfutás ezüstérmese szaladt be. Érdekes, hogy a Kékes leggyorsabb futója (a terepfélmaratoni OB ezüstérmese) és 3. helyezettje ma nem volt annyira erős, a vert mezőnyben voltak... Az 5. helyen, közvetlen előttem a terepfélmaratoni OB bronzérmese, Csontos Imre haladt át a célvonalon.

A köridőket nézve aránylag egységeset nyújtottam, a 2. és 3. kör azonos idővel sikerült, az első körben pedig a gyors kezdés miatt 1 perccel voltam gyorsabb. Így elégedett lehetek a teljesítményemmel. Mivel az amatőröket külön díjazták, így én megnyertem a kategóriát, Zita pedig a 2. lett.

A verseny után, 12:45-ös rajttal rendezték meg a Skyrun sorozat akárhányadik állomását. A verseny arról szólt, hogy ki tud a sípályán minél hamarabb felfutni. 500 méter / 130m, az elején lankás, majd pedig majdnem függőleges pálya :-)Jöttek páran, akik frissen álltak a rajthoz, de a hegyifutó mezőny is felhúzta újra a sportcipőt, már csak a poén kedvéért. Mivel valamiféle jutalom volt a kiírásban, ezért én komolyra vettem a versenyt, és próbáltam kicsit a helyére tenni a dolgokat: bár a lankás részen óvatosan kezdtem (10. hely), a végére sikerült feljavulni. A tavalyi 3:45-ös győztes időtől alig elmaradva, 3:51 alatt értem fel a csúcsra, kb. 10 méterrel kikapva egy triatlonos friss erőtől (Kovács Zsolt). A jutalmazás elmaradt, de éppen elég volt a helyezés, és hogy éreztem, hogy egy kimerítő OB futam után még ennyi erő van bennem! A csúcsról a kilátás meseszép volt, már csak ezért is megérte azért a majdnem 4 percért :-)

Hegyifutó OB: 8.550m / 700m

1. Szabó Sándor: 35:03

2. Soós Dániel: 36:41

3. Pelsőczy Attila: 36:49

4. Komócsin Balázs: 36:58

5. Csontos Imre: 37:14

6. Én: 37:21

Abszolút eredménylista

Időpont: 2013. július 20. (szombat)

Meghatározás: Nappali nem minősítő tájfutó verseny

Rendező: Fejér Megyei Tájékozódási Futó Szövetség

Helyszín: Csákberény, régi foci pálya.

Térkép: Csákberény (focipálya) 1:10.000/5 m méretarányú. Nyomtatóval készített, pályával felülnyomott. Nem lesz fóliázva, de a rajtban lesz fólia. Pótszimbolt nem biztosítunk.

Versenybíróság:

• Elnök: Pápai János
• Titkár: Pápainé Poós Ildikó
• Pályakitűző: Pápai János
• Ellenőrző bíró: Nagy Sándor

Kategóriák:  A-pálya: 5,0km; B-pálya: 3,7km; C-pálya: 2,5km; A távok tervezett adatok.

Nevezés:

• e-mailen: kategória betűjele + név
• tel.:06-30-9015-566
• E-mail: pgolyo@gmail.com
• A nevezéseket visszaigazoljuk.

Nevezési határidő.: 2013. július 18. (csütörtök) 24 óra

Nevezési díj:  500 Ft/fő

Helyszíni nevezés csak a kinyomtatott térképek darabszámáig (nevezés + 2fő)

SPORTident: A verseny a SPORTident kis versenycsomag rendszerrel kerül lebonyolításra.

Tervezett „0” idő: 10:30

Díjazás: 1-3. helyezettek

Versenyközpont: Célban

Egyéb: A versenyen mindenki saját felelősségére indul.

Kérünk mindenkit a sportszerű viselkedésre és a környezet megóvására.

LETÖLTÉS

Százhalombattán elképzelésem sem volt, hogy milyen erdő lehet, amolyan parkerdőre számítottam, nagy dzsuvával. Melegítés közben arra gondoltam, hogy itt tevékenykedett a százhalombattai rém, ugye éppen kocogókat megtámadva... Az előző este miatt nagyon fáradt voltam, és kb. nem volt semmi kedvem 40°C-ban tájfutni és dzsuvát túrni, viszont annyira élvezem, hogy ismét tudok tájfutni, hogy még az ilyen alkalmakat sem hagyom ki.

Érdekes, hogy amit anno tanultunk Tibi bácsitól, hogy hogyan kell pályát tervezni, az a mai pályatervezők munkáján abszolút nem jelentkezik: előszeretettel használnak hegyesszögeket, és sokszor futunk ugyanazon az úton. Végülis valamilyen szinten zavaró, valamilyen szinten nem, de az biztos, hogy én a jövőben is tartani fogom magamat a megtanult szabályokhoz :)

Próbáltam futás előtt sokat inni, persze ez sem segítette, hogy belevessem magam a pálya és a terep nyújtotta örömökbe. Rögtön az első pontnál egy szeméttelepen kellett átkelni, gondoltam ha itt elesek, akkor jöhet a tetanusz... A hármas pontnál annyira nem stimmelt a térkép, hogy ilyet nagyon ritkán tapasztalok: ott voltam a pont mellett, de valahogy nagyon nem úgy nézett ott ki semmi. Végül egy nagy kerülővel jutottam vissza a bójához, de rendesen megutáltam a dzsuvát. Emiatt az 5-ösre kitoltam a nyiladékra: nem kellett volna, futhatatlan volt a felnőtt aljnövényzettől...

A 7. pont fehér erdőben lett volna, ha télen futunk, így nyáron valami tengernyi dzsuva nőtt a pont köré. A 8-asra megérte volna úton kerülni, de valahogy nem akartam C-szintűre degradálni a pályát, így inkább átvergődtem valahogy az erdőn. Mire a pontra értem, már a feladáson gondolkodtam, de hát ha már itt vagyok...

A 10-esre menet volt időm kitisztítani a fejem, és hát a nap is rendesen kiszívta az energiát. Sajnos sejtettem, hogy ha a fehér erdő futhatatlan volt, akkor a zöld sem lesz más... Valami hihetetlen módon volt megtervezve a kis kör, odafele megfogtam azokat a pontokat, amiket visszafele is fognom kellett. Közben eléggé sokat sétáltam, mivel nagyon nem volt kedvem botladozni. A 15-ös metsződésvölgye megérne egy misét, szerintem 1:2000-es térképen is nehezen lehetett volna ábrázolni, de így inkább nem kellett volna eröltetni a pályába kerülését. A 17-esről lefele jövet már örültem, hogy vége a kínszenvedésnek, de még sikerült egy jót bebozótoznom, és egy villanypásztor is majdnem végleges csapást mért rám. Valahogy kikeveredtem a távvezetés alatt, és futhattam vissza a már szintén fogott 18-asra. Tulajdonképpen innentől már csak be kellett volna kocogni, node a 22-es pont még hátravolt: látszólag ártalmatlan, a valóságban viszont 5 tisztás van ott legalább, én mindegyiket végigjártam.

Azt már kár is megjegyezni, hogy több pontnál alig bírtam belefeszegetni az SI-t a dobozba, mert biciklilánccal volt védve: szerintem jól szét is nyomorgattam a dugókát, de hát ez van. Itt jön legjobban elő a gyors dugóka előnye...

Hát végülis ez is megvolt, teljesen kiszáradtam, és legszívesebben kiterültem volna a célba, de mennem kellett haza. Már a nyújtás sem esett jól, szinte menekültem a százhalombattai dzsungelből...

PÁLYA